Július 8-án zenés irodalmi esttel lép fel a Zsámbéki Színházi Nyár keretében Kollár-Klemencz László, akivel az előadást inspiráló, az Öreg Banda című könyvéről is beszélgettünk.
Nem ez az első könyve Kollár-Klemencz Lászlónak, nem is az első irodalmi estje, ami Zsámbékra érkezik. Az zenészt-írót-zeneszerzőt már többször hallhattuk: a Rengeteg című produkcióval, a Zabolátlan lovaimmal évről-évre emlékezetes estéket hoz el a Zichy-kastély falai közé. Az Öreg Banda története viszont kilép minden eddigi tőle megszokott keretből. A saját családjáról írt nagyszabású regényben megelevenednek a sváb felmenők és az életüket kísérő történelem, valamint Újhartyán története, aminek nehézségeit és örömeit végigkíséri az Öreg Banda, a település zenekara. A történet pedig beszippant az érzékletesen megrajzolt szereplőkkel, emberi sorsokkal és néprajzi részletekkel. Érezhető, hogy ez a könyv nagyon Kollár-Klemenczé, az ő története, ami a könyvet olvasva, az irodalmi estet hallgatva a miénk is lesz.
– Elkezdtem olvasni a könyvedet és nem tudtam letenni. Nemcsak a történet ragadott magával, hanem azok az anekdoták, néprajzi részletek is, amik a történetet köré épülnek. Elképesztő kutatómunka lehet mögötte, nem mellesleg a szöveg szövete is nagyon míves. Hogyan gyűjtöttél anyagot a saját családodról és hogyan a néprajzi érdekességekről?
– Szerencsés vagyok, mert egyfelől átélhettem mindezt, hiszen gyerekkoromban része voltam ennek a közösségnek. A ’70-es években ez még úgy működött, mint ahogy a könyvben is le van írva. Bár a szüleim Budapestre költöztek és ott éltünk, minden szabadidőnket Újhartyánban töltöttük a rokonoknál. A nagynéném még él és egy évig jártam hozzá, ő mesélt sok mindent, családi legendáriumból is dolgoztam és a faluban beszélgettem a zenészekkel és a falu könyvtárvezetőjével Lauter Antallal, aki az előadásban is részt vesz. Ami még hasznos volt az anyaggyűjtésnél, hogy más sváb falvakban is vannak barátaim, és ők is meséltek történeteket, kaptam tőlük rengeteg könyvet, amikből látszik, hogy ezek a falvak hogyan kapcsolódtak egy kultúrához, a germánsághoz, mik voltak a közösek szokásaikban, mindennapjaikban, ünnepeikben.
– Volt-e a családregény mellett célod a néprajzi, történelmi edukáció, vagy ezt inkább hozta magával a téma?
– Számomra az volt a fontos, hogy írjak a közösségről, ami hozta magával a néprajzi részleteket. Az érdekelt, hogy a közösség hogyan tudja megőrizni önmagát, milyen dolgok segítik ebben, természetesen a zene ilyen, ahogy a szokásaik, a hitük, a vallásuk is.
– Hogyan dolgoztál a történeten? Segített ebben a covid-szülte kényszerszünet a koncertéletben?
– Abban segített, hogy így be tudtam fejezni a munkát, ami összességében három évig tartott – ebből egy évig csak anyagot gyűjtöttem. Én nem csak író vagyok, hanem zenész is, sőt a mindennapokban talán első sorban zenész, ezért a zene mellett fér bele nekem az írás.
– Művészként, alkotó emberként célja volt a családfakutatásnak, családtörténet feldolgozásának az is, hogy magadat definiáld, jobban megértsd?
– Az igazság az, hogy 20 évesen Újhartyánba akartam költözni, hogy visszacsináljam, amit a szüleim elrontottak és ismét a sváb közösségben élhessek. Az első zenekarom – azt hiszem Madártej volt a neve – is újhartyániakból állt, persze akkor már én gitáron játszottam, nem fúvós hangszereken, mint az Öreg Banda tagjai.
