A virtuozitás testvérisége, kortárs zenei gondolatok és tisztelet: a Söndörgő érkezik január 8-án a Katona nagyszínpadára!
Zene
Pátkai Rozina és zenésztársai Nemes Nagy Ágnes születésének 100. évfordulóját is zenével ünneplik: Lélegzet című verséhez készítettek zenét.
A „Mi és Ők” mottó köré szerveződő januári Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál programjai európai országok és a magyar művészeti élet kapcsolatra fókuszál.
A stressz életünk elengedhetetlen része: előadó- és alkotóművészekként a színpadon, a közös munkában, a projektek között egyensúlyozva gyakran szembesülünk azzal, hogy a koncentráció, jelenlét, igénybevétel felemészti belső erőforrásainkat.
December 30-án 19 órától a Lausanne-i Opera társulatának előadásában válik elérhetővé Ralph Benatzky Fogadó a Fehér Lóhoz című operettje az ARTE csatornán.
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara próbajátékot hirdet kürt szólamába tuttista zenekari művész munkakörre határozott idejű munkaszerződéssel.
Körner Tamás, a magyar komolyzenei élet egyik meghatározó alakja blogjában legemlékezetesebb személyes történeteit osztja meg velünk, ezen a héten a Fesztiválzenekar BBC Promson és a Bad Kissingen-i fesztiválon való szerepléseiről.
Az ukrán Okszana Linyiv karmester vezeti január 22-től a bolognai Teatro Comunale operaházat. A kinevezés történelmi jelentőségű, ugyanis ő az első női zeneigazgató Olaszországban.
Január 1-jén, 42 éves korában elhunyt Babicsek Bernát harmonikaművész, színművész – tette közzé az Irigy Hónaljmirigy zenekar. A fiatal előadóművész lakástűz áldozata lett.
Hőskori originál szól korosztályos argentinul. Száznegyven éve született tangómester nevezett Roberto Firpo danolja Seress-dalt, adva gyökeret kíséretével mindenidők Szomorújának.