Olli Mustonen finn karmester, zeneszerző és zongoraművész január 26-án a pécsi Kodály Központban, január 27-én pedig a Müpában lép fel a Pannon Filharmonikusok szólistájaként. A művészt a régizenéhez való kötődéséről, Griegről és a karmesteri hivatásról is kérdeztük.
– Nem először játszik a Pannon Filharmonikusokkal. Milyen emlékei vannak?
– Néhány éve valóban adtunk egy emlékezetes koncertet, Bogányi Tibor karmesterrel pedig már számtalan projektet csináltunk. Tibor sok időt tölt Finnországban, nagyon szeretek vele dolgozni, nem volt kérdés, hogy elfogadom a meghívását.
– Fiatalon csembalón kezdett tanulni. Hogyan választotta végül a modern zongorát?
– A családomban mindig is jelen volt a zene. Édesapám matematikus, mellette pedig kedvtelésből hegedűn játszik. A szüleimnek sok kötődése volt a régizenéhez, így gyermekkoromban én is ehhez vonzódtam. Otthon nem volt zongoránk, csak egy a csembalóhoz hasonló, kisméretű spinét. Kezdetben ezen gyakoroltam, tökéletesen megfelelt az apró ujjaimnak. Úgy hét éves lehettem, amikor a szüleim vásároltak egy zongorát, azt hiszem, úgy gondolták, hogy egy csembalóművész, aki történetesen a nővérem, elég a családban. Ekkor nekem is döntenem kellett, hiszen egészen más technikával kell játszani a két hangszeren. Nem bántam meg, ahogy azt sem, hogy a régizenés gondolkodásmód a mai napig része az életemnek.
– A pécsi együttessel Grieg a-moll koncertjét játssza. Milyen a kapcsolata a darabbal?
– Egy csodálatos műről van szó, amit nagyon sokszor játszottam. Az igazság az, hogy az észak-európai zeneszerzőkre, köztük a finnekre sem jellemző, hogy zongorára írtak volna versenyműveket, így amikor olyan darabot szeretnék játszani, ami igazán visszaad valamit a személyiségemből, a gyökereimből, akkor mindig előszeretettel fordulok ehhez a norvég koncerthez. Lemezre is vettem már, méghozzá a San Franciscó-i Szimfonikusokkal, a következő időszakban pedig nem csak Magyarországon, de Tokióban is előadom majd. A japán előadás karmestere egyik példaképem, a 95 éves Herbert Blomstedt lesz.
– A szólókarrier mellett zeneszerzőként és karmesterként is tevékenykedik, sőt van, hogy egyetlen koncerten belül ölti magára mind a három szerepet. Hogyan találja meg az egyensúlyt?
– Nos, talán ez is a régizenéből ered. Számomra a zenész szó univerzális jelentéssel bír, és egyáltalán nem ördögtől való, ha egy szólista vezényel, vagy éppen saját műveket is ír. Ez a három tevékenység csak az utóbbi időben vált el ennyire határozottan egymástól, ami azt is jelenti, hogy javarészt megszűnt a párbeszéd. Számomra a hiteles előadás érdekében elengedhetetlen a közös gondolkodás. Szólistaként és karmesterként is nagyon szeretek például Daniel Barenboimmal, Vladimir Ashkenazyval és Bogányi Tiborral is együtt dolgozni, akik amellett, hogy karmesterek, nagyszerű hangszeres művészek is. Kiváltságos helyzet az is, ha egy szerzővel élőben lehet egyeztetni a zenei elképzeléseket.
– Egyforma terhelést jelentenek a különböző feladatok?
– A következő időszakban inkább a komponálás van előtérben. Jelenleg a 3. szimfóniámon dolgozom, amit Ian Bostridge tenornak ajánlok, illetve születőben van egy fuvolaverseny is. Sok feladatom van a Turkui Filharmonikusok zenei vezetőjeként, viszont nagy öröm, hogy az együttes hamarosan egy új, most épülő, modern koncertterembe költözhet. Természetesen szólókoncertjeim is lesznek, Beethoven és Prokofjev összes zongoraszonátáját fogom előadni a közeljövőben.
