Szereplőváltozást jelentett be a Bécsi Állami Operaház, Christina Bock helyett Vörös Szilvia lép színpadra a…
Színház
1887. március 19-én született és 1941. október 6-án halt meg New Yorkban Kabos Gyula, a…
„Kevesen érezték annyira Buda lelkét, mint Szabó Magda. Pedig nála debrecenibb debrecenit nehéz lenne elképzelni,…
Az 1848-as szabadságharc egyik kevésbé ismert epizódját eleveníti fel Szikora János Ítélet és kegyelem című…
Egyetlen alkalommal látható Budapesten a Lars von Trier kultfilmje alapján készült Dogville című színházi előadás…
A Tolnay Klári Művészeti-díjat október 4-én adták át a Nógrád megyei Mohorán lévő Tolnay Klári…
A Malatheatre Theater Company az idén születésének 450. évfordulóját ünneplő Caravaggio előtt tisztelegve szó szerint…
Ruggero Raimondi korunk legnagyobb élő operaénekesei közé tartozik. Hosszú pályafutása során mindent elért, amit lehetett,…
Új épületszárnyat építenek a városi képtárhoz a Békés megyei Gyomaendrődön. Itt helyezik el Kállai Ferenc…
A Újszínház a közösségi oldalán közölte, hogy Dörner György újabb őt évig vezetheti a teátrumot.…