Simon Izabella napjaink egyik legsokoldalúbb zongoraművésze: a koncertezésen kívül fesztivált szervez, összművészeti programokat készít gyerekeknek, és az idei tanévtől a Zeneakadémián is tanít. Férjével, Várjon Dénes zongoraművésszel 2015 óta állítják össze a Kamara.hu Fesztivál programját, idén márciusban pedig a Magyar Zene Házában lesz saját kurátori hétvégéjük. A közeljövő eseményein kívül Schumann zenéjéről, lemezfelvételekről és tanítási tapasztalatairól is kérdeztük.
– Nemrég érkeztél haza Új-Zélandról, ahol egy kamarazenei fesztiválra kaptatok meghívást a férjeddel.
– Igen, abban a nagyszerű lehetőségben volt részünk, hogy harmadszor is visszatérhettünk Új-Zélandra, az Adam Nemzetközi Kamarazenei Fesztiválra, köszönhetően a fesztivál művészeti vezetőinek, Helene Pohlnak és Gillian Ansellnek. Ők a nagyszerű Új-Zéland Vonósnégyes tagjai, akiket nemsokára a budapesti közönség is megismerhet, mivel idén ősszel a 10., jubileumi Kamara.hu Fesztiválunk vendégei lesznek a Zeneakadémián.
Hadd mondjam el, hogy egy hónapot eltölteni azon a szigeten olyan érzés volt, mintha egy álomországban élnénk. Új-Zélandon az emberek egy olyasfajta bölcsességnek az őrzői, amely mélyen befolyásolja a mindennapi életüket, életminőségüket és a zenélést is. Ez pedig nem más, mint a tisztelet fontossága. A lenyűgözően gyönyörű természeti környezet tisztelete, amelyet aprólékosan gondoznak, és a látogatókat is erre ösztönzik.
Nagyon erős a közösségi érzés, egymás és a maori kultúra tisztelete. És a tiszteletből fakadó gyakorlat: a segítőkészség. Mindez generációkon át öröklődött, beleivódott a társadalomba, az emberek mindennapjaiba.
Ami a zenélést illeti, ott is hasonló élményben volt részünk. A fesztivál fantasztikusan szervezett volt, minden résztvevő, szervező, segítő, tudása legjavát adta és a legnagyobb lelkesedéssel vetette bele magát a közös munkába a siker érdekében. A klasszikus zenei koncertek ott nem olyan gyakoriak, mint Európa vagy Amerika nagyvárosaiban, ezért egy-egy eseményt óriási érdeklődéssel kísér a közönség. Így a kétévente megrendezésre kerülő nemzetközi fesztiválra nemcsak Új-Zélandról, de Ausztráliából és Európából is érkeztek a kamarazene rajongói. Nagyon örültünk és megtisztelő volt ilyen szenvedélyes és hozzáértő közönség előtt fellépni, és együtt játszani a világ minden tájáról érkező művészekkel. Öröm volt az is, hogy az Amerikában élő Takács Quartet is velünk volt. Gyönyörű koncertek, feledhetetlen közös zenélések, és a találkozásokból jövőre szóló tervek is születtek, sőt újabb meghívásokat is kaptunk.
– Március 9–10-én kurátori hétvégétek lesz a Magyar Zene Házában. Milyen koncepció mentén állítottátok össze a programot?
– Az ilyen többkoncertes hétvégék, fesztiválok tervezésénél mindig egy összetett és hosszú ideig dédelgetett koncepció mentén haladunk. Összetett olyan értelemben is, hogy összművészeti, egy-egy programsorozat keretében különböző művészeti ágak összekapcsolódó alkotásait mutatjuk be. Így lesz ezúttal is: a zene mellett fontos szerepet kap a festészet, a színház és az irodalom is. Mindemellett nagyon fontos, hogy a legkisebbektől kezdve minden korosztályt meg tudjunk szólítani. Így az első nap szombat délelőttje a gyerekeké lesz: már 5 éves kortól várjuk őket Hang-Szín-Kép című előadásunkra.
A szombat estére pedig egy izgalmas zenés-színházi előadással készülünk, amely a 19. századi német zene két nagy alakját, Clara és Robert Schumannt idézi fel. Leveleiken és naplójegyzeteiken keresztül tekinthetünk be a házaspár életébe és zeneszerzői, zongoraművészi pályájukba. Clara szerepében, nagy örömünkre, a színészlegenda Udvaros Dorottyát láthatjuk, Robert Schumannt pedig Widder Kristóf alakítja majd.
A vasárnap esti koncert műsora Dénes ötletéből született, és két különböző zenei műfajt ötvöz. Az első felében a kamarazenéé lesz a főszerep, egy-egy Haydn- és Beethoven-trióval. A szünet után pedig két versenymű következik: Weinberg fuvolaversenye és Mozart kétzongorás versenyműve. Nagyon várjuk a közös muzsikálást nagyszerű művészbarátainkkal, akik minden koncerten, előadáson velünk tartanak: Langer Ágnes, Győri Noémi, Mondok Yvette és Szabó Ildikó lesznek a kamarapartnereink, a versenyművek pedig Dubóczki Gergely vezényletével és a Zeneakadémia Kamarazenekarának közreműködésével hangzanak majd el.
Számunkra különösen fontos és szép része ennek a két napnak, hogy Batta András zenetörténész, a Magyar Zene háza igazgatója meghívására 13 éves lányunk, Lincsi festményei lesznek láthatóak a hétvége során. Az itt kiállított festmények legtöbbje gyerekeknek szóló előadásaimon készült meseillusztrációként.
– Schumann zenéje minden bizonnyal különösen közel áll hozzád. Mi fogott meg benne?
Schumann zenéje egy nagyon különleges, összetett fantáziavilágot tükröz, és egészen finom érzékenység, a lét törékenysége, hatalmas szenvedély árad belőle. Érdekesség, hogy Schumann-nak kiváló irodalmi vénája is volt. Zenei írásai nagy tehetségű szerzőt rejtenek, és úgy gondolom, hogy az irodalmi kötődés is nagy hatással volt erre az egészen különleges zenei világ megszületésére.
Művészetükön túl régóta nagyon foglalkoztat Clara és Robert Schumann élettörténete is. Nőként egy alapjában férfiközpontú társadalomban élve keresem a választ arra a kérdésre, hogy mi volt az a minőség, az az erő, az a tudatosság és fókusz, ami lehetővé tette, hogy a romantika évszázadában Clara Schumann hat évtizeden keresztül egy nagyon jelentős, nemzetközi zongoraművészi pályát fusson be, zeneműveket komponáljon, majd később tanítson is. Mindeközben nyolc gyermek édesanyja és párja volt annak a Robert Schumann-nak, aki már akkor is korának legnagyobb zeneszerzői közé tartozott.
Clara történetéből rengeteg érdekeset, fontosat tanultam művészetről, társadalomról, lélektanról, és a válaszok, természetesen, újabb és újabb kérdéseket ébresztettek bennem.
Ennek a kutatásnak a nyomán született meg a Levélbeszélgetés című előadás ötlete és forgatókönyve is. A darabot Clara és Robert leveleiből, naplójegyzeteiből szerkesztettem, műveik illusztrálásával, egyfajta zenés színházi formában jelenítve meg életük és művészetük fontosabb állomásait, egészen addig a pontig, amikor Johannes Brahms belépett az életükbe.
Születésekor sok boldog órát töltöttem a „művel”, amelynek bemutatója tavaly a Kamara.hu Fesztiválunkon, a Zeneakadémián nagy sikerrel zajlott. Azóta több megkeresést kaptunk, a közönség felől is, hogy tűzzük újra műsorra. A tavalyi bemutató számomra extra izgalmas volt, mivel nemcsak az egyik előadó, hanem szerkesztő-dramaturg, rendező és világosító is voltam egy személyben. Zongoraművészként ez nem a szokásos kihívás, de elégedett vagyok azzal, ahogy álltam a sarat. A mostani előadásra felkértünk egy nagyszerű, minden részletre, szimbólumra érzékeny rendezőt, Gardenö Klaudiát, akivel úgy érzem, egy húron pendülünk.
– A lemezfelvételeid száma is folyamatosan gyarapszik. Milyen megjelenések várhatóak a közeljövőben?
– Érdekes, ebben az évadban a CD-felvételeim sorában is Schumanné a főszerep. Hamarosan megjelenik az a lemez, amelyre Bársony Péter brácsaművésztől kaptam meghívást az együtt muzsikálásra. Schumann Märchenbilder című darabját játsszuk duóban, két további alkotás, Schumann Märchenerzählungen és Kurtág György Hommage á R. Sch. című művének előadásához pedig Varga Gábor klarinétművész csatlakozik hozzánk a felvételen. Ősszel Dénessel vesszük fel annak a sorozatnak az első CD-jét, amelyen Schumann összes négykezes és kétzongorás művét játsszuk. Végül decemberben a Jugendalbumot rögzítem lemezre, amely Schumann zongoradarabjai közül számomra az egyik legkedvesebb. Ezek a CD-k a Hungaroton felkérésére és kiadásában jelennek meg.
– Milyen egyéb koncerteket, programokat emelnél ki a mostani időszakból?
– Nagyon izgalmas évad, évadok állnak előttem, hiszen már 2026-ra is érkezett felkérésem. A közeljövőből talán egy koncertet emelnék ki külön, ez pedig egy szakmai szempontból nagyon izgalmas lehetőség: áprilisban egyik legkedvesebb Mozart-darabomat, a K. 488 A-dúr zongoraversenyt játszom életemben először itthon, a Pesti Vigadóban a Szent István Filharmonikusok meghívására.
