Az Ifjú Szivek Táncszínház (Pozsony) 2021. október 20-án, az online térben KÉJ címen (Kötelező Érvényű Javaslat) mutatta be legújabb darabját, amely november végéig minden szerdán 20 órától látható a navstevnik.online felületén.
Az alkotók megújították a társulat hangvételét, a KÉJ-t akár a néptáncegyüttesek szatírájának is tekinthetjük.
Köbölszalók egy nem létező település. Ahogy nem létezik Kisperhely sem. Zalaba Péter sem létező személy, bár a Zalaba települést az egykori Hont vármegyében a legutóbbi szlovákiai népszámlálás adatai szerint 177-en lakják. Sem Podhorszky Aranka, a köbölszalóki kultúrház igazgatónője. A Kislugas Táncegyüttes sem létezik, már csak azért sem, mert nem alapíthattak táncegyüttest 1923-ban, jó pár évvel a Gyöngyösbokréta-mozgalom elindulása előtt. Az is biztos, hogy nem jártak erre a Lumière-testvérek 1897-ben, két évvel a híres találmányuk szabadalmaztatása után, hogy egy nem létező faluban, a Monarchia-beli Bátorhalicson Veszeloczky Jani bácsi táncát, a „hátbavágóst” fölvegyék. Így aztán a felvételt nem láthatta sem Párizs, sem a millenniumi ünnepségek közönsége.
Hégli népszínművet ígér. Per definitionem nem ezt kapjuk, a XIX. század második felében rendkívüli sikereket elérő műfaj kellékei hiányoznak: nincs szerelmi szál, nincs ropogós, tiszta, bú- és nyomormentes paraszti környezet. A kötelező jókedvből csupán a táncbetétek maradnak meg. A darab kerete a Kislugas Táncegyüttes gálaműsora: Zalaba Péter, az együttes vezetője a kultúrház igazgatónőjének közreműködésével elmeséli, hogy készültek a Kislugas legemlékezetesebb koreográfiái.
A koreográfiáknak megvan a titokzatos története. Zalaba Péter elmondja, az együttes minden kérést tud és tudott teljesíteni. A régmúltban a helyi termelőszövetkezet (magyaroknak: tsz vagy téesz, szlovákoknak: jrd vagy jéerdé) tíz új traktort kapott, a jrd elnöke Zalaba nagyapját megbízza azzal, hogy a traktorokat, a báránybégetést meg a párttitkár unokaöccsét szerkessze bele az ünnepi koreográfiába. A nagyapa átírja a széles körben elterjedt népdalt: „Porzik, porzik a martosi utca, traktorosok mennek rajta!”, aztán sem ígér sok jót a dal új szövege sem a kulákoknak, sem a reakciósoknak. A tánc lüktetését a traktormotor püfögő üteme diktálja, amelyet a táncosok csapásai erősítenek fel. A gumicsizmás táncosok az ideológiai kilengések elkerülése végett zöld papírra nyomtatott Szabad Népet vagy Pravdát olvasnak. A kényszeredett bégetés után a férfiak az újsággal a szájukban táncolnak.
Újabb megrendelések. Teljesíti az együttes a polgármester kérését: táncoljanak a kampányrendezvényén porceláncsárdást giccsruhában, pezsgőspohárral a kézben. Zalaba nem tud ellenállni a minisztériumi főtanácsos asszony kérésének sem. Az együttes vezetője végül ― mentve a menthetetlent ― feltalálja a pásztorhokit.
Hégli továbbmegy, és nemcsak a politikai megrendelések módozatait, hanem a néptánc világának önmagával való viszonyát is megvizsgálja. Nevetünk, amikor az együttes halálpontosan eltáncolja a Lumière-testvérek által felvett filmet, nem hagyva le azt a félmondatot, amellyel az eredeti filmen Jani bácsi a kutyáját hívta: Csöpi, gyere ide! A táncmozdulatok lehetetlensége és táncanyag iránti felfokozott megbecsülés ironikus mosolyra fakaszt. Azt mondja Zalaba: „Ez a tánc nagyon hasonlít a csárdásra, de a különbséget csak az tudja észrevenni, aki komoly táncos tapasztalattal rendelkezik, vagy igaz magyar”. Külön színfolt az együttes önjutalmazása, ahogy az együttes vezetése a saját tagjait komoly, aztán egyre idétlenebb címeken díjazza meg.
A KÉJ másik keretét a Miloš Formanra való utalás adja. A rendező legendás filmjét (Tűz van, babám!) idézi meg az Ifjú Szivek a tombolahúzással. Ahogy ott is, itt is sikertelen volt a villanyoltás. Nem tették vissza az elrabolt tárgyakat. Aranka, a kultúrház igazgatónője felkiált: Kifosztottak minket! És összeesik. Kik is fosztottak ki minket? Erre válaszol a Kötelező Érvényű Javaslat.
A népszínmű zöld ruhába bújt emberei léteznek: a tsz-elnök, a polgármester, a minisztériumi főtanácsos asszony, a kultúra buzgó napszámosai köztünk élnek. A zöld a remény színe. De a darab sugallta reménytelenség nem vehet erőt rajtunk, mert a darab azzal zárul, hogy Zalaba ellenáll. Visszaadja a pénzt a milliomos cipőkereskedőnek, aki az együttestől azt kérné, hogy Nike cipőben táncoljon.
A tánc nem eladó, kiált föl Zalaba Péter.
Szereplők:
Podhorszky Aranka
a köbölszalóki kultúrház igazgatónője
Vermes Anna
Zalaba Péter
a Kislugas Táncegyüttes vezetője
Brusznyai Erik
Hruska Frigyes
polgármester
Tímár Gergely
Bankházi Emil
államtitkár
Lantos András
Kucman Dóri
sportügyi főtanácsadó
Sebő Veronika
Vogyicska elvtárs
Csongor és Tünde
Botló Ákos, Makó Tamara
Holló Mátyás
a falu sokoldalú zenész, táncos, költője
Király Miklós
Becse Anettka
titkárnő
Gyenes Barbara
Gyuszi
mezőgazdasági gépjárművezető
Botló Gergely
Tánckar: Botló Ákos, Botló Gergely, Brusznyai Erik, Fekete Gergely, Gyenes Barbara, Honvédő Eszter, Lantos András, Makó Tamara, Szivós Kata Dóra, Sebő Veronika, Tímár Gergely, Varsányi Ágnes, Vermes Anna
Zenekar: Hegedűs Máté ― hegedű, Király Miklós ― hegedű , Hegedűs Gergely Dávid ― brácsa, Király Tamás ― nagybőgő , Kuti Sándor ― cimbalom
Művészeti munkatárs: Bíró Kriszta, Botló Ákos
Művészeti asszisztens: Varsányi Zsófi
Kosztüm: Kiss Gabriella
Fordítás: Lovász Attila
Látvány: DHC
Koreográfus: Hégli Dusan
Szöveg: Romankovics Edit
Rendező: Sereglei András, Hégli Dusan
