Hamarosan három, különböző tematikájú Havadtoy-kiállítás is nyílik Budapesten és Szentendrén, így a látogatók igazán teljes képet kaphatnak Yoko Ono egykori élettársa, a magyar származású, világhírű festőművész, Sam Havadtoy azaz Havadtői Sámuel alkotói korszakairól.
A magyar származású, londoni születésű Sam négyévesen, 1956-ban költözött Budapestre, majd egy szabadabb világ reményében 1971-ben hagyta el az országot. 1972-ben érkezett meg New Yorkba, ahol belsőépítészként kezdett el dolgozni. Így ismerte meg John Lennont és Yoko Onót, akik megbízásaikkal és barátságukkal megnyitották számára a vezető művészeti köröket.
Szakmai tárlatvezetéssel indul a Ludwig Múzeum kiállítása július 12-én 17 órai kezdettel, amelynek során a művész és a kiállítás kurátora, Nemes Attila kalauzolja végig a média képviselőit. A 13 termen átívelő tárlat elsősorban a művész New York-i éveire fókuszál, mikor a 1970-80-as években Andy Warhol, Keith Haring, Yoko Ono, Donald Baechler gyakran vonták be művészeti projektjeikbe a fiatalon New Yorkba érkező, belsőépítészként dolgozó Havadtoy-t. Július 14-étől a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrumban a művész legújabb festményei és szobrai lesznek láthatóak, míg a július 16-án a Kálmán Makláry Fine Arts Galériában nyíló tárlaton Havadtoy legújabb szitanyomatait tekintheti meg a közönség.
A Ludwig Múzeumban nyíló Huszárlépésben című kiállítás párhuzamba állítja Sam Havadtoy New Yorkban kialakult művészeti együttműködéseit saját, későbbi művészeti célkitűzéseivel. A 13 termen átívelő kiállítás különböző részei – Nemes Attila kurátor elképzelésnek megfelelően – a legfontosabb New York-i baráti és szakmai kapcsolatok köré szerveződnek. Ezek közül kiemelkedik Andy Warhol, aki rábeszélte Havadtoy-t, hogy próbálja ki a szitázást. Egy másik rész a Keith Haringgel való munkából ad ízelítőt és annak későbbi hatásait mutatja be. Így megtekinthető a vele közösen készített Ajtó és Oltár, valamint Havadtoy 2013-16 között készített Ajtók sorozatának több darabja is.
A kiállítás egyik legfontosabb szakasza a Yoko Onóval való kapcsolat köré épül, és fő motívuma a sakk. A tárlaton láthatóak lesznek a Ludwig Múzeum gyűjteményében található olyan korabeli amerikai alkotások is, melyektől indulva juthatunk el Havadtoy későbbi művészetéhez.
Ennek az időszaknak egy-egy darabját is megtekinthetik az érdeklődők, többek között a csipkével beburkolt Fiat 500-ast, vagy egyik legújabb munkáját, egy hatalmas kacsás szőnyeget, mely először itt lesz látható.
A Ludwig Múzeum kiállítása szeptember 2-ig látogatható.
Havadtoy lassan két évtizede gyűjt régi csipkéket, mert elbűvöli őt tapintható szépségük, variálható formaviláguk, s az őket készítő ismeretlen asszonyok élettörténetei. A csipke azóta művészetét meghatározó védjeggyé vált, azzal rétegez, burkol be, fed el a mélyben rejtőző tartalmakat. Sokat közülük ajándékba kapott, mint azt a pár kis csipkekesztyűt is, melyek a kiállítás nyitódarabjai.
Annyira megérintett ez a két apró tárgy, hogy sokáig képtelen voltam hozzájuk nyúlni. Akárhányszor elővettem őket, megannyi emlék idéződött fel bennem, a végén szinte ereklyeként tekintettem rájuk. Ezek a kesztyűk indították el végül bennem ezt az emlékeken alapuló sorozatot. Mint mindig, most is vannak olyan képek, melyek alá egy-egy történetet rejtettem, amiket persze eltakar a csipke és a festék.
– magyarázza a kiállítás koncepcióját a művész.
A művek a 2 éve indított Szentendrei művészek sorozat keretében a Ferenczy Múzeum Szentendre termében lesznek kiállítva. A játékos ötlet Gulyás Gábor igazgatótól származik, hisz Sam Havadtoy ugyanúgy tekinthető New York-i, milánói budapesti vagy épp szentendrei művésznek is.
Július 14-én 19 órakor a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrumban, Memory of Love – A Szeretet emléke címmel, a művész jelenlétében nyíló kiállításon a gyakran Szentendrén alkotó Havadtoy legújabb festményei és szobrai lesznek láthatóak, köztük a Ludwigban kiállított beburkolt Fiat 500-as kis bronz parafrázisa.
A Ferenczy Múzeum Szentendre termében szeptember 30-áig tart nyitva a kiállítás.
Végül a július 16-án 18 órakor nyíló kiállításon a Sam Havadtoyt képviselő, budapesti Kálmán Makláry Fine Arts Galériában főként a művész grafikai munkásságával ismerkedhet a közönség, ahol Havadtoy különböző korszakainak szita nyomatai mellett az új, kollázstechnikával bővített egyedi nyomatok kapják a legnagyobb hangsúlyt.
A Kálmán Makláry Fine Arts Galériában augusztus 10-éig lehet megtekinteni a tárlatot.