Oliver von Dohnányi nemrég van túl az Aida szlovákiai premierjén, de már a közelgő nemzetközi projektjére koncentrál, amelynek célja az operával szinte soha nem érintkező emberek érdeklődésének felkeltése és a fiatalok bevonása a színházi alkotófolyamatba. A nemzetközi hírű karmesterrel az opera és a klasszikus zene kihívásairól, a fiatalok megszólításáról és leendő terveiről beszélgettünk.
– Miért gondolja, hogy Verdi Aidája aktuális a mai közönség számára?
– Az Aida olyan darab, amelyben minden elem megvan, amit az emberek látni szeretnének egy operában. Annak ellenére, hogy az az általános vélekedés, hogy ez egy grandiózus, sőt, fényűző opera, lényegében egy kamaradráma a féltékenységről, ambíciókról, a szülőföld iránti szeretetről és Egyiptomi megoldatlan konfliktusairól. Éppen ezért ez a téma ma is nagyon aktuális. Két fiatal titkos szerelme, féltékenység, intrikák és végül mártíromság, síron túli szerelem – mindez egy háborús konfliktus hátterében játszódik. A nagyszerű történeten kívül a legnagyobb vonzerőt Verdi halhatatlan zenéje jelenti. Az opera az ismert áriák mellett kiterjedt kórusjeleneteket is tartalmaz, ezek közül a legnépszerűbb – Győzelmi kórus és bevonulási induló – a világ operairodalmának egyik legismertebb részletei ezek. A néző egy pillanatra sem unatkozik: az elejétől a végéig belevonódik az Aida cselekményébe.
– Mi a véleménye a modern operaprodukciókról? Könnyen tud a rendezőkkel együtt dolgozni?
– Okos, intelligens, újraolvasott és kifejtett produkció az, amit ma az operaközönség joggal vár el. Innovatív perspektívájával a rendező értékesebb művészi élményt nyújthat a közönségnek egy színpadra állított operában. Az operák kimondottan régimódi színrevitele ma ereklye, és aligha elégíti ki a modern operarajongók igényeit. A színpadi megvalósítás nem nyomhatja el a zeneszerző szándékát, nem árnyékolhatja be a zenét indokolatlan színpadi leleményekkel. Az ideális helyzet akkor jön létre, ha a rendező és a karmester megértik egymás elképzeléseit és közös célt tűznek ki a felkészülési időszakban.
Szerencsém volt, hogy számos fontos és világhírű rendezővel dolgozhattam együtt, például Christopher Aldennel, akivel Bellini Normáját és Eötvös Péter Három nővér című zseniális operáját vittük színre, de mindenekelőtt Thaddeus Strassbergert említeném, akivel több nagyszerű produkciót készítettünk közösen. Emlékszem például a Glass Satyagraha, Martinů Görög szenvedélyek, Weinberg Az utas című operáiból készült produkciókra, vagy a Boris Godunovra, amely az utolsó közös munkánk volt az innsbrucki Operában. Egy másik nagyszerű rendező, a brit Daniel Slater állította színpadra Smetana Az eladott menyasszony című cseh klasszikus operáját, amely amellett, hogy hatalmas angol színházi sikert aratott, Új-Zélandon is példátlan visszhangot váltott ki.
A szlovák rendezővel, Jozef Bednárikkal való együttműködés eredményeképpen Gounod úttörő operáját, a Faustot a pozsonyi Szlovák Nemzeti Opera számára, míg a Rómeó és Júliát a Prágai Nemzeti Színház számára készítettük el. Sorolhatnám tovább azokat a nagyszerű rendezőket, akikkel együtt dolgoztam, természetesen magyar rendezőket is, a rendkívül tehetséges Varga Bencét, vagy a zenés színházban szintén otthonosan mozgó Szikora Jánost. Túlzás nélkül mondom, hogy amikor a karmester és a rendező igazán megérti egymást és nem nehezítik meg jelentősen az együttműködést, akkor a siker közel fele garantált.
– Milyen típusú karmester ön? Minden zenekar vagy együttes más megközelítést igényel?
– Alapvetően demokratikusabb vagyok, ugyanúgy kommunikálok a zenekarral, mint önnel. Nagyon érzékeny csapattal és rendkívül tehetséges, képzett művészekkel dolgozom. A zenészek ma már nem viselik jól az uralkodó karmester típust, ugyanakkor az tény, hogy mindig fenn kell tartanunk a figyelmet és a fegyelmet. Képesnek kell lennie az egész zenekart, valamint az egyéneket is a közös cél felé irányítani. Természetesen nagy különbségek vannak az egyes játékosok elkötelezettségében vagy szorgalmában. Szerencsém, hogy világszerte nagyszerű zenekarokkal dolgozhatok, ugyanakkor mindenhol meg kell küzdenem a helyi viszonyokkal, a nemzetiségi jegyekből fakadó problémákkal és a különféle temperamentumokkal. A zenészek viselkedése különböző Japánban, Argentínában, Németországban, Amerikában, Kubában és Olaszországban is. Néha már az is siker, ha fegyelmezett a zenekar, máskor ezzel a kérdéssel egyáltalán nem kell foglalkozni. A zenekarok általában nem szeretik a hosszú monológokat, ezért igyekszem a próbákon kizárólag a lényegre koncentrálni. Sokszor támaszkodom a zenészek intelligenciájára, és nem állok meg az esetleges kisebb hibáknál, amelyek a következő próbán sokszor automatikusan megoldódnak. Természetemnek fontos része a humor, amely gyakran semlegesíti a nem kívánt feszültséget vagy a konfliktusokat.
– Mik a klasszikus zene legfontosabb kihívásai a jövőben?
– A sok éves munka, a hangszer vagy klasszikus ének gyakorlása, a zene tanulmányozáshoz szükséges szorgalom ritka jelenség manapság, sok fiatal az egyszerűbb alkalmazású eszközöket, módszereket részesíti előnyben. Éppen ezért nem ritka, hogy a tökéletességre és a kitűnésre vágyó ázsiai művészek jelentős sikereket érnek el a nemzetközi porondon. A komolyzene és annak tanulmányozása nagyon igényes és hosszú távú munka, amit manapság korántsem értékel a társadalmunk. Ahogy Riccardo Muti mondta, valami nincs rendben akkor, ha ma egyetlen futballista annyit ér, mint egy egész top-kategóriás szimfonikus zenekar.
– Mesélne egy kicsit a terveiről, jelenlegi munkáiról?
– A Pikk dáma budapesti előadás-sorozata és az Aida sikeres szlovákiai premierje után jelenleg egy érdekes nemzetközi projektre készülök, amelynek célja az operával szinte soha nem érintkező emberek érdeklődésének felkeltése. Különös figyelmet fordítunk a fiatal generaciókra, akiknek különféle workshopokat és rendezvényeket szervezünk, közelebb hozva a színházi produkció elkészítésének legérdekesebb belső folyamatait, ami aztán Monteverdi Orfeusz és Euridiké című operájának színpadi előadásában csúcsosodik ki. Néhány napon belül Csehországban lesz a premier, később előadjuk Görögországban, Olaszországban és Ukrajnában is. A szólisták a világ minden tájáról érkezett fiatalok, az Énekeljünk operát elnevezésű verseny győztesei. Említésre méltó még a jelentős szlovák zeneszerző, Ján Cikker Feltámadás című operájának közelgő koncertelőadása, és a nagyszerü Juraj Filas Requiemjének előadása a Kassai Állami Filharmonikusokkal és Szlovák Sinfonietta Kamarazenekarral. Belgrádban gálakoncertet vezénylek és az egyik legkedveltebb Verdi-operámat, a Falstaffot visszük színre a Szófiai Operában. Különböző zsűriknek is gyakori tagja vagyok, példaként a Carnegie Hall hangszeres versenyét említeném. Mindig várom a magyarországi fellépéseimet és jövőbeli projektjeimet, nagyon szeretek oda járni, rengeteg barátommal és támogatómmal találkozom ilyenkor. És szeretek magyar nyelven beszélgetni, erre szinte csak itt van lehetőségem.
