Az opera – a műfaj komplexitása miatt is – jó, ha többféle utat talál a közönséghez. Egy ilyen lehetőség a kiadványok sora, mellyel számos intézmény él. A Magyar Állami Operaház multimédia-világának egyik pillére az Opera Magazin, amely 50. lapszámához érkezett, és immár tizenegy éve szolgálja és tájékoztatja a műfaj rajongóit.
A budapesti dalszínház többször tett kísérletet önálló lap indítására az elmúlt 140 évad során. Az 1946-ban Oláh Gusztáv kezdeményezte saját újság sajnos csak pár lapszámot élt meg, a 2007-től 2010-ig kiadott Operamagazin pedig az OPERA és egy másik orgánum közös, fizetett kiadványa volt. 1991-2008 között ugyan az Operaélet folyóirat főtémája volt az opera világa, illetve az 1958-tól 2018 decemberéig működő Muzsika című komolyzenei folyóirat is közölt cikkeket a témában, de ezek nem tartoztak az OPERA saját nyomtatványai közé, és a közönség továbbra is csak bizonyos összegért juthatott hozzájuk.
A kérdésben a 2011-es év jelentett fordulópontot. Az akkor kormánybiztosnak kinevezett, ma már a harmadik főigazgatói ciklusát vivő Ókovács Szilveszter DLA a fejlesztési irányok, ezen belül a kommunikációs feladatok között ekkor fogalmazta meg egy márkamagazin életre hívásának szükségességét. Az Opera Magazin ingyenes lapként 2012 szeptemberében jelent meg először a rajongók informálására, a partnerek, támogatók számára exkluzív felületként, nívós, mély kulturális kiadvány ambíciójával, és az utóbbi tizenegy évben sikerült stabil márkamagazinná kinőnie magát. De vajon minden kitűzött cél megvalósult? „A célt elértük, de az idők szele mindig arrébb fújja a céltáblát, és lőszerből is hol több van, hol kevesebb – mondja a főigazgató. – Nem tömeglapra irányult a szándék, hanem igényes, olvasmányos, képekkel gazdagon illusztrált, mégis szakmai kiadványra, amelybe a támogatók is megfelelő minőségű anyagokkal kapcsolódhatnak.”
A kiadványkoncepciót dr. Turkovics Monika dolgozta ki a vezetőséggel egyeztetve, majd 2019-ben Heimberger Zsolt frissítette fel azt. Az arculat a Mátai és Végh Kreatív Műhely nevéhez fűződik, akik a megújítás során ügyeltek arra, hogy megőrizzék a kapcsolatot az előző layouttal. A borítón a legnevesebb hazai és külföldi operaénekesek, balettművészek, rendezők és zeneszerzők szerepeltek szólóban, duóban vagy trióban. Rendhagyó címoldalból sem volt hiány: Ildebrando D’Arcangelo és Aleksandrs Antonenko dupla borítója, az auditórium felújított csillárját ábrázoló vagy a jubileumi számot jelölő megoldás tartozik ebbe a sorba.
Az újságnak eddig két főszerkesztője, két szerkesztője és egy társszerkesztője, valamint egy képszerkesztője volt, a csaknem 3500 oldalon megjelent mintegy 1000 cikket 66 szakújságíró jegyzi. A képanyag összeállítását az OPERA fotósai is segítik, a címlapok nagy része Emmer László munkáját dicsérik. Hűséges Olvasóink jól tudják, a művészekkel készült interjúk mellett a premierek rendezői koncepciójáról éppúgy jelentek meg cikkek, mint a háttértárakról, az Eiffel Műhelyház kialakításáról vagy az Operaház felújításáról. Kalandoztunk a gasztronómia világában, bemutattunk külföldi operaházakat, zenei szakembereket faggattunk az opera műfajának népszerűsítéséről, egyéni élményekről, és arról, hogyan érdemes operát játszani. Fáradhatatlanul keressük az igazi opera- és balettrajongókat, valamint a stílus kérdéseiben való eligazodáshoz is igyekszünk segítséget adni. Az intézmény partnereiről több cikk is készült, bemutatva az együttműködéseket és az azokban rejlő lehetőségeket.
