Ava Gardner viszonylag hamar ráunt a hollywoodi filmipar katonás aranyszabályaira, amelyek az egyéni szabadság legkeskenyebb szellőző nyílásait is elzárták. Az öntörvényű színésznő végül Európában – először Madridban, majd Londonban – talált igazán magára. Naphosszat csatangolt Madrid hangulatos utcáin és éjszakákon át flamencózott, vagy kiült teraszára egy-két üveg pezsgővel, cigarettával, Frank Sinatra lemezeket hallgatva. Kialakította legendás összejöveteleit is, ahol az európai művészvilág krémje eszmecserélt és mulatott – jazzistáktól cigányzenészekig, íróktól képzőművészekig. Az 1922. december 24-én született művésznőre emlékezünk.
Kisváros, erdőn-mezőn
Ava Gardner szerény körülmények között nevelkedett egy észak-karolinai kisvárosban. A film már egészen korán lenyűgözte, gyakran lógott be egy-egy előadásra Grabtown kis mozijába. Nem dédelgetett színésznői ambíciókat, olyannyira nem gondolt a show bizniszre, mint lehetséges későbbi alternatívára, hogy iskolái után titkárnői munkákat vállalt.
A feszes irodai körülmények azonban hamar feszíteni kezdték élénk habitusát, továbbá egyáltalán nem talált otthonosságot a kisvárosi klubpletykák világában sem. Egyszerű közege semmiféle lehetőséget nem nyújtott arra, hogy bármilyen módon is magára találhasson ez a furcsa fiatal lány, aki egyre frusztráltabb volt korlátaitól.
Egy New York-i rokonlátogatás azonban meghozta a tizennyolc éves, életre éhes ifjú hölgy számára a száznyolcvan fokos fordulatot.
New York és a jazz klubok miliője
A fiatal lány Beatrice („Bappie”) nevű nővérénél tett látogatást New Yorkban. Éles váltásként ütött életébe a nagyvárosi, pezsgő, vibráló miliő. Larry Tarr, a nővére férje fotóstúdiót üzemeltetett a város egyik felkapott negyedében. A férfi azonnal felfedezte, hogy Ava egészen különleges kisugárzással, szuggesszív aurával rendelkezik, többször kérte, hogy álljon neki modellt, de a lány hevesen ellenkezett. Egy jazz klubos mulatozás után aztán, Ava és Bappie késő éjszaka érkezett haza, Larry pedig lefotografálta a sógornőjét, ebben a kissé bódult, felszabadult állapotban. A portré remekül sikerült és egyértelműen reprezentálta az élményektől teljesen megváltozott arcot. Ava nem vélte magát különösebben fotogén alkatnak, nem foglalkozott Larry és Bappie unszolásával, hogy menjen el castingokra.
Egy este Ava megpillantotta a fiatal filmsztárt, Henry Fondát néhány asztallal távolabb tőlük. Mivel nagy rajongója volt a férfinek, odament az asztalához autogramot kérni tőle. A Fonda társaságában ülő hölgy kedvesen jegyezte meg Avának, hogy különleges szépség és filmeznie kellene. Ava azonban (még mindig!) nem vette komolyan ezt az üzenetet.
Egy dolog nyűgözte le mindennél jobban a New York-i vakáció alatt: a jazz klubok világa és az élőzene. Éjszakákon át mulatókban időzött, dúdolt, énekelt, majd elment egy meghallgatásra egy big bandhez.
A zenészek először gúnyolódtak, nevettek naivságán és egyszerű természetességén, és azon, hogy minden előképzettség nélkül képes volt eljönni egy komoly zenei meghallgatásra – New Yorkban! Hangját meghallva viszont döbbenten ámult a zenekar. Őstehetségnek vélték és azonnal le is szerződtették. Mindeközben Larry Tarr titokban elküldte Ava fotóit az MGM-nek, ahonnan hamar meg is jött a válasz, hogy rögtön tegyék vonatra az ifjú hölgyet – az MGM várja!
Megint jazzisták
Az MGM-nél kezelésbe vették az ismeretlen szépséget, és nekiláttak a „sztárgyártásnak”. Ennek első fordulója az volt, hogy összeboronálták Avát a stúdió tündöklő csillagával, Mickey Rooney-val. A házasság tűnt a producerek szempontjából olyan hírértéknek, ami rapid módon felpörgethette az újonc nevét. A marketingfogás száz százalékosan bejött, a frigy azonban még húsz százalékosan sem. Az üdvöskék útjai hamar különváltak.
Ava – mint mindig – a zenei galeri felé tendált, éjszakai kilengései, hajnalokba nyúló éneklései jazzisták társaságában híressé tették. Második férje a világhírű muzsikus, Artie Shaw lett. A zenekarvezető klarinétossal házassága viszont megint csak szerencsétlennek bizonyult. Konfliktusokkal teli, bántalmazó kapcsolatuk alatt számos alkalommal alázta meg nyilvánosan Avát férje. Egy alkalommal, amikor Shaw meglátta, hogy párja lektűrt olvas – Kathleen Winsortól – kitépte a kezéből a kötetet, és felordított, hogy „mi a szart olvasol?”, majd mindenféle szemétnek elhordta a szerzőnőt. A sors fintora, hogy válásuk után Artie Shaw éppen Kathleen Winsort vette feleségül 1946-ban…
Hemingway és a többiek
Gardner filmjei kezdetben nem mutatkoztak nívósnak. A stúdió szinte kizárólag csodás szépségű fotóira fókuszált, és magánéleti ügyeiből húzott profitot. Kezdett undorodni is a hollywoodi rendszertől, számos alkalommal szólalkozott össze a rendezőkkel és a stáb többi tagjaival.
Első komolyabb mozifilmje egy noir lett, a Gyilkosok (1946), amelyben Burt Lancester partnereként szerepelt. Ezáltal a Hemingway-adaptáció által kötött szoros, életre szóló barátságot a szerzővel, akivel később még egy közös projektben nyílt lehetősége együttműködni.
Ava Gardner éveket várt, amíg valóban jó kvalitású filmekben alakíthatott, értékes tartalmakat közvetítve. Az ötvenes évek első fele tulajdonképpen az az időszak, amikor igazán meglendült karrierje. Olyan, ma már klasszikusok fűződnek nevéhez ebben a periódusban, mint a Revü hajó musical, A Kilimandzsáró hava Gregory Peck mellett, a Kerekasztal lovagjai vagy a Mezítlábas grófnő Humphrey Bogart partnereként.
Aki meghekkelte Hollywoodot
Ava Gardner köztudottan ki nem állhatta a sztár-partikat és a kötelező hollywoodi csinnadrattát. Ha tehette, otthon maradt, olvasott, képezte (hiányos) tanulmányait. Minél jobban magába szippantotta volna a társasági élet felszínessége, annál erősebben tört elő belőle az európai kultúra, az irodalom iránti érdeklődés. Imádta Byron és Robert Frost verseit, valamint az orosz regényeket. Hemingway szintén nagy hatást gyakorolt rá, órákat beszélgettek telefonon. Sok klasszikust is hallgatott, legszívesebben Puccinit.
Frank Sinatra
Már az MGM-időszak elején összetalálkozott egyszer Frank Sinatrával, akit kifejezetten ellenszenvesnek vélt. Sinatra öntelt, arrogáns attitűdje roppantul bosszantotta Gardnert. Keményen beszólt Sinatrának, hogy visszaállítsa kissé a férfi arcát és egóját a valóságba. Közel tíz év telt el találkozásukat követően, amíg egy partin ismét összefutottak, 1950-ben. A beszélgetésből először egy egész éjszakán át tartó kocsikázás, majd életre szóló kapcsolat alakult.
1951-es házasságkötésüket konfliktusokkal teli, traumatikus házasság követett. Mindkettőjük karrierje szárnyalt, Gardner Afrikában forgatta a Mogambót (Grace Kelly és Clark Gable partnereként), Sinatra pedig rengeteget turnézott Európában, így kevés időt tudtak együtt tölteni. Viharos évek után, 1957-ben váltak el. A válás azonban csak papíron történt meg.
Mély, baráti kapcsolatuk életük végéig tartott – csupán az együttélés szabályait szakították meg.
Madrid és flamenco, London és egyensúly
A szakítás nem csupán Sinatrával következett be, hanem egész Hollywooddal is. Gardner 1956 körül végérvényesen megelégelte a katonás, kontrollmániás, intellektuális táptalajtól mentes szisztémát. 1957-ben hátat fordított a hollywoodi filmvilágnak és az Államoknak egyaránt. Forradalmian nagy lépés volt az akkoriban egy színésznőtől, hogy szerződést bontson a stúdióval és szabadúszó létre térjen át.
Az európai kultúra és művészet iránt fogékony és érdeklődő attitűdje végre otthont talált magának: Spanyolországban. Madridban, a Piazza di Spagna közelében bérelt lakosztályt, lélegzetelállító kilátással az óvárosra. Itt indult igazán valódi, igazi élete a végre magára lelt, öntudatra ébredt nő számára. Naphosszat csatangolt a város szűk, hangulatos utcáin, éjszakákon át flamencózott, mulatott a város legjobb bárjaiban, vagy egyszerűen kiült teraszára, egy-két üveg pezsgővel, cigarettával, flamenco- vagy Frank Sinatra-lemezzel, és átadta magát a flow-nak.
Nem sokkal költözése után átment Rómába, hogy leforgassa a festőművész Goya életét feldolgozó francia-olasz-spanyol-amerikai koprodukciót, a Meztelen Mayát – a Cinnecittában.
Rómából való visszatérése után, maximálisan feltöltve az akkori új, modern filmművészeti impulzusokkal, kialakította legendás bulijait madridi lakásán, ahol a korszak európai művészvilágának krémje eszmecserélt és mulatozott éjszakákon át – jazzistáktól cigányzenészekig, képzőművészektől, írókig.
Mallorcán megismerkedett Robert Graves brit íróval, aki Hemingwayhez hasonló „öregapó” mentor szerepet töltött be életében. Graves szerettette meg vele Londont is, ahová Ava a hatvanas évek végén költözött át. Itt már egy jóval higgadtabb, csendesebb életmódot folytatott.
Az iguána éjszakája
A hatvanas évektől kezdve – egészen haláláig – számos remek koprodukcióban mutatta meg tehetségét. Függetlensége, szabadsága kifejezetten pozitív hatással volt színészi megnyilvánulásaira, amely zsigeri eszköztelenségből táplálkozott. Olyan nagyszerű filmek fűződtek a nevéhez, mint például az 55 nap Pekingben, a Hét májusi nap, Az iguána éjszakája, A Biblia, Mayerling.
1986-tól egészségügyi állapota drasztikusan romlani kezdett, sokszor tört rá mély depressziós hullám is. 1990-ben hunyt el, utolsó kívánsága kedvenc bejárónőjétől letagadhatatlanul Ava Gardner–i volt. Pezsgőt és cigarettát kért. Temetése – kérésére – mindenféle celebfelvonulást és glamourt mellőzött. Nagy szerelme, legjobb barátja, Frank Sinatra intézte, hogy Észak-Karolinában helyezzék örök nyugalomra.
Utórezgés
Ava Gardner megalkuvásoktól mentes, színes, szenvedésekkel és megpróbáltatásokkal teljes, igaz élete inspiratív és felszabadító. Kendra Bean és Anthony Uzarowski, Y generációs filmtörténészek, a színésznő életművéről remek, szemléletes monográfiát készítettek a Running Press kiadásában, 2017-ben. A fiatal kutatók egy rövid dokumentumfilmet is forgattak a legendáról: