A tizenkilenc tagú Clayton–Hamilton Jazz Orchestra felvételeit Magyarországon is sokan ismerik, de csak most érkezett el a pillanat, amikor Jazz Power & Soul című turnéjukon magával ragadó, derűt árasztó zenéjükkel személyesen is találkozhatunk, a Liszt Ünnep keretében ugyanis október 13-án Budapesten lépnek fel.
A big bandet hárman alapították Los Angelesben a nyolcvanas évek közepén: a Clayton fivérek – a bőgős John (1952) és az altszaxofonos-fuvolás, 2020-ban elhunyt Jeff (1954) –, valamint Jeff Hamilton (1953) dobos. Valamennyiüket a nagyzenekari jazz hagyományának odaadó tisztelete jellemezte, ami a három alapító családi hátterének és szakmai kapcsolatainak ismeretében aligha meglepő. Ragaszkodtak a „csúcskategóriás” hangzáshoz, amelyet Count Basie, Woody Herman, Thad Jones zenekarai alakítottak ki, hittek az invenciózus, játékosságát is megőrző előadásmód igazában. Ez a zenei elkötelezettség jellemzi a zenekart mindmáig.
A zenekar alapítása előtt John és Jeff már több együttest vezetett, közösen is. John Clayton és Jeff Hamilton barátsága onnan ered, hogy húszas éveikben együtt alkották a kubai származású csodazongorista, Monty Alexander triójának ritmusszekcióját. Később azonban mindhárom alapító dolgozott híres nagyzenekarokban – legtovább Basie és Herman együtteseiben.
Nem tagja ennek az együttesnek Gerald Clayton, John Clayton harminckilenc éves fia, bár akadt olyan családi zenekar, amelyben ő is játszott, hiszen az olyan zenészdinasztia, amilyen a Claytonoké, előbb-utóbb együtt is nyilvánosság elé lép, hogy megossza a közönséggel a „házimuzsikák” élményeit. Az indíttatást John és Jeff édesanyjától kaphatták, aki templomi orgonistaként biztatta őket a zenetanulásra.
Hamilton egész pályája során rendkívül gyakran foglalkoztatott dobos volt. Legtöbbször ott dolgozott, ahol a zenekart is megalapították: Los Angelesben. Amikor a jazz világában újdonságok megszületéséről esik szó, általában New Yorké az elsőség, de Los Angeles hang- és filmstúdiói sok muzsikusnak adtak és adnak ma is biztos megélhetést. Ez nyújtja számukra a szabadságot, ez teszi lehetővé, hogy csupán ösztöneikre, ízlésükre hallgatva is társuljanak egymással, újat keresve. A tekintélyes Jazz Times című szaklap két éve a nyugati parti jazzélet világítótornyának nevezte a Clayton–Hamilton Jazz Orchestrát.
A családi és a szakmai hagyományok az eredetiséget és a mesterségbeli tudást, a könnyedséget és pontosságot erősítették a nagyzenekarban. Énekesek és hangszeresek csodálatos sorával dolgoztak együtt. Diana Krall például vagy tíz különböző lemezén szerepeltette John és Jeff Claytont, és a nagyzenekarral közös karácsonyi albumot is felvettek. Emlékezetes pillanat volt, amikor Charles Aznavourt kísérték, de meghatározó volt a Modern Jazz Quartet vibrafonosával, Milt Jacksonnal készített lemezük is. A klasszikus hagyományokat folytató, ugyanakkor játékos megszólalást hozzájuk hasonlóan tökélyre fejlesztő John Pizzarelli is dolgozott velük, és még hosszan sorolhatnánk az együttműködés példáit. Ha pedig azt listáznánk, hogy az alapítók egyénileg kikkel muzsikáltak együtt stúdiókban vagy koncerteken bő fél évszázad alatt, megtelne egy vastag jazzlexikon. Queen Latifah számára készített hangszerelésével John Grammy-díjat nyert. Jeff Hamilton, aki az L. A. Four tagja is volt, saját együtteseiben is elképesztő szólistákat vonultat fel, több tucatnyi felvételt készített zenekarvezetőként. Budapesten először 1989-ben, a Marlboro Superband tagjaként hallhattuk.
A harmadik alapító, a három éve elhunyt stúdió- és sessionzenész szaxofonos, Jeff Clayton is fényes karriert futott be. Rögtön érettségi után csatlakozott Stevie Wonder együtteséhez, és az igényesség ily módon meghatározott szintjét élete végéig sikerült tartania. Bátyjával már 1977-ben megalapították a Clayton Brotherst, időközben pedig nemcsak az idős Basie, hanem zenekarvezető utódja, Thad Jones vezetésével is játszottak a Basie-zenekarban. Apropó vezetés: miért volt szüksége a Clayton–Hamilton Jazz Orchestrának három vezetőre? Mert a szereposztás az első pillanattól adott volt: a zenekar dobosa, Hamilton diktálta a ritmust, a hangszerelések döntő többsége John, míg a szólóimprovizáció általában Jeff feladata volt.
A Clayton–Hamilton Jazz Orchestra sokszor és szívesen hív vendégeket. A budapesti koncerten, valamint a legnagyobb presztízsű európai helyszíneket (Amszterdam, Hamburg, Stockholm) érintő turnén, amelybe a Müpa falai között megvalósuló fellépés illeszkedik, a Hammond-orgona kerül előtérbe. Az alapítók közül Hamilton játszott először Curuga Akiko 2001 óta New Yorkban élő orgonistával, aki ezen a koncerten is szólistaként szerepel majd. Curuga Japánban végezte iskoláit, és már háromévesen tudta, hogy orgonálni akar. Mesterfokra érve eljutott Lonnie Smithig, aki tanította, mentorálta, és azt mondta róla: játékát hallgatva olyan érzések támadnak a jazzrajongóban, mintha egy nyíló virágot vagy szárnyait kitáró madarat figyelne. Sokat elárul Curuga Akiko funky játékáról, hogy a művész éveken át a legendás szaxofonos, Lou Donaldson zenekarát erősítette, és mostanában is sok New York-i klub kedvence.
Ahogy turnéikon gyakran, a Clayton–Hamilton Jazz Orchestra most is hív még egy szólistát a koncertjére, Radics Gigi személyében. Nem valószínű, hogy ezen bárki meglepődne, aki az énekesnő hangját és előadásmódját ismeri. A Megasztár nyertesét és számos popvideóklip előadóját zenés darabban is láthattuk már. A legendás producer, Quincy Jones (aki sokáig saját big bandjét vezette, mielőtt Michael Jacksonnal kezdett dolgozni) a Montreux-i Jazzfesztiválon ismerte meg a magyar énekesnőt, meg is hívta az Egyesült Államokba, így Radics Gigi amerikai stúdiókba is eljutott, és nemzetközi jelentőségű gálaműsorokban szerepelt, Jonest tehát joggal nevezheti mentorának.
A cikk eredetileg a Liszt Ünnep Magazinban jelent meg.
