Château de Versailles Spectacles lett az év kiadója – interjú Laurent Brunner-rel az ICMA díjáról

Szerző:
- 2022. február 23.
Laurent Brunner - fotó: YouTube
Laurent Brunner - fotó: YouTube

Laurent Brunner még 2007-ben lett a korhű, 17-18. századi francia zenés színpadi előadások megvalósításával foglalkozó Château de Versailles Spectacles igazgatója. Tíz évvel később egy saját kiadót is alapított, amit idén Nemzetközi Klasszikus Zenei Díjjal ismertek el. Laurent Brunnert az elismerés kapcsán Remy Franck kérdezte egy angol nyelvű interjúban. 

- hirdetés -

– Négy évvel ezelőtt hozta létre a kiadót, most pedig már két van velünk a pandémiás helyzet. Mindez, hogyan befolyásolta a munkát? 

– Ennek a helyzetnek két oldala van, mert egyrészt minden lelassult, beleértve a pénzmozgásokat, a finanszírozást az előadásokat pedig csak az online térben lehetett megtartani. Számunkra nagy előny volt, hogy a művészek zömének több ideje lett, amit fel tudtuk használni arra, hogy felvételeket készítsünk és stúdiómunkát végezzünk. Nagyon különleges előadások születtek ez alatt az idő alatt. Lemezre vettük többek között Lully, Cavalli és Sacrati egy-egy valódi kuriózumnak számító művét. 

(…)

– Volt olyan projekt, amit fájó szívvel, de le kellett mondani? 

– Történetünk egyik legnagyobb vállalkozását kellett felfüggesztenünk. A 2021-es évet ugyanis Napóleonnak szenteltük volna. Azt a Fernand Cortezról szóló operát mutattuk volna be, aminek a szövegkönyvét maga Napoleon rendelte meg Spontinitől, aki pedig egy komplett operával válaszolt a felkérésre. A mű igen nagy aparátust igényel, ezért a koronavírus alatt ezt nem lehetett megcsinálni.   

(…)

– A felvételek esetében inkább az élő előadásokkal dolgoznak, vagy rögtön a stúdiót választják?

– A mi előadásaink fontos eleme, hogy azok minden esetben a Versailles-i Kastélyban valósulnak meg. Ez hozzátartozik a korhű hangzáshoz. Egyszóval, ha egy koncertet élőben rögzítünk, akkor ez az a felvétel, aminek a stúdióban elvégezzük az utómunkáit. 

(…)

– Gardiner, Koopman vagy Goebel. Nagy nevekkel dolgoznak, akik a legnagyobb presztízsű kiadókkal is szerződésben vannak. Hogyan sikerül őket a kívánt projektekhez felkérni? 

– Úgy gondolom, hogy ma már nincs akkora jelentősége az exkluzív szerződéseknek. A felvételek eladásából vajmi kevés a profit, a kiadók örülnek, ha éppen csak kitermelik a deficitet. Mindig van olyan elérhető művész, aki megfelel a követelményeknek és szívesen is jön. 

(…)

– Bár jelen voltak, úgy döntött, hogy leveszi a felvételeket a streaming platformokról. Miért döntött így? 

– Ez szimplán gazdasági kérdés. A zeneiparnak ez a területe a könnyűzenére van optimalizálva, ami kevés előadóval tud nagy érdeklődésre szert tenni. Ez a klasszikus zenénél, néhány kivételtől eltekintve éppen fordítva van. A bevételeink minimálisak voltak. Most épp az új lehetőségeket keressük. 

(…)

– Hogyan fogadta az ICMA elismerését? 

– Egy ilyen díj azt jelzi, hogy szükség van arra, amit csinálunk, nem mellesleg a pedig az általunk képviselt minőségnek is mércéje. 

Az interjú teljes, angol nyelvű változata ide kattintva érhető el. 

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo