Ember számára aligha lehet ennél fontosabb téma: A szentendrei MűvészetMalom új tárlatának koncepciója a lélek bemutatása. Miképpen lehet tetten érni? Hogyan kerül a testbe? És mi történik vele, ha meghalunk? Szinte mindenki életében eljön egy olyan pont, amikor ilyen és hasonló kérdésekkel szembesül.
A Muladi Brigitta kurátori közreműködésével létrejött Tetten érni a lelket című tárlat 2019. február 17-ig várja a látogatókat.
A lélekhez való viszonyunk hagyományosan a művészetben is meghatározó téma, de manapság egyre kevesebb olyan alkotó van, aki magas esztétikai nívón, hitelesen képes számot vetni vele. A kevesek közé tartozik Rényi Katalin, akinek október 13-án nyíló új kiállítása a 21 gramm címet viseli.
Ismeretes, hogy a lélek súlyát az amerikai Duncan MacDougall egy 1907-ben publikált tanulmányában 21 grammban határozta meg.
A művész 1979-ben lett tagja a Szentendrei Művésztelepnek, de meglepő módon mindeddig nem volt önálló kiállítása a Duna-parti kisvárosban. Mostani, összegző tárlata egy hatalmas, egybekapcsolódó installáció-sorozat a MűvészetMalom különleges tereiben.
A hagyományos táblaképek mellett különleges objekteket és óriási méretű képtekercseket is megcsodálhat a közönség. A művek tárgya minden esetben a lélek vagy a lélekhez kapcsolódó valamilyen transzcendens esemény, olykor misztérium. Ilyen módon egyfajta lélek-utazáson vehetnek részt a kiállítás látogatói.
Szentendre kiállításokban és más kulturális programokban bővelkedik, melyrekől mindig értesülhet tematikus blogunkból.
Az október 13-án 16 órakor kezdődő hivatalos megnyitón Balog Zoltán református lelkész tart bevezetőt, de meghallgathatjuk a népszerű énekes, Wolf Kati kapcsolódó alkalmi koncertjét is. A kiállításhoz a múzeum albumjellegű katalógust jelentetett meg.