Különleges este lesz a Bécsi Filharmonikusok fellépése március 29-én a Müpában. A műsor csupa izgalmas ritkaság: Berg Három zenekari darabját, Janáček Taras Bulba rapszódiáját nem könnyű elcsípni a hangversenytermekben. Az pedig, hogy Thomas Adès Totentanza a szerző vezényletével szólal meg, maradandó élményt ígér. Mert a koncerten korunk egyik kiemelkedő zeneszerzője vezényel, aki előadóként is rangos: zongoristaként világhírű énekeseket kísér, karmesterként pedig ezúttal Európa egyik legjobb zenekara élén bizonyítja tudását.
A Müpa koncertrendező tevékenységének egyik nagy fegyverténye, hogy a hangversenyezés történetének egyik legjelentősebb szimfonikus zenekarát, amelynek egy-egy budapesti fellépésére korábban sok évet kellett várni, ma már rendszeresen visszatérő ismerőseként üdvözölheti a Komor Marcell utcai hangversenyterem közönsége. Elmondhatjuk: az együttes, melyet hajdan Brahms, Richard Strauss, Mahler, Furtwängler, a két Kleiber, Walter, Karajan, Giulini, Solti — és még seregnyi más nagy karmester — vezényelt, s amelynek élén mindig a kor legjobb hangszeres szólistái és énekesei léptek fel, mostanában állandó partnere a Müpának, ahová újra és újra visszatér.
Bemutatni tehát aligha kell már az öntudatos önkormányzatiságban, vezetőkarmester nélkül dolgozó zenekart, melynek hagyományait minden zenekedvelő ismeri, a Staatsoperrel való szoros kapcsolattól a legendás újévi koncerteken át a sokat emlegetett patinás hangzásig. „A Bécsiek”, csak így, egyszerűen: a név fogalom a világ minden táján, ahol szeretik a klasszikus zenét.
A zenekar maga dönt arról, kivel lép fel, így aztán az, hogy március végén Bécsben és Budapesten négy alkalommal is Thomas Adès társaságában koncerteznek, sokat elárul az ötvenegy éves brit zeneszerző, zongoraművész és karmester presztízséről. A londoni születésű Adès — akinek édesanyja művészettörténész, szíriai zsidó származású édesapja költő és műfordító — zongorát és zeneszerzést tanult a Guildhall School of Music and Drama falai között, majd kitüntetéssel végzett a Cambridge-i King’s College-ban. Később a Royal Academy of Music zeneszerzés-professzora lett. Színes és gazdag alkotói termésében operákat, zenekari műveket, kóruskompozíciókat, kamarazenét egyaránt találunk. A Bécsi Filharmonikusok koncertjén megszólaló alkotása, a Totentanz (Haláltánc) 2013-ban, Witold Lutosławski születésének centenáriumán, a Royal Albert Hallban hangzott fel először: a kompozíció a nagy lengyel zeneszerző és felesége, Danuta emléke előtt tiszteleg.
Az egyetlen tételből álló, mintegy negyvenperces mű az 1942-es brit bombázásokban súlyosan megsérült lübecki Szent Mária-templom elpusztult fríze, a Haláltánc középkori feliratát zenésíti meg. A frízen látható ábrázolás (melyről fennmaradtak a bombázás előtt készült fényképek) a teljes emberi társadalmat felvonultatja, a pápától a csecsemőig, egy nagy körtánc formájában, amelyben minden táncost egy-egy halálfigura választ el a másiktól. A számtalan alakban megjelenő Halál hívogatja az élőket: csatlakozzanak hozzá. Adès művében az élőket szoprán, a Halált bariton szólaltatja meg. Posztmodern műve nagyszabású, félelmetes hangulatú és lenyűgözően karaktergazdag, hiszen minden egyes — eltérő társadalmi státusú — élő más és más zenei jellemzést kap.
A mű nyelve régi német, a kompozíció formavilága igen változatos, hiszen az egymást követő rövid részek között akad szóló, párbeszéd, duett. Irónia, félelem, dermesztő humor váltakozik, a hangszerelés lenyűgözően színes. Ha az inspiráció forrása egy hatalmas, hosszan kígyózó falikép, elmondhatjuk, hogy
Adès műve hangzó freskó: vizionáló zene, mely nagy megjelenítő erővel vetít látomásokat képzeletünk falára.
Mindig különleges élmény, amikor egy koncert karmestere egyben zeneszerző is, hiszen a komponisták a zeneművek logikai összefüggéseinek mélyére látnak — megközelítésük egyszerre érzéki és intellektuális. Az azonban még izgalmasabb, ha egy darabot saját szerzőjének vezényletével hallhatunk.
A magyar közönségnek az elmúlt több mint fél évszázad során adódott néhányszor alkalma arra, hogy ebben az élményben részesüljön: láthatta-hallhatta, hogyan vezényli saját zenéjét Kodály, Stravinsky, Copland, Boulez, Maxwell Davies, Bernstein, Stockhausen, Kagel, Penderecki, és manapság is kínálkozik hasonló lehetősége, amikor Eötvös Péter vezényli saját műveit, nemegyszer éppen a Müpában (ahogyan most, áprilisban is, a Bartók Tavasz műsorán magyarországi bemutatóként közönség elé kerülő Sleepless esetében). Thomas Adès karmesteri közreműködése saját kiemelkedő jelentőségű kompozíciójának előadásában várhatóan e nagy élmények sorába illeszkedik majd.
Berg Három zenekari darabja 1913 és 1915, Janáček (Gogol nyomán komponált) rapszódiája, a Taras Bulba 1915 és 1918 között keletkezett, izgalmas lesz tehát egymás után hallani a két művet, hiszen úgyszólván egyidősek, és mindkettő a századelő modern zenéjének stiláris útkeresését reprezentálja — más és más módon. A Totentanz baritonszólistája, Mark Stone brit illetőségű előadó gazdag operai, oratorikus, valamint dalénekesi tapasztalattal — és saját hanglemezcéggel. A halálra szánt élőket megszemélyesítő, változatos szerepkörökben elénk lépő holland mezzoszoprán, Christianne Stotijn kapcsolata a művel különleges: a szólamot már az ősbemutatón is ő énekelte.
