Gérard Korsten nagyon szereti a magyarokat, szerinte elképesztő az a mennyiségű szenvedély, ami a hazai zenészekben van. Egykori mestere, Végh Sándor azt mondta neki viccesen, hogy ő Beethoven reinkarnációja, akinek első és utolsó szimfóniáját a Pannon Filharmonikusokkal 2024. május 3-4-én adják elő Pécsen és Budapesten is. Az osztrák karmestert a Beethovenhez fűződő személyes viszonyáról is kérdeztük, az interjúból pedig az is kiderül, miért különleges egy szimfonikus zenekart a Kodály Központban vezényelni.
– Ön többször vendégszerepelt Magyarországon karmesterként. Van valamilyen személyes kötődése az országhoz?
– Abban a kiváltságban volt részem, hogy Végh Sándornál tanulhattam hegedülni a salzburgi Mozarteumban. A vele való találkozás megváltoztatta egész zenész életemet, és ennek hatása a mai napig tart. A magyar hegedűiskolát tanultam, egy nagyszerű régi iskolát. Sok magyar növendékkel találkoztam, akik közül néhánnyal még ma is tartom a kapcsolatot. Sok csodálatos koncertem volt Budapesten, Pécsett, Győrben és más kisebb városokban a Budapesti Fesztiválzenekarral, a Pannon Filharmonikusokkal és a Győri Filharmonikusokkal is. Soha nem fogom elfelejteni azt a pillanatot, amikor az általam vezényelt zenekar néhány tagja egy koncert után meghívott egy kis erdei házikóba Budapesttől nem messze. A kis csapat magyar népzenét játszott, táncoltak, szalámit ettek és pálinkát ittak. Koncertjeink szólistája a zenekar egyik kürtöse volt, ám a kis mulatságon nem kürtön, hanem brácsán és nagybőgőn játszott. Fantasztikus! Annyi fantázia és szenvedély! A magyar embereknek a szívükben van a zene.
– Egy este alatt előadják Beethoven első és utolsó szimfóniáját. Miért döntöttek e koncepció mellett?
– Úgy gondoltam, hogy számunkra, zenészek és a közönség számára is érdekes, ha megmutatjuk, hol kezdte és hol fejezte be Beethoven. Az első szimfónia fiatalos, pozitív, és a nagy zeneszerzők, Haydn és Mozart hatása alatt készült. A kilencedik szimfónia pedig már egy másik világ. Beethoven zsenialitása, az összes nehéz körülménye, az egészségi állapota az, hogy már nem hall, a depresszió: mindezt érezzük utolsó szimfóniájában.
– Tegyük fel, hogy én még sosem hallottam Beethoven zenéjét, hogyan győzne meg, hogy meghallgassam a hangversenyüket?
– Születésem éjszakáján apám épp Beethoven Kilencedikjének tenor szólamát énekelte, anyám és egy barátnője pedig részt vettek a koncerten. A III. tétel után anyám azt mondta a barátnőjének, hogy be kell mennie a kórházba, én már úton voltam… Élőben hallottam Beethovent, mielőtt megszülettem volna. Az összes szimfóniáját és kamarazenéjét korán meghallgattam. Sok évvel később felvettem a tíz hegedűszonátáját, sok kamarazenei darabját játszottam, többször vezényeltem a Fideliót és az összes szimfóniáját is. Végh Sándor viccből azt mondta nekem, hogy én vagyok Beethoven reinkarnációja. Hogyan ajánlanám? Mint minden olyan zenét, amit az emberek még soha nem hallottak: lazítsanak, hallgassák, élvezzék, és egyszerűen csak figyeljenek az érzéseikre közben.
– A Pannon Filharmonikusokat is többször vezényelte. Mesélne egy kicsit az eddigi közös munkáról, tapasztalatairól?
– Az elmúlt években sok csodálatos koncertet adtam a Pannon Filharmonikusokkal. Szeretem a zenekart, a zenészeik pedig igazán kedves emberek. Nagyon profik és mindig készek keményen dolgozni, a próbák alatt pedig mindig remek a hangulat. Természetesen a pécsi Kodály Központ is segít a jó munkakörülmények megteremtésében, gyönyörű terem fantasztikus akusztikával.
– Eredetileg hegedűművész. Nem hiányzik a hangszere?
– Nagyon hiányzik a hegedülés, az, hogy én magam is játszhassak hangszeren. Karmesterként az ember a zenészekre támaszkodik, ők játszanak, én csak inspirálom őket. Leginkább a kamarazene hiányzik.
– Másképp próbálja Beethoven szimfóniáit különböző zenekarokkal vagy akár a különböző akusztikájú koncerttermekben? Különböznek ilyenkor a hangsúlyok?
– Minden zenekarnak megvan a maga személyisége. Fontos, hogy egy karmester alkalmazkodjon a különböző együttesek mentalitásához és „személyiségéhez”. Az akusztika mindig fontos. Van, amelyik jó, mint a Kodály Központ, van, amelyik rossz. Ha az akusztika nem jó, akkor az artikuláció hosszához kell igazodnunk, meg kell találnunk a módját, hogy a legjobb hangzást érjük el. Mindenesetre Beethoven az Beethoven. A mi munkánk az, hogy a zeneszerző zenéjét szolgáljuk.