A lap számos nehéz időszakot élt túl az utóbbi tizenegy évben, még a koronavírus-járvány után, a jelenleg zajló energiaválságban is működik. Ókovács Szilveszter fontosnak tartja a magazin megjelentetését a legnehezebb körülmények között is, mert „a magyar kulturális újságírás csak azért nincs a mélypontján, mert láthatóan még mindig új szinteket »hódít meg« – emelte ki. – Ebben a súlyosan süketszoba-szerű közegben fokozott jelentősége van a saját tartalomgyártásnak minden platformon, tesszük is. Partnerek segítségével a cikkek eljuthatnak más felületekre, a képek pedig az operai archívumba kerülnek. Azt is aláhúzom, hogy külsős szerzőkkel dolgozunk, vitáknak is helyet adunk, a riportereket is merész, sarkos kérdések feltételére buzdítom, mert annál émelyítőbb és sehova se vezető megoldást nem tudnék elképzelni, mint egy saját magunkat ajnározó propagandakiadvány mint márkamagazin. Információt adjunk, érdekességeket, véleményeket: hisz lapot írunk, igazi magazint.”
Ilyen típusú újságra máshol is szükség van, számos külföldi operaház igyekszik kihasználni a márkamagazin nyújtotta előnyöket – mindezt saját lehetőségeihez igazítva. A londoni Royal Opera House negyedévente jelentkezik magazinjával, amit elsődlegesen az operabarátoknak és az intézmény közönségének készít, Bécsben pedig, a Wiener Staatsoper évi tízszer jelenteti meg Opernring 2 című lapját, ami nemcsak nyomtatásban, hanem online is elérhető. A válság és a változó körülmények azonban új, alternatív útvonalra terelhetik az intézményeket. A New York-i Metropolitan Opera támogatására létrejött Metropolitan Opera Guild például 1936 óta adta ki az Opera News című magazint. A fizetett kiadvány havonta jelent meg, a benne olvasható cikkek felkerültek a lap honlapjára, ezeket csak az előfizetők tekinthették meg. Nyár végén érkezett a hír, hogy pénzügyi okok miatt az Opera News önálló havilapként megszűnik, ősztől beolvadt a brit székhelyű, nem intézményi kiadású Opera Magazine-ba, és annak új, nagyobb rovataként – az Opera News-logót megtartva – az Egyesült Államokra összpontosít. A magazint aztán elküldik a Metropolitan Opera Guild tagjainak és az Opera News előfizetőinek is a tengeren túlra.
Az évente négyszer megjelenő Opera Magazin is új utakon jár. Az online világ részeként minden eddigi lapszám megtalálható a Magyar Állami Operaház honlapján, továbbá a Magazin 2023-tól csak digitális kiadásban érhető el – ennek minden előnyével együtt. Videókkal, kattintható tartalomjegyzékkel bővítve és a mobileszközök révén zsebrevágható formátumban. Mindez egyfajta zöldítési szándék, innováció, esetleg fenntarthatósági stratégia része lenne?
„Zöldít is, olcsóbb is, a remittendát is megszünteti. De változik a világ, a digitalizáció nem vesz rólunk tudomást, nekünk kell róla – érkezik a válasz a főigazgatótól. – Míg körmöm szakadtáig harcolok azért, hogy az opera és a balett élménye csakis analóg, jelenléti módon adja a katarzis lehetőségét – amiért született! –, addig az ennek megmaradását segítő digitális megoldások a kommunikációban és a színpadi megvalósításban is igazán érdekelnek.”
A kihívások pedig – ahogy a New York-i példán is láthatjuk – folyamatosan érkeznek, így kézenfekvő a kérdés, hogy a budapesti dalszínház főigazgatója milyen szerepet szán, milyen jövőt vizionál az intézmény saját kiadványának az elkövetkező időszakban. „A művek, a szerzők, a tervezők, az előadók, a gyártók, a szervezők mind érdekesek és azok is maradnak. A legérdekesebb, legsokszínűbb tömeg pedig maga a közönség. Mindig lesz tehát mit írni és kinek – vallja. – Azt szeretném, ha elindult applikációnk és az azon elérhető kedvezményrendszer nyomán több tízezres hozzánk kötődő törzsnézői tömeg alakulna ki, akik digitálisan nemcsak hozzájutnának, de a lap olvasása révén még közelebb is kerülnének kedvencükhöz, az OPERÁ-hoz. A Magyar Állami Operaház magazinja nekik szól, a feketeöveseknek – szerintem be is vezetjük ezt a kitüntetést a számukra. Megyek, és megbeszélem a varrodával!”
A cikk eredetileg az Opera Magazinban jelent meg.