Nehezen kezdtem bele ma napidal megszövegezésébe, ezért újfent, blogtörténetem történelmében másodjára a mesterséges intelligenciát kértem, hogy segítsen. Eredmény(ke):
David Vernon egy „született tehetség”, és dalainak értelmezései és előadásmódja lelkének középpontjából fakadnak. Saját ösztöneiben bízva tudatosan távol maradt az akadémiai és formális képzéstől. Ez gyakran meglepetést okoz azoknak, akik megtapasztalják az előadásának éleslátó és kifinomult érzékét. Davidnek kiterjedt lemezgyűjteménye van, és szerepelt rádióban és televízióban is. Azonban ahhoz, hogy teljes lényegét igazán megragadjuk, élőben kell látni őt. David nagy figyelmet fordít egy dal integritására és jelentésére, és varázslatot sző minden egyes darabba, amit megközelít.
David az elmúlt 10 évben New York-i klubokban lépett fel. Előadásait nagyra értékelték többek között az Iguana NYC-ben, a Don’t Tell Mama’s-ban, a The Vesta Lounge-ban és a Laurie Beechman Színházban.
David előadásait mágikus élményként írják le. Amint David eltalálja az első hangot, a közönség tudja, hogy valami különlegeset lát. Az anyag és a színpadkép iránti részletességre való figyelme tökéletes. Csak egy szóval lehet leírni David Vernont: „Összehasonlíthatatlan”. Ha egyszer élőben láttad őt, egyet fogsz érteni.
Hogy mennyire érzelemmentes egy ilyen gépi szöveg! – próbál ugyan mélyére hatolni egy személy bemutatásának (meg karakterszámban is jó – kösz, Chat GPT!), de a lényeget nem tudja megragadni. Tehát: Vernon vette a klasszikus megközelítést Szomorúból, egy egészen drámai képsorra értelmezi magán folyatva át dalt mai világba, túl tolva kissé a színpadias értékletességet.
Érezhető az érzékenysége emígyen is, továbbá kétperc harmincnál azért olyat tett bele vasárnapba, amit még senkisem tán, s tán emlékezetessé teheti ezáltal saját performját a seressi univerzumban (kevesen mondhatják ezt el magukról a sok próbálkozó közül ám!).
