Balogh Máté Erkel-, Junior Prima és kétszeres Artisjus-díjas zeneszerző nyerte meg az első alkalommal megrendezett trieszti Friedrich Schiller Nemzetközi Zeneszerzőversenyt.
A versenykiírás szerint a jelentkezőknek Friedrich Schiller Emmához című versét kellett megzenésíteni ének és zongora felállásban. A versenyt a trieszti székhelyű Schiller Alapítvány írta ki.
A megmérettetés nemzetközi zsűrijében olyan szakemberek foglaltak helyet, mint Salvatore Sciarrino, Jörg Widmann, Fabio Nieder és Elia Macrí.
A versenyen második díjat nem adtak ki, a különdíjat Cesare Pozzo érdemelte ki.
Balogh Máté nevéhez már több mint száz kompozíció fűződik, ő jegyzi például Budapest dallamát is, ami a zeneszerző és a mesterséges intelligencia közös műve. Művei számos rangos hazai és nemzetközi fesztiválon hangzanak el rendszeresen.
A díjat és az azzal járó pénzjutalmat ünnepélyes keretek között adják majd át Triesztben, ahol a mű ősbemutatója is elhangzik majd. Emellett a díj részeként a svájci székhelyű Pizzicato Verlag Helvetia gondozásában a partitúra is kiadásra kerül.