Az Opera énekes-korrepetitorait bemutató sorozatunk első részében a szakma évtizedek óta aktív kiválóságait mutattuk be. Most nézzük meg, hogyan igyekszik elsajátítani a szükséges tudást a fiatalabb generáció, és mi vonzza őket ebben a szép, de nehéz hivatásban.
A cikk eredetileg az Opera Magazinban jelent meg.
A Magyar Állami Operaház gazdag repertoárja mögött megannyi művész és szakember állhatatos munkája áll – mindenkire szükség van, a legkisebb csavar is nélkülözhetetlen a gépezetben. A korrepetitorok egyáltalán nincsenek szem előtt, pedig a próbákon nyújtott segítségük nélkül elképzelhetetlen egy előadás megszületése. A csapatot Szennai Kálmán fogja össze, akit 1998-ban szerződtetett le Oberfrank Géza. Az ő meglátása szerint a jó szakember két fő ismérve a terhelhetőség és a kötélidegzet. „Bizonyos szempontból nekünk kell leginkább topon lennünk, hiszen egyszerre kell figyeljük a rendezőt, a karmestert és a szólistát is. Fontos, hogy biztonságot nyújtsunk” – teszi hozzá.
Mindenki egyéni utakon keresztül jutott el az Opera intézményének kötelékébe. Ám míg korábban kizárólag a gyakorlatban lehetett elsajátítani a szükséges ismereteket, addig a fiatalabbak ma már a Zeneakadémia képzésén alapozhatják meg tudásukat. Tóth Sámuel, akit mindig is vonzott a zenés színház világa, a zongora szakkal párhuzamosan végezte el a korrepetitor mesterképzést. „Édesapám, Tóth Csaba basszista az énekkarban, ezért már kiskoromtól kezdve rendszeresen jártam megnézni őt” – meséli Sámuel, aki 2014 óta dolgozik zongorakísérőként. Noha azt elismeri, hogy
az alapok megtanulásában fontos az iskola, szerinte a legtöbb fogásra gyakorlat közben lehet ráérezni.
Az indiai származású Fernandes Andrea Portugáliából érkezett Budapestre, hogy a Zeneakadémia diákja lehessen. Az ifjú tehetség az elmúlt években nemcsak a szükséges szaktudást szerezte meg, de a magyar nyelvet is gyönyörűen elsajátította, amiben nagy szerepe volt annak, hogy él-hal a kihívásokért.
„Amikor az Operához kerültem, eleinte nagyon izgultam, mi lesz, ha képtelen leszek követni a karmestert. Ma már sokkal magabiztosabb vagyok, elegendő, ha felkészülten érkezem a próbára és bízom benne, hogy menni fog – jegyzi meg Andrea, aki mindig számíthat a kollégái támogatására is. – Egyszer Katona Anikó tanácsolt nekem valamit azzal kapcsolatban, hogyan kellene játszanom egy darab egyik részletét. Apróság volt, mégis hatalmas segítséget jelentett, és ezt az információt most már én is továbbadhatom.”
A harmadik éve itt dolgozó Mikó Szilvia is egyetért ezzel. Minden nap számos kihívás adódik, és jó érzés, hogy a tapasztaltabb munkatársakat bármikor megkereshetik a kérdéseikkel. „Rengeteget lehet tőlük tanulni. Többek között arra is rávilágítottak, hogy jó hangszeresként könnyű abba a hibába esni, hogy az átirat minden hangját el szeretnénk játszani. Ez azonban teljesen felesleges, sőt kifejezetten zavaró tud lenni, mert elvonja a figyelmet. A legfontosabb, hogy a szimfonikus hangzás illúzióját tudjuk kelteni, ezzel is segítve a művészek felkészülését” – mondja. A szakmához nélkülözhetetlen tulajdonságok között a kreativitást, a rugalmasságot, a talpraesettséget, az empátiát és a pedagógiai érzéket említi. A zongoristaként végzett muzsikus korábban New Yorkban is élt, és ott került közelebb az opera világához. „Amikor elkezdtem énekesekkel foglalkozni úgy éreztem, semmi mást nem csinálnék szívesebben. Azt azonban a legmerészebb álmaimban sem gondoltam, hogy egyszer a Magyar Állami Operaházban dolgozhatom” – állítja.
Köteles Géza tizenhat éve tagja az Operának, tíz esztendeje pedig karmesterként is komoly feladatokhoz jut. Legfontosabbnak azt tartotta kiemelni, hogy a rendkívül sokrétű korrepetitori tevékenység sikeressége abban rejlik, hogy a kollégák valódi kollektívaként dolgoznak együtt. Munkájuk magában foglalja az előadók szerepre való felkészítését, a rendezői próbán való zongorázást és vezénylést, továbbá a zenekarban való billentyűs hangszeren való közreműködést, illetve a nézőközönség számára láthatatlan színpadi zene vezénylését.
„Mindenkinek megvannak az erősségei és speciális területei. Azzal együtt, hogy minden szegmensben jól helyt kell állnunk, van, aki a barokk zenében mozog otthonosabban, más a kortárs vagy a német darabokban jártasabb, a harmadik a betanításáról híres, a negyedik kiválóan vezényel, vagy pianista képességei egyedülállóak, és így tovább. Egymásra vagyunk utalva, és szerencsére kvalitásaink, képzettségeink folytán bármilyen széles repertoárt kiváló színvonalon le tudunk fedni” – nyilatkozta lapunknak.
Jean Klára szerint az Operában végzett munka alapja az énekhang iránti szerelem. Ez a szenvedély az, ami átsegít a nehézségeken is. „Ez a foglalkozás olyan, mint az élsport: nem lehet hibázni és a kiejtéstől kezdve a tempón át a karmester instrukcióiig mindenre ügyelni kell. A nyitottság nagyon fontos” – hangsúlyozza a második éve az intézményben dolgozó orgonista-korrepetitori végzettséggel rendelkező muzsikus, aki másfél év alatt tizenkét operát tanult meg. A Prunyi Ilonánál, később Pogány Imolánál, Medveczky Ádámnál és Harazdy Miklósnál töltött diákévek alatt kezdett el dalkísérettel foglalkozni és operákkal foglalkozni. Ma már Richard Strauss műveit tekinti igazi kihívásnak. „Az első operai munkám a Kesselyák Gergely vezényelte Triptichon volt. Puccini zenéjén keresztül az érzelmi gazdagság és a humor egész skáláját átélhettem, és közben nagyszerű szólistákkal dolgoztam együtt. Meghatározó élmény volt látni az előadásra való felkészülés folyamatát, és nagyon jó érzés volt azt tapasztalni, hogy a kollégák azonnal befogadtak maguk közé. A zeneakadémiai évek során szerzett tudás sokat számít, de a tanárom már akkor figyelmeztetett, hogy később majd negyed ennyi idő alatt háromszoros mennyiséget kell abszolválni. Igaza volt, hiszen egy új mű feltérképezésére tíz-tizennégy nap áll rendelkezésre, számomra viszont pont emiatt olyan izgalmas ez a szakma” – mondja lelkesen.
Jelenleg tíz fölött van az énekes-korrepetitorok száma a Házban, ami a magas repertoárszám mellett azért is indokolt, mert nagyon sokféle képességre van szükség egy-egy produkció előkészítése során. „Van, aki zongoristaként vagy orgonaművészként, más karmesterként vagy énekesként szerzett képesítést – meséli Szennai Kálmán, hozzátéve: – Egy-egy betanításnál az is számít, ki milyen nyelven beszél, hiszen a kiejtésben is segítenünk kell a szólistákat. Mindig megbeszéljük, ki melyik darabot vinné szívesen, mert van, aki az olasz műveket, és van, aki a Wagner-operákat részesíti előnyben.” A 2014 óta a Magyar Állami Operaháznál dolgozó Kálvin Balázshoz különösen közel állnak ezek a remekművek. „Tavaly A walkürt és a Parsifalt játszottuk, idén pedig a Siegfrieddel készülünk majd. A német szerző romantikus opuszai kimondottan nehéznek számítanak, de én szeretem őket” – vallja.
Fernandes Andreát a kortárs alkotások találják meg leggyakrabban. „Amikor először találkozom egy mai darabbal, gyakran úgy érzem, hogy lehetetlen eljátszani, aztán elkezdem megtanulni, és szép lassan megbarátkozom velük” – meséli Andrea, aki beszélgetésünk idején Eötvös Péterrel próbálja A szerelemről és más démonokról című alkotást. „Modern zenét betanítani mindig kihívás – nyilatkozza Szennai Kálmán, aki szerint ilyenkor különösen fontos a leleményesség. – Tavaly mutattuk be Aribert Reimann Learjét Stefan Soltész vezényletével, amihez olyan komplikált partitúra készült, amit zongorával képtelenség volt leképezni úgy, hogy az énekes be tudjon lépni. Igazi kihívás volt mindenki számára!” Tóth Sámuel is túl van már több kimondottan embert próbáló operán. „Thomas Adès A vihar című darabja rettentően nehéz volt, a zongorakivonatból még egy kottát kellett készítenem, hogy érthető legyen. Ezután egy-egy Don Giovanni- vagy Varázsfuvola-előadás már jóval egyszerűbb feladatot jelent” – jegyzi meg.
Zsoldos Bálint zongoraművész karrierje mellett egy éve erősíti a csapatot. Mint meséli, elsősorban az vonzotta, hogy a munka révén megismerheti az Opera gazdag repertoárját. Úgy véli, a korrepetitornak biztos támpontot kell adnia az énekesnek, de emellett komoly koncentrációra van szükség több irányba is.
„Nekünk a karmester a vezérlő csillagunk. Sokszor nem könnyű interpretálni a pontos dirigensi szándékot, ezért folyamatos figyelemre van szükség” – állítja.
Szennai Kálmán úgy véli, a pálya nehézségei ellenére az utánpótlás biztosítottnak látszik: a fiatalabb generáció tagjai jól érzik magukat az Operában, és szívesen maradnak. Zsoldos Bálint szerint nagyon kell szeretni ezt a zenei műfajt ahhoz, hogy valaki több évtizeden keresztül a pályán maradjon. „Engem nagyon érdekel ez a hivatás és remélem, a hullámvölgyek messze elkerülnek majd” – teszi hozzá. Kálvin Balázst a matematikában szerzett jártassága is segíti a feladatok ellátásában. „A logikus gondolkodás főleg a nehezebb darabok esetében jön jól, de a zeneszerzésben is nagy hasznát veszem, amivel ugyancsak kacérkodom már egy ideje” – meséli.
Tóth Sámuel sokrétű munkának tartja a korrepetitorságot, amelyből sokat lehet tanulni, de egyéb távlati terveket is dédelget: „Tavaly nyáron felvettek a Zeneakadémia karmester szakára, amelyben az Andrássy úti intézmény vezetői is abszolút támogatnak, mert így később vezényelni is tudok majd, ha szükség lesz rá.” A dirigálás Fernandes Andreát is érdekli, ám ő az éneklésben szeretne fejlődni. „Jobban tudnék segíteni a dalnokoknak, ha ismerném a technikát – fejti ki Andrea, aki darabismeretének bővítését is fontosnak tartja. – Céljaim között szerepel, hogy megtanuljam Mozart, Puccini és Verdi operáit. Szeretném, ha egy nap nekem is olyan gazdag repertoárom lenne, mint az idősebb kollégáknak!”