Claude Debussy halálának centenáriumi évében a Rózsavölgyi Kiadó tavaly, Fazekas Gergely fordításában megjelent kötetet ajánljuk, amellyel az olvasó nemcsak Párizs korabeli fővárosának pezsgő hangversenyéletébe nyerhet betekintést, hanem Debussy esztétikai gondolkodását, ízlésbeli preferenciáit is megismerheti.
A zeneszerzők többnyire áldozatai a zenekritika műfajának, nem pedig művelői. A zene történetében azonban akad néhány kivétel, akik olykor maguk is ,,hóhérrá” váltak, ha kellett, vagy éppen ha felkérték őket: Schumann és Berlioz mellett Claude Debussy is közéjük tartozik.
1901-től több-kevesebb rendszerességgel haláláig közölt hangversenykritikákat, amelyek vállaltan szubjektív hangon, szellemes, nemritkán vitriolos stílusban számoltak be a századelős Párizs meghatározó – vagy olykor kevésbé fontos – zenei eseményeiről. Az olvasó nemcsak a zene korabeli fővárosának pezsgő hangversenyéletébe nyerhet betekintést a kötet révén, hanem Debussy esztétikai gondolkodását, ízlésbeli preferenciáit is megismerheti.
Új fejezet nyílik Bach szólóhegedűre írt műveinek megközelítésében
A kritikák olykor mára feledésbe merült zeneszerzőkről vagy előadókról szólnak (őket gazdag jegyzetapparátus hozza közelebb a mai olvasóhoz), máskor neves kortársak és elődök kerülnek Debussy célkeresztjébe.
A kötetben Debussy valamennyi írása új fordításban, teljes terjedelmében megtalálható – egy 1959-ben megjelent magyar nyelvű válogatás csupán a teljes anyag mintegy harmadát tartalmazta -, és első ízben kapja kézbe az olvasó magyar nyelven a Debussyvel készített összes ismert interjút.
