Június 6. és 8. között mutatkozik be Manchesterben Huang Ruo kínai-amerikai zeneszerző legújabb, City of Floating Sounds című darabja, amelynek előadásában éppolyan fontos szerepet kap a közönség, mint a zenészek. A hangszerek mellett ugyanis a tervek szerint a nézők telefonján is megszólal majd a szimfónia, ezzel három este erejéig a „lebegő hangok városává” alakítva Manchestert.
A mobilok általában nem szívesen látott vendégek a koncerttermekben, Huang Ruo azonban azt szeretné, ha a manchesteriek már a koncertterembe vezető úton elkezdenék használni a sajátjukat – és nem hagynák abba. A közönség egy alkalmazást tölthet le, majd a Manchester utcáin kijelölt négy kiindulópont egyikén megállva kell kiválasztaniuk és hangosan lejátszaniuk a szimfónia 11, előre felvett zeneszámának egyikét, miközben a Factory International Warehouse felé sétálnak, az applikáció által javasolt útvonalat követve. A lejátszásokat összehangolják, így a zenét késve elindítók a többi telefonon már lejátszott részeletekkel szinkronizálva fogják azt hallani. Remélhetőleg a közönség egyszerre érkezik majd a koncertre az élmény második részéhez, a teljes szimfónia élő előadásához.
Huang elmagyarázza, hogy a City of Floating Sounds alkalmazás érzékeli a többi felhasználót: „Olyan, mint egy közlekedési térkép. Látjuk, hogy hol vannak az emberek, és eldönthetjük, hogy csatlakozunk-e hozzájuk vagy sem. Amit a telefonunkon éppen lejátszunk keveredhet azzal, amit valaki más játszik. Ebből következik, hogy az emberek részvétele nagyban meghatározza az eredményt, nem lehet két egyforma előadás.” „Szabadtéri darabnak terveztük. Ha zaj van, vagy eső, vagy forgalom – az mind a szimfónia részét képezi” – teszi hozzá.
Miután a közönség befejezte Manchesterben tett sétáját, belép a koncertterembe, ahol továbbra sem a megszokott módon folytatódik a hangverseny.
A BBC Filharmonikus Zenekar egy olyan teret vesz majd körül, amelyben a nézők ülhetnek, állhatnak vagy akár sétálhatnak is. A zeneszerző bátorít is erre, ezzel is szeretné hasonlóvá tenni a koncertet azokhoz a szabadtéri operaelőadásokhoz, amelyek gyerekkorának meghatározó élményei voltak. „Minden család hozott némi ételt és saját székeket, és ettünk, miközben az előadást néztük (…) A zene csak a hétköznapi élet része volt.”
Huang Ruo reméli, hogy a nézők az előadás alatt is használni fogják a telefonokat. „Még egyeztetnem kell a BBC-vel, de nem bánom, ha az emberek egy kicsit rögzítenek a koncertből, természetesen nem az egészet. Szeretném, ha megosztanák a közösségi médiában, hogy minél nagyobb közönséget ölelhessünk fel.”
Arra a kérdésre, hogy zavaró-e a mobiltelefonok jelenléte a komolyzenei koncerteken, a zeneszerző azt feleli: „Zavaróak lehetnek. Amikor az operáim színpadra kerülnek, nem akarom, hogy az emberek felvételt készítsenek, hanem azt akarom, hogy hallgassák a zenét és olvassák a feliratokat. Ezt a darabot viszont úgy terveztük, hogy a mobiltelefonok segítségével összehozzuk az embereket.”
(via The Guardian)