Szász János Angels in America (Angyalok Amerikában) című színpadi rendezését 12 kategóriában jelölték Helen Hayes-díjra Washingtonban.
Színház
A Coopera 2023-ban életre hívott új magyar vígoperáját a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen színpadán mutatják be 2024. február 9-én.
A budapesti Centrál Színház új premierje 2024. február 24-én Arthur Miller érzelmes drámája, Az ügynök halála.
Február 10-én először látható a Kultúrbrigád Háy János A bogyósgyümölcskertész fia című írásából készített előadása az ISON-ban. Somogyi Hedviggel, és Ugrai Istvánnal beszélgettünk művészetről, színházról, befogadásról és a függetlenek összekapcsolódási lehetőségeiről.
Sajtótájékoztatót tartott a Magyar Állami Operaház a magyar kultúra napján, ahol többek között bejelentették a Marton Éva nevét viselő operastúdiót.
Együttműködési megállapodással erősíti stratégiai partnerségét a Soproni Egyetem, a Nemzeti Színház és a Színház- és Filmművészeti Egyetem.
A Magyar Állami Operaház januárban mutatja be Dvořák Ruszalka című művét. A darabhoz fűződő személyes viszonyáról és a színpadra állítás mikéntjéről a rendezőt, Szikora Jánost kérdeztük.
Az alprogram célja a színházi kultúra elérhetővé tétele az ország minden szegletében az óvodás korosztály számára.
Története során először mutatja be saját produkciójában Antonín Dvořák Ruszalka című darabját 2024. január 27-én a Magyar Állami Operaház.
A Művészetek Völgye Fesztivál művészek és művészeti csoportok jelentkezését várja olyan új alkotásokkal, amelyek létrehozásának és megvalósításának középpontjában a közönség áll.