Nagyon szeretem és nagyon sokat kaptam ettől a közösségtől, ebből a kultúrából, amiből jöttem és csak később, fiatal felnőttként értettem meg, mekkora ajándék, ha az ember tartozik egy közösséghez. Már felnőttként kezdtem el igazán rácsodálkozni erre és értékelni. Korábban azt hittem, ez mindenkivel így van, mindenki jön valahonnan, tartozik valahova, később kellett rájönnöm, milyen kivételes helyzetben vagyok. Ezért is szeretettem volna utánajárni, hogy hogyan is tud működni és fennmaradni egy ilyen közösség, amit mélyen szeretek.
– Milyen emlékeket őrzöl gyerekkorodból?
– Nagyon felnéztem a szüleimre, nagyszüleimre. Az újhartyáni nagyszüleimet morálisan hatalmas embereknek láttam, akikhez úgy éreztem, fel kell nőnöm, igazi példaképek voltak. Úgy gondolom, nagy tartása van a közösségnek, ahol persze senki nem volt hibátlan, de mindenkit megbecsültek, aki dolgozott és a hibáival együtt mindenkit elfogadtak. A helyén kezelték, ha valaki lusta volt, vagy iszákos – nem vetették ki, odafigyeltek egymásra. Aki közéjük tartozott, azért kiálltak. Volt például – és van is – két zsidó család a faluban. Az ő dolgaikat a háború után a volksbundisták széthordták, a házukat kipakolták, de amikor visszatértek a háború után, a falu összefogott és visszaszerezték az elvitt holmikat, mert ők ide tartoztak, közülük valók voltak, kiálltak értük. Szerintem ez példaértékű. Hiszem, hogy egy olyan közösség, ami nem engedheti meg magának, hogy ne számítson mindenkire, aki a faluban van, az nagyon fejlődő és nagyon erős közösséggé tud válni.
– Aki eljön július 8-án Zsámbékra, mit fog hallani? Az Öreg Banda nyilván nem áll színpadra, de lesz zene és irodalom is. Kerekes Vica színművész és Lauter Antal lesznek Veled színpadon.
– Részleteket hallhatnak a könyvből, amiben segítségemre lesz Kerekes Vica színművész. Velünk lesz Lauter Antal, az újhartyáni könyvtár vezetője, aki sokat segített nekem a kutatómunkában. Ő az Öreg Banda utódzenekarának a tangóharmonikása, aki lekíséri ezt az estet és mesél a könyvről történelmi kontextusban is, illetve előadásában megszólalnak a felolvasások között azok a zenék, amikről a könyvben olvashatunk.
– Zsámbékon is erős sváb közösség él, ezért is izgalmas, hogy színpadunkon léptek fel.
– Igen, mindig öröm sváb kötődésű településre érkezni. Szerintem egyébként alig van család az országban, ahol ne jelenne meg a német kötődés. Például Buda a 1900-as évek elején 70%-ban német nemzetiségű volt, úgyhogy ez egy olyan kultúra, amihez sokkal többen kötődünk, mint amennyien aktívan foglalkozunk vele, vagy tudunk róla.
– Min dolgozol mostanában? Most inkább a koncertek vagy inkább az írás tölti ki a napjaidat?
– Most is új könyvön dolgozom, még a gyűjtögető időszaban vagyok. De közben egy új lemezzel megyek a stúdióba, amit a kamarazenekarral készítünk, úgyhogy most mégis inkább a dalszövegek kötnek le. Viszont a zenélős időszakok jók az anyaggyűjtéshez, mert ezek alatt az időszakok alatt össze tud gyűlni annyi anyag, amiből már lehet aztán dolgozni. Az új könyv pedig regény lesz ismét – megtetszett ez a műfaj! Nagyon érdekel az ember és az állat kapcsolata, illetve az, hogy a bennünk élő természeti lényhez hogyan viszonyulunk. Azt már elárulhatom, hogy a könyv egy remetéről fog szólni, aki harmóniában él a természettel.
A Zsámbéki Nyári Színház előadásaira ide kattintva válthatja meg jegyét.
