Művészet és terápia címmel szervezett konferenciát május végén a Fogjunk Össze az Egészségügyért Alapítvány. A Fővárosi Állat- és Növénykert Barlangtermében megrendezett eseményen a művészet és a gyógyítás kapcsolatát a két téma szakértői: orvosok, pszichológusok és művészek járták körbe, azzal a céllal, hogy olyan lehetőségeket mutassanak be, amelyek segítségünkre lehetnek mentális és fizikai egészségünk megőrzésében.
Receptre felírt kultúra
A művészet gyógyít – ezt mindannyian tapasztaljuk, akik alkotóként vagy befogadóként művészettel foglalkozunk. Erre épülnek a napjainkban egyre népszerűbb művészetterápiás módszerek is. Arról, hogy miben rejlik a művészetnek ez a jótékony hatása, a konferencián Oláh Rita klinikai szakpszichológus, dr. Németh Zsófia, a Budapesti Uzsoki Utcai Kórház osztályvezető főorvosa, valamint Szalai Lilla irodalomterapeuta, Boldizsár Ildikó, a Metamorphoses Meseterápiás Módszer megalkotója és Szűcs Fatin Fanni művészetterapeuta osztotta meg tapasztalatait.
Ha az egészségünkre gondolunk, leggyakrabban a megfelelő étkezés, a sport vagy a káros szenvedélyek hiánya jut eszünkbe, ritkán tekintünk a társas kapcsolatokra vagy a kultúrára jóllétünk alapvető feltételeiként. Pedig a legerősebb rizikófaktor, amely mind a testi, mind a mentális egészségünket fenyegeti, az izoláció és a passzivitás, ezek ellen viszont éppen a kapcsolataink biztosítják a legnagyobb védelmet – mondta el előadásában Oláh Rita. Akinek az életében rendszeresen jelen van a művészet, fontos lépést tesz meg az egészsége érdekében: az alkotás vagy a színház-, koncert- és mozilátogatás amellett, hogy segít aktívnak maradni, lehetőséget ad arra is, hogy másokkal kapcsolódjunk. Ebből fakad, hogy a művészet megküzdési lehetőség is a mindennapjainkban jelen lévő nehézségekkel, a stresszel, sőt az egyre gyakoribbá váló kiégéssel szemben is – fejtette ki dr. Németh Zsófia. A Budapesti Uzsoki Utcai Kórház orvosa felvetette, talán a gyógyszerek mellett receptre kellene írni a kultúrafogyasztást is, hátha így egy boldogabb, kevésbé stresszes világban élhetnénk.
Gyógyszeres ládika a léleknek
Az emberben a kezdetektől fogva ott él a vágy, hogy alkosson. Ahogy Szűcs Fatin Fanni művészetterapeuta megfogalmazta „mindannyian egy kicsit művészek vagyunk”. Ami azonban régen a mindennapok természetes része volt, ma szinte luxusnak számít, legyen szó a művészet különböző formáiról, a természettel való összhangról vagy akár a közösséghez tartozásról, a kapcsolódásról. Tulajdonképpen ezekre a hiányokra kínálnak megoldást a művészetterápiák, egy olyan biztonságos közeg megteremtésével, amelyben felszabadultan alkothatunk és kapcsolódhatunk önmagunkhoz és másokhoz is.
Nem új keletű tudás az sem, hogy a művészetnek gyógyító ereje van. Az ókori Théba könyvtárába belépve a következő felirat fogadott volna minket: „Gyógyszeres ládika a léleknek”. Az ókori görögök tehát pontosan tudták azt, ami mára az irodalomterápia alapgondolatává vált: a szövegek gyógyítanak, támaszt nyújtanak, ott van bennük a válasz életünk nehéz kérdéseire. Különösen igaz ez a mesékre – vallja Boldizsár Ildikó, a Metamorphoses Meseterápiás Módszer megalkotója. „Nincs olyan élethelyzet, amely a mesékben ne lenne benne” – mondja a szakember, aki azt is kiemeli, önmagában egy mese sem gyógyít, a „varázslat” – ami valójában persze nem varázslat – a mesével való kapcsolatban rejlik. Nem véletlen, hogy régen a mesemondás és -hallgatás is a mindennapok része volt. Amellett, hogy a meséken keresztül fontos tudást hagyományoztak egymásra a generációk, az élőszóban elmondott mesék hallgatásakor az agyban olyan állapot alakul ki, amelyben megszűnik a szorongás és a félelem, teret adva ezzel a kreatív gondolkodásnak. Ez a fajta felszabadító hatás nem csupán a mesék sajátja, az agyunkban hasonló állapot jön létre többek között akkor is, amikor éneklünk. A szorongást bizonyítottan csökkenti az alkotás valamennyi formája. Akiknek rendszeresen van lehetőségük felszabadultan alkotni, arról számolnak be, hogy a bennük lévő feszültség, szorongás, stressz és más negatív érzelmek csökkennek és jobban kezelhetővé válnak a mindennapjaik során is.
Szilágyi Klára építész, belsőépítész a labirintusjárás titkaiba avatta be a konferencia közönségét. Talán a legfontosabb, amit a labirintusok segítségével megtanulhatunk, a ráhagyatkozás művészete. Az útvesztőktől eltérően a labirintusban csak egy útvonal van, aki úgy dönt végig járja az utat, annak nem kell gondolkoznia, döntéseket hoznia, elég ráhagyatkoznia az útra. A kreatív alkotáshoz hasonlóan ilyenkor a jobb agyféltekénk lép működésbe. Az pedig, hogy kiengedjük kezünkből a kontrollt, és rábízzuk magunkat az útra, éppúgy fontos eleme a művészetterápiáknak, mint a labirintusjárásnak.
Akiknek hivatásuk a művészet
Ami a laikusok számára a pihenésről, a hétköznapokból való kiszakadásról és a felszabadultságról szól, az a művészek számára munka. Jogosan feltételezhetnénk, hogy számukra az jelent kikapcsolódást, ha nem foglalkoznak művészettel. Hogy ez valóban így van-e, arról Mácsai Pál, az Örkény Színház igazgatója, Csákányi Eszter színművész és Czene Márta festőművész osztották meg saját válaszaikat.
Czene Márta elmondta, több nehéz időszakon segítette már át a festés, ezzel megerősítve, hogy a művészet valóban eszköz lehet a megküzdéshez. A színművészeknek pedig közös tapasztalatuk, hogy amikor este felgördül a függöny, számukra is éppúgy megszűnik a valóság, mint a közönség számára. „Az előadás egy utazás, amelyet a színészek és a közönség együtt hoznak létre” – fogalmazták meg. Bár racionálisan valószínűleg mindnyájan tudjuk, hogy ami a színpadon történik az nem valóság, a katarzishoz mégis az vezet el, ha elhisszük, a színpadon nem színészek állnak, hanem Hamletet vagy Rómeót látjuk, a színpad pedig nem is színpad, hanem Dánia vagy éppen Verona. „Ami a színpadon történik, az valóban megtörténik velünk” – mondja Mácsai Pál, majd hozzáteszi, színészként éppen annyira fontos, hogy az előadás végén kilépjen a szerepből, mint amennyire elengedhetetlen, hogy előadás közben átlényegüljön azzá, akit alakít.
„Mindig csoda jön ki abból, ha a művészet égisze alatt összegyűlünk”
A konferencián bemutatkozott a Baltazár Színház, amely az egyetlen olyan színtársulat hazánkban, melynek tagjai értelmi sérült színészek, az autizmussal élők fejlődését rajzterápiával segítő Autistic Art, beavatta a közönséget munkájába Komáromi Erzsébet Katalin, az Átkelő Galéria és a murmo Szakpszichológiai és Művészetterápiás Központ művészetterápiás műhelyének vezetője, a Hangadó Énekegyüttes pedig egy rövid koncerttel érkezett. Ezeknek a szervezeteknek tagjai és dolgozói nap mint nap megtapasztalhatják a művészet gyógyító erejét. Elek Dóra, a Baltazár Színház alapítója elmondta, bár tevékenységüknek nincs kimondottan terápiás célja, mégis terápiás hatást érnek el pusztán azáltal, hogy a társulat tagjai jól és örömmel játszanak. Az Autistic Art Alapítványt képviselő Silye Juli képzőművész és művészetterapeuta úgy fogalmazott, tapasztalata szerint „mindig csoda jön ki abból, ha emberek a művészet égisze alatt összegyűlnek”.
Az egésznapos eseményt négy, szabadidéjében aktívan alkotó egészségügyi dolgozó, Dr. Kárpáti Zoltán, Dr. Milibák Tibor, Kalotay Veronika és Dr. Bárdos Dávid beszélgetése zárta. Személyes tapasztalataik, megéléseik megerősítették, amit Oláh Rita a nap nyitóelőadásában Kodály Zoltán nyomán megfogalmazott: „Művészet nélkül lehet élni, de nem érdemes”.
A Fogjunk Össze Alapítvány 2020-ban, a pandémia első hulláma idején jött létre. Az alapító dr. Ficzere Andrea célja egy olyan platform létrehozása volt, amely az egészségügyben dolgozókat támogatja a különböző felajánlások koordinálásával. Az alapítvány jelenleg karitatív tevékenysége mellett főként a mentális egészség témájához kapcsolódó kulturális és szakmai eseményeket szervez, emellett rendszeresen készítenek szakmai anyagokat és blogbejegyzéseket is a témában. A május végi Művészet és terápia konferencia közönségének és előadóinak dr. Ficzere Andrea hálásan köszöni, hogy részt vettek az eseményen, és átérezték, mennyire fontos a művészet a mentális egészség, és az igényes, tartalmas életvitel szempontjából.