És persze nagyon-nagyon sok mindennek kell még beleférnie az életembe a zenén túl is. Nagyon fontos, hogy a családommal is sokat tudjak együtt lenni. A zene mellett pedig sok minden más is érdekel: irodalom, képzőművészet, természetjárás, írás, fotózás, kertészkedés, belsőépítészet. Mindehhez rengeteg energiára van szükségem, úgyhogy időt kell szakítanom egyéb, erőt gyűjtő gyakorlásra is, például a rendszeres jógára.
Szeretném minél mélyebben megélni ezeket a számomra fontos dolgokat, ezért próbálok tudatos, jó döntéseket hozni, és jól kezelni az időt – a tempó nem csak a zenében fontos.
– A gyerekek zenei nevelése is szívügyed, több programot szerkesztettél már számukra. Hogyan lehet megkedveltetni a gyerekekkel a zenét, mi a kulcs hozzájuk?
– Egy évtizede szerkesztek és vezetek gyerekkoncerteket, amelyeken zongoraművészként is fellépek. Muzsikusként nagyon fontosnak tartom a gyerekekkel való kapcsolatot, és meggyőződésem, hogy a zenehallgatást nagyon izgalmassá, örömtelivé lehet tenni számukra. A gyerekek ráadásul valahogy természetes befogadói az összművészetnek, ezért gyerekprogramjaimon a zene mellett az irodalomnak és a festészetnek is fontos szerepe van. Ezekben az interaktív előadásokban a közönség nagy lelkesedéssel vesz részt, és egy olyan komplex gondolkodásmódot „gyakorolunk”, amely valójában pici koruk óta teljesen természetes számukra.
Az éneklés, rajzolás, mesélés, mondókázás, táncolás minden gyerek sajátja. Mindannyian ezzel a készséggel és a tudás élvezetével születünk.
A felnőtté válás folyamán sokan pont ezt a képességüket veszítik el, a gondolkodás komplexitását, azt a tudást, amikor sziporkázunk az ötletek, asszociációk végtelen kapcsolódásában. Ezzel sajnos a világ is veszít azokból a képességekből, mint az empátia, együtt gondolkodás és az ezekből fakadó öröm, amellyel pedig sok társadalmi problémát is megoldhatnánk.
Szerintem ezek döntő fontosságú dolgok, nekem nagy boldogság, amikor az előadásokon átélhetjük ezt az élményt. Amikor pedig előadás után azzal a kérdéssel fordulnak hozzám, hogy mikor lesz a következő koncert, úgy érzem: együtt egy csipetnyi jót is elszórtunk a világban.
– Az idei tanévtől a Zeneakadémián is tanítasz. Mik a tapasztalataid eddig, milyennek látod a zenésznek készülő fiatalokat?
– A tanításnak nagyon fontos szerepe van. Egyrészről, nyilvánvalóan, van egyfajta morális kötelezettségünk az átadásra, az új művészgenerációk felnövekedéséhez való hozzájárulásra. Másrészről, a tanítás is egyfajta interpretáció, és így a tanár számára is izgalmas, része a saját – folytonos – tanulási folyamatának. Külön érdekes megtapasztalni azokat a találkozásokat a növendékekkel, amelyeket a külföldi fellépéseim során tartott kurzusok jelentenek.
Ősztől tanítok a Zeneakadémia Előkészítő Tagozatán a Különleges Tehetségek osztályában, ahol annak idején én magam is kezdtem a tanulmányaimat. Nagyon szeretem ezt a tizenéves korosztályt. Itt nagyon tehetséges gyerekek tanulnak, akik szivacsként szívják magukba a tudást. Éppen ezért óriási a tanár felelőssége. Nem mindegy sem szakmailag, sem emberileg, hogy milyen útravalót teszünk abba a „tarisznyába”, amellyel majd útra kelhetnek. Ebben a korban döntő a tanulás folyamatosságának fenntartása, az értő darabválasztás, a színpadi „jelenlét” gyakorlása.
Az is felelősség, hogy okosan kezeljük a külvilág kihívásait, a nagyon divatossá vált versenyeket, amelyek olykor gyors sikert és csillogást ígérnek, szerintem sok esetben megalapozatlanul. Persze ebben a korosztályban a szülőké a végső döntés, viszont ha ők nem jártasak ennek a labirintusnak az útvesztőiben, bizony könnyen eltévedhetnek. Nem vagyok versenyellenes, de fontosnak tartom az időzítést, és hogy a megmérettetések magas szakmai színvonalúak legyenek, különben nagyon másfelé billenhet a mérleg.
