Műfaji palettája rendkívül színes a komédiától a musicalig, markőrjét és időtálló ikonját azonban egyértelműen a film noir kölcsönözte neki. Modellkedéssel indult, a film és Hollywood tette sztárrá, nagy szerelme volt azonban a színház és a New York-i kultúra, amelytől hosszabb időre szinte képtelen volt leválni.
A román-lengyel gyökerekkel rendelkező Betty Bacall 1924 szeptemberében született New Yorkban. Édesapját korán elvesztette, örök harcos édesanyja és nagyanyja nevelte. Feminizmusa, életerős, a nők jogait érvényesítő attitűdje ebből a háttérből ered.
Már egészen kicsi korában rabul ejtette a színház és a film világa, kedvenc színésznője (későbbi példaképe) Katharine Hepburn, Bette Davis, kedvenc színésze pedig az Elfúja a szélből jól ismert magyar származású színész, Leslie Howard volt. Korán statisztálni kezdett már a Broadway-n, majd modellkedést vállalt.
Howard Hawks felesége figyelt fel a különleges karizmájú fiatal nőre egy címlapon, amely után megkapta első filmszerepét a Gazdagok és szegények (1944) című bűnügyi filmben. A forgatáson ismerkedett meg a nála jóval idősebb Humphrey Bogarttal, akivel szerelem alakult a közös munka során. Esküvőjükre 1945-ben került sor. Számos közös alakítás fűződik nevükhöz olyan kultikus produkciókban, mint például a Hosszú álom (1946), a Sötét átjáró (1947) vagy a Key Largo (1948). A ’40-es évek végén inkább a családi életre helyezte a fókuszt, harmonikus, békés házassága Bogarttal legendásnak számított a korszak hisztériás kicsapongásai és bulváralapú összeköttetései fullasztó sodrában. Három fiuk született, Stephen, Leslie és Sam.
Ha a bulvár nem is, a skatulya mindenképpen ráragadt a színésznőre, és szinte soha nem tudta letenni magáról teljesen a ’40-es évek film noiros, femme fatale-os atmóját, ami saját elmondása szerint köszönőviszonyban nem volt saját egyéniségével és világnézetével. Intellektuális színésznőnek számított, akitől a politikai, társadalmi szerepvállalás sem állt távol. A meghitt családi életet Humphrey Bogart halálos betegségének diagnózisa vetett véget. Bacall a végsőkig áldozatosan kitartott férje mellett, alig vállalt filmet.
A sors furcsasága, hogy a Formatervezett nő (1957) lett élete egyik legjobb alakítása, amelyet a legsúlyosabb magánéleti krízisek között készített.
Férje 1957-ben hunyt el. Lauren Bacall ezután még kevéssé találta helyét a hollywoodi világban, távol állt tőle szinte minden, ami túlzottan glamour és a stúdiórendszer szabályrendszerei is kiverték nála a biztosítékot, pláne azután, hogy korábban Bogart sem a tudatosságtól és körültekintőségtől mentes beilleszkedő attitűdöt képviselte. Az általa inkább felszínes, sekélyes, sokszor üresnek mondott emberi kapcsolatai sem elégítették ki, így a hazatérés mellett döntött.
Bogart halála után teljesen új élet nyílt számára. Visszatért New York-ba, ahol a színházi világ és a kontinentális kultúra beszippantotta. Sokkal inkább közelinek érezte ezt a miliőt a hollywoodinál, itt is telepedett le, élete végéig (kisebb megszakításokkal) New Yorkban élt. A Broadway-n számos nagy sikert aratott, valamint meghódította később a londoni színházat is. Első színpadi főszerepe a híres forgatókönyvíró, George Axelrod darabjában történt. Az 1959-es Goodbye Charlie nagy sikert hozott Lauren Bacallnak, amivel bebizonyíthatta, hogy képes kilépni és jól helytállni teljesen más műfajban és stílusban, mint amit megszoktak tőle.
Ezt követően 1965-ben A kaktusz virága című komédiában játszotta a női főszerepet, még a mára már kultikussá vált filmadaptáció előtt. A hatalmas sikernek örvendett darabban Barry Nelson partnereként alakította Stephanie karakterét. 1970-ben robbantott legnagyobb színpadi szerepével, a Betty Comden és Adolph Green műve nyomán adaptált musical, az Applause kapcsán. Olyan további ikonikus színházi premier kapcsolódik nevéhez a továbbiakban többek között, mint a Csodálatos város (1977), a Katharine Hepburn főszereplése óta be nem mutatott Az év asszonya (1981), Az ifjúság édes madara (1985) vagy Az öreg hölgy látogatása (1995).
Színpadi sikerei mellett megtartotta a filmezést is, olyan filmekkel, mint például a Majd most kiderül (1966), a Gyilkosság az Orient expresszen (1974) vagy a Tükröm, tükröm… (1996). Intellektuális beállítottsága a demokrata politikai és társadalmi vállalások mellett arra is vitte, hogy diplomát szerezzen társadalomtudományokból a 80-as évek végén. A rendkívül színes és gazdag életúttal rendelkező színésznő 2014-ben hunyt el. Pályája és nézetei arról vallanak, mennyire sokszínű lehet egy-egy út, annak ellenére, hogy a társadalom és a köztudat igyekszik mindent a lehető legeladhatóbb, legegyszerűbb, legfekete-fehérebb skatulyára lefaragni.