A szellemi kulturális örökségeket, az azt éltető közösségeket, az emberi kreativitást és sokszínűséget ünnepeljük minden évben a Pünkösdi Örökség Ünnepen.
A pünkösdi rendezvény programjai a Skanzen normál nyitvatartási idejében is vásárolható belépőivel látogathatók, a rendezvényes kedvezmények érvényesek. A belépővel a múzeum állandó kiállítása is látogatható.
Jegyinformációkért kattintson ide.
A Skanzenben június 9-10. között a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékén szereplő örökségek mutatkoznak be. Olyan szóban, tudásban, képességekben, szokásokban létező, és az élő közösségekhez kapcsolható kulturális gyakorlatokról van szó, melyeket közös szellemi kulturális örökségként kívánunk megőrizni a jövő generációi számára.
Idén első alkalommal mutatkozik be a szegedi papucs élő hagyománya, a lipicai lótenyésztés hagyománya és a mendei, maglódi pünkösdi templomdísztés, de lesz festmény- és fotókiállítás, kézművesbemutató, vadászékszerek bemutatója is, valamint a pünkösdi szokásokat is felevenítik különböző gyermektánccsoportok. Emellett lesznek ügyességi játékok és pünkösdi királyné-járás.
Ebben az évben nemzetközi vendégfellépőt is köszönhetünk: a Fendika táncegyüttes érkezik Etiópiából. Ők is, mint a többi közösség, elhozzák és bemutatják hagyományaikat egy múzeumi portán és egy színpadi produkció keretében.
A következő programok várják az érdeklődőket a múzeum portáin:
Rajkó zenekar (csak pünkösdhétfőn) – hangszerbemutató, zenei bemutató
Kalocsai népművészet – kalocsai pingálás és hímzés, porcelánfestés-bemutató
Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület
Magyarországi kékfestés hagyománya (az UNESCO reprezentatív listáján is szerepel) – nyomódúc-készítés, mintázás
Karcagi birkapörkölt-főzés hagyománya – birkapörkölt- és pásztorételek főzésbemutatója
Az egri fertálymesterség élő hagyománya – szalagokkal díszített fertálymesteri botok, a százráncú köpeny bemutatása
Solymászat (az UNESCO reprezentatív listáján is szerepel) – madárbemutató és kultúrtörténeti kiállítás, madársapka-gyűjtemény bemutatása
Novaji remélés – farsangi kellékek és maskarák bemutatója, kormos kezek
Hagyományos halászat – hagyományos halászati eszközök bemutatása, hálókötés, hálódobás
Mohácsi busók (az UNESCO reprezentatív listáján is szerepel) – maszkfaragás bemutató, sokac táncok tanítása, busóruha-próba
Krisztus-katonák – Krisztus-katonák szolgálatának bemutatása, káposztás kunkorgó
Matyó örökség (az UNESCO reprezentatív listáján is szerepel) – bútorfestés-bemutató, matyó viseletpróba, hímzésbemutató és foglalkozás
A szatmári szilvalekvár-főzés hagyománya – lekvárkóstoló, szilvalekváros finomságok készítése
Mária-tisztelet – a Mária-út zarándoklatok bemutatása
Nagyecsedi tánchagyományok – nagyecsedi magyar és cigány táncház, fafaragás-bemutató
Mezőtúri fazekasság – korongozás, edénydíszítés
Halasi csipkevarrás, balatonendrédi és höveji csipkekészítés – halasi csipkevarrás, balatonendrédi vert csipkekészítés, höveji csipkekészítés (bemutatók)
A mohai tikverőzéshez fűződő népszokások – filcálarc-készítés, tikverőző bohócruha-varrás, jelmezpróba
Tápéi gyékényszövés – gyékényfeldolgozás és szövésbemutató, gyékényállatok, bábok készítése
Magyarszombati fazekasság – korongozás, edénydíszítés (bemutató és foglalkozás), vásározó szekér (kiállítás)
Borsodnádasdi molnárkalács – molnárkalács-készítés és kóstoló, sütővas-kiállítás
Famíves céh – hagyományos famíves technikák, régi szerszámok bemutatója
Ceglédi Kossuth-kultusz – kossuthozás, társasjátékok gyereknek, Kossuth-nóták
Selmeci diákhagyományok – diáknóták felelevenítése, diákhagyományok bemutatása, korsókiállítás
Sárközi népművészet – gyöngyfűzés, rojtozás, szövés és hímzés (bemutató), sárközi táncok, viseletbemutató
Cigány/roma örökség Gandhi programja – tunyakóstolás, színezés gyerekeknek, cigány ének- és tánctanítás
Csobánolás (Bukovinai székely betlehemes játék) – csobán (pásztor) jelmezek bemutