Ferdinand von Schirach: Terror – Weöres Sándor Színház, Szombathely
Néhány évvel ezelőtt nagy szenzáció volt a német sztárügyvédből sztáríróvá váló szerző darabjának bemutatása a berlini Deutsches Theaterben – nem csodálkozhatunk rajta, hogy rövid időn belül meghódította a világ színpadait Venezuelától Dél-Afrikán át Ausztráliáig. Magyarországon Tatabányán és a budapesti Katonában játszották, most pedig Szombathelyen tűzték műsorra. Nem gyakori, hogy klasszikus morálfilozófiai kérdéseket vigyenek színre, bár a rendező Jordán Tamás színészként már megjelenítette a napnyugati történelem első nagy moralista gondolkodóját Platón: Szókratész védőbeszéde című művének adaptációjában.
Ez a darab a kanti etika közismert ellentmondására, morál és etika ellentétének problémájára épül, mégpedig oly módon, hogy a döntés felelősségét a nézőkre hárítja, akik itt most az esküdtek szerepét töltik be. A történet röviden: egy terrorista megszerzi az irányítást a Berlinből Münchenbe tartó utasszállító repülőgépen, azzal a bejelentett céllal, hogy egy futballstadionba irányítja, ahol a Németország–Anglia válogatott mérkőzés miatt éppen hetvenezer szurkoló tartózkodik. A német légierő gépe beéri az eltérített repülőt, de nem tudja irányváltásra kényszeríteni. A pilóta – annak ellenére, hogy felettesétől erre kifejezett tiltást kap – az utolsó pillanatban úgy dönt, hogy levegő-levegő rakétával lelövi a gépet, fedélzetén 164 utassal, s ezzel megmenti hetvenezer ember életét. Ezt követően a pilótát vád alá helyezik – az előadás az ő tárgyalása. A kérdés tehát az: jogunkban áll-e elvenni 164 ember életét, ha ezzel megmentünk hetvenezer embert? (S tegyük hozzá: a repülő utasai egyébként is meghaltak volna a becsapódáskor.)
A német alkotmánybíróság állásfoglalása szerint semmilyen esetben nem lehet mérlegelés tárgya az emberélet, mert az szent és sérthetetlen. Ezt az álláspontot képviseli a Kiss Mari által hitelesen megformált szigorú államügyész, szemben a védővel (Kálmánchelyi Zoltán), aki a „természetes” erkölcsi érzék és a „józan ész” belátásaira apellál. Mivel a vád alá helyezett pilóta (Balogh János) nem pillanatnyi felindultságában, hanem nagyon is tudatosan hozta meg a döntését, ő ennek megfelelően érvel. A jogászok tankönyvízű példái mellett neki van egy további érve is: ha a terrorizmus elleni küzdelmet valóban háborúként gondoljuk el, nem engedhetjük meg magunknak, hogy egy ilyen ügyben „gyengék” legyünk, mert ez esetben újabb és újabb gépeket térítenek majd el, mondván, hogy a moralizáló nyugatiak úgysem merik a becsapódás előtt lelőni.
A díszlet sterilen visszafogott (díszlettervező: Takács Lilla), kevés a mozgás, ennek ellenére Jordán rendezésében az előadás kifejezetten dinamikus, egyetlen pillanatra sem ül le. A másfél órányi tárgyalást követően a bíróság elnöke (Kelemen Zoltán) rövid szünetet rendel el, hogy az esküdtek (azaz a nézők) dönthessenek. Ez az előtérben egy-egy automata segítségével gyorsan megtörténik. A végeredmény aligha lep meg bárkit: a „józan ész” győzedelmeskedik a jog fölött, vagyis az erkölcs győz az etikával szemben. A gépet lelövő pilóta e szerint nem érdemel büntetést. Egy internetes honlapon megnézhetjük, hogy miképpen döntöttek a korábbi előadások nézői. Azt látjuk, hogy mindenhol többségben vannak a szombathelyihez hasonló, felmentő ítéletek – kivéve Japánt, ahol a nézők többsége börtönbe juttatta volna a pilótát.
Az előadás alkotóit és játszási időpontjait itt találja
