Noha a Szépművészeti Múzeum nagysikerű Bosch-kiállítása már véget ért, a reneszánsz mester nyújtotta élmény tovább él a Magyar Zene Háza Hangdómjában, ahol a festő legismertebb triptichonja, a Gyönyörök kertje kel életre – úgy, hogy közben korabeli polifonikus kórusműveket hallgathatunk a Cantemus jóvoltából, amit MA’AM (Makay Anna) finoman torzít és modulál, illetve egészíti ki diabolikus hangsorokkal. Az animációs folyamatokról és kihívásokról Miss Virgács (Németh Nikolett) vizuális művésszel, vj-vel beszélgettünk.
– A világ egyik legismertebb festményének megmozdítása nem lehetett egyszerű feladat. Hogyan kezdődött ez a munka?
– Korábban is kísérleteztem azzal, hogy festményeket, illetve az azokon szereplő alakokat mozgattam, és ezeket a munkáimat látták a Zene Házában, így bizalmat szavaztak nekem, hogy készítsem el ennek a csodálatos oltárképnek az animációját. Rendkívül összetett munka volt, először ugyanis a kétdimenziós festményt kellett a Hangdóm félgömb kupolájára átültetni, majd pedig a figurákat is meg kellett mozdítani.
– Mennyit formálódott a koncepció a kezdetektől a vetítésig?
– Sokat. Az első kihívást az jelentette, hogy ezt a kétdimenziós és négyzetes formájú képet egy folytonos térré varázsoljam, úgyhogy az első hónapokat kísérletezéssel töltöttem. De aztán folyamatosan alakult a koncepció, mert menet közben derült ki, hogy mely megoldások működnek és melyek nem, amik helyett újakat kellett találni. De a technikán kívül érdekes kérdés volt a dramaturgia is, ami abból adódott, hogy lineárisan haladunk-e az időben, vagy egyidejűleg történnek az események a festményen?
A triptichonnak ugyanis van egy becsukott formája, melyen a földgömb látható, ami a teremtés előtti állapotot ábrázolja. Ha kinyitjuk, akkor válik láthatóvá a három szárnyon a Föld, a Paradicsom és a Pokol. Ez igazából művészettörténeti kérdés, hogy elindulunk a teremtéstől és eljutunk a halálig, vagy ezek az ábrázolt dolgok egy időben történnek? Szerintem az utóbbi a helyes válasz, de nyilván ezt animációban nem lehet egyszerre megjeleníteni, így egyfajta dramaturgiát kellett kitalálnunk. Ezért tehát elindulunk a teremtés előtti állapotból, és ahogy megjelennek a bűnök, haladunk a Pokol felé.
– És hol időzünk többet: a Földön, a Paradicsomban vagy a Pokolban?
– Végig megyünk a képen, de a Pokolból visszatérünk a teremtés előtti állapotba, vagyis egy folytonosságot ábrázolunk. Nem szerettük volna, hogy a Pokollal érjen véget a történet.
– Kollázs animációs technikával készült a film. Ez mit jelent?
– Ahhoz, hogy ezt a kör alapú teret ki tudjam tölteni, „szét kellett vágnom” a képet. Tehát mielőtt animálni kezdtem volna, photoshopban kivágtam figurákat, rekonstruáltam a hátterüket, ami elég aprólékos munka volt. Utána gyakorlatilag egy kollázst készítettem, csak nem újságpapír-darabokból raktam össze a képet, hanem szoftveresen. De a módszer annyiban hasonló, hogy itt is rátettem az egyik kis papír elemet a másikra, és úgy mozgattam.
– Van kedvenc megmozdított figurád, elemed?
– A földi részben van egy szökőkút, amiből egy pici vízsugár folyik. Nem tűnik bonyolultnak, de nagyon örülök, hogy sikerült úgy megoldani, mintha ez is mozogna. Bólogató vagy repülő madarat könnyebb kreálni, de azt, hogy a víz bugyogjon, és az valóságosnak is tűnjön, sokkal nehezebb elérni.
– Az eddigi munkáidhoz képest mit adott ez a feladat szakmailag?
– Csodálatos lehetőséget kaptam ezzel, hogy tanuljak, fejlődjek, és ezt ezúton is szeretném megköszönni. Sok olyan alkotóval beszéltem már, akik szintén a Hangdómba készítettek munkákat, és kiderült, hogy ez a tér annyira új mindenkinek, hogy még a legrutinosabb animátoroknak is el kellett gondolkodni, hogyan álljanak neki egy-egy feladatnak. Úgy érzem, ez a film sokat segíthet abban, hogy a nézők megértsék, mi is az a Hangdóm, mit is tud ez a varázslatos rendszer, és hogy milyen izgalmas dolgokat láthatnak itt időről időre.
További információ és jegyvásárlás ide kattintva.
A cikk megjelenését a Magyar Zene Háza támogatta.