Joseph Haydn nyilván örömmel üdvözölte volna, hogy október 30-án este a Zeneakadémia mindkét termében egyidejűleg felhangzottak szerzeményei. A Solti teremben a Haydneum Őszi Fesztiválján ezúttal még mindig nem a névadóra korlátozódott minden figyelem: kétharmados arányban Beethoven művei határozták meg az este alaphangulatát.
Beethoven, a legfiatalabb bécsi klasszikus Haydn tanítványa is volt rövid ideig, Haydn két londoni utazása között. Beethoven hamarosan másik mestert keresett magának, de életük végéig mindketten kölcsönösen elismerték egymás művészetét.
Az este főszereplője, Somlai Petra zongoraművész látható élvezettel és könnyed magabiztossággal játszotta végig a koncertet a Zeneakadémián, ahol tanulmányait kezdte. Nemzetközi versenyek díjazottja, aki a magyar Junior Prima Primissima Díjat is elnyerte. Számos régizenei fesztivál állandó fellépője, Hollandiai lakhelyéről utazik fellépéseire, 2015 óta a Hágai Királyi Zeneakadémia professzora.
Műsorvezetőként is kommentálta az egyes darabokat. Hallhattunk néhány érdekességet hangszeréről, a fortepianóról is, amely elsőre valóban lágyabban szólt, mint ahogy azt vártuk volna. Feltehetően kevesen tudták a jelenlévők közül, hogy milyen jelentősen eltértek az angliai és a bécsi billentyűs hangszerek egymástól. Beszélt a két zeneszerző kapcsolatáról is, de az elhangzó információknál is lényegesebb volt, hogy láttunk egy olyan hiteles művészegyéniséget, aki nemcsak mélyen elemzi az általa játszott darabokat, de ráadásul érezhető szenvedéllyel fordul feléjük.
Az általa összeválogatott műsor nagyon könnyen megszerethető volt, az első részben elhangzó két legismertebb Beethoven-szonáta semmiképp nem igényelte a felfedezést. Haydn-dalokat, majd a szünet után egy Haydn-szonátát és Beethoven dalciklusát hallhattuk még, amelyeken szintén a bécsi klasszikusokhoz általában is társított derű és harmónia mellett helyenként a készülődő romantika is átütött, áradtak ránk az érzelmek.
Az elsőnek elhangzott, 1801-ben írt cisz-moll („Holdfény”) szonáta op. 27 jó választásnak bizonyult, könnyen ráhangolódhattunk az estére Somlai Petra játékát hallgatva. Akár egy holdfényben úszó tóra is asszociálhattunk, ahogy Ludwig Rellstab költő tette, akinek megjegyzése nyomán a szonáta híres melléknevét kapta. (A zeneszerző utólag megemlítette, hogy a mű keletkezését J. G. Seume Die Beterin Az imádkozó leány című verse inspirálta.)
Bevezetőjében a művész elmondta, hogy a szerző szándéka szerint
ezt a darabot nem „szépen” kell játszani, hanem úgy, hogy azt érezzük, hogy a hangszer nem bírja tovább.
A szerző elvárásainak megfelelt, ahogy utána maga is megjegyezte, ezen az estén sikerült „hamisra játszania” hangszerét. A hangszer természetesen nem került tragikus állapotba: a Haydn-dalok és a c-moll (Pathétique) op.13 szonáta is elhangzott — mielőtt a hangoló kezelésbe vette a szünet folyamán.
A második részben elhangzott Haydn D-dúr szonátája (Hob XVI:42) az est csúcspontjává vált. Ahogy Somlai Petra elmondta: megérezte benne, hogy Haydn Istennel beszélget… Ez a szonáta az előző kettőnél „lekerekítettebb”, mindössze két tételből áll, nem háromból, így nemcsak sokkal rövidebbnek tűnt, de az is volt. Szerettük volna, ha még egy jó ideig nem ér véget.
Ennek a darabnak az ismertsége sem mérhető a Holdfény-szonátához, de feltehetően az első félidőben elhangzó dalok még több néző számára jelentettek felfedezést. Visszavittek minket Londonba (a Fesztivál első koncertjének témájához), ahol Haydn többek között Anne Hunter dalszerzővel is találkozott, heti rendszerességgel ellátogatott a szalonjába, és megzenésítette több szerzeményét is.
A koncerten az 1794-ben írt Angol Canzonetták második sorozata hangzott el, amelyeket Haydn – a D-dúr szonátával ellentétben – könnyen játszhatóra írt, mert műkedvelő hölgyeknek szánta, akik saját éneküket kísérték a hangszeren. A koncerten az előadók megváltoztatták a művek eredeti sorrendjét és a hat közül csak A vándor maradt a helyén. Négy készült Anne Hunter szövegére a már említetten kívül (Tengerészdal, Megelégedés, Tündöklő szemek), míg az Együttérzés Pietro Metastasio költeménye nyomán, míg a Nem mondta, hogy szeret Shakespeare Vízkeresztjének vett néhány sorára.
Míg ezek a dalok ugyan egy sorozat részei, mégis mind egymástól független művek, a koncertet lezáró Beethoven dalokat a zenetörténet első átkomponált dalciklusaként említik. Az An die ferne Geliebte op. 98, azaz A távoli kedveshez 1816-ban Alois Jetteles költeményeire készült. Alaposan körüljárja a címből is kiérezhető témát, láthatjuk, hogyan lesz a hiányérzetből művészet. (Lehet, hogy sokaknak eszébe jutott még gimnáziumi tanulmányaikból Petrarca és az ő Laurája, akinek még ötszáz évvel később is a nyomdokába léphettek a költők.)
A dalokat Somlai Petra partnereként Megyesi Zoltán tette átélhetővé ezen az estén. Ugyan ez volt az első közös koncertjük, érezhetővé vált így is a kettejük között kialakult összhang. A tenorista otthonosan mozog a régizene és az opera területén egyaránt. Az elmúlt két évtizedben az itthoni fellépései voltak túlsúlyban, de ő is gyakran megfordul külföldön. Legutóbb Cesky Krumlov barokk színházában Vivaldi Farnace c. operájának címszerepét játszotta el. A tavalyi évadban koncertezett az Orfeo Zenekarral is, és több emlékezetes Schubert-dalestet is adott, amelyek elérhetőek maradtak a Youtube-on.
A Haydneum most is, mint a második koncerten, mindenkinek kézbe adta a szövegkönyvet, hallani lehetett, ahogy a többség egyszerre lapoz – ez is jelezte az előadóknak, hogy a közönség velük tart.
A hivatalos programot egy rövid ráadással is megfejelték az előadók, amelyet ezúttal Megyesi Zoltán konferált be, és feltehetően ő is választott. A női szépség mulandóságáról szóló rövid mű (The Ladies Looking-Glass in D Major Hob XXXIc,17a) egy Vergilius idézet fordítása („Trust not too much to that enchanting face; Beauty’s a charm, but soon the charm will pass.”), ez erős kontrasztot képezett minden korábban elhangzott dallal, amelyek így vagy úgy, de a szerelmi vágyódásról szóltak. Mintha egy rövid, csattanós választ kaptunk volna a teljes műsorra. Nevettünk, a párbeszéd elindult.
A Fesztivál záróeseménye már csak Haydné lesz, november 2-án eljuthatunk A lakatlan szigetre, ha a Zeneakadémiára jegyet váltunk az alábbi linken.