Idén is megrendezik a Budapesti Nemzetközi Gitárfesztivált

Szerző:
- 2018. október 11.
Eötvös József

A szervező Eötvös Alapítvány a Zeneakadémia Nagytermébe és Solti-termébe várja az érdeklődőket november 9–11. között három hangversenyre.

A nemzetközi gitárfesztivál szervezője és művészeti vezetője Eötvös József Liszt-díjas gitárművész, a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára. Kezdeményezésére 2014. november 4–8. között volt látogatható az 1. Budapesti Nemzetközi Gitárfesztivál és Verseny Budapesten.

A versenyre háromévente lehet jelentkezni, de a fesztivál minden év vége felé izgalmas koncertekkel jelentkezik. Az eseménysorozatra évről évre a világ minden tájáról érkeznek fellépők – az idei programban német, argentin, spanyol, kubai és kínai művészek adnak koncerteket. Az esti hangversenyek mellett napközben nyilvános mesterkurzusokon vehetnek részt az érdeklődők.

Miért lenne elítélendő, ha egy fiatal könnyűzenét játszik?

A fesztivál első napján, november 9-én a Solti György Kamarateremben Anja Lechner (cselló) és Pablo Márquez (gitár) duója ad koncertet Schubert műveiből. A két művész 2005 óta dolgozik együtt, munkájuk eredményeként számos lemez született. A lehető legszínesebb repertoár és a kifejezésmódok széles köre jellemzi őket.

A Beatles használhatta először az új találmányt, az elektromos gitárt

A második napon, november 10-én ugyanitt a klasszikus gitárzene egyik vezető alakja, a Francisco Tárrega Nemzetközi Gitárverseny eddigi legfiatalabb győztese, a spanyol Anabel Montesinos és Marco Tamayo kubai gitárművész lesz hallható, akit az olasz L’Stampa az „Il Re della Chitarra” („a gitár királya”) néven említett. Számos nemzetközi verseny győzteseként szerte a világban játszik rendszeresen a legnagyobb zenekarokkal és karmesterekkel.

Magyar gitárművész felvételét választotta a hét videójának egy rangos szaklap

A fesztivál zárásaként november 11-én este 19.30-tól a Zeneakadémia Nagytermében a kínai Beijing Guitar Duo mutatkozik be. A Meng Szu és Ja-meng Vang gitárművészekből álló női formációbejárta Európát, Ázsiát, valamint Észak-Amerikát. Előadásai és felvételei „fiatal éveiket meghazudtoló tudásukkal és művészetükkel” nyűgözik le a közönséget.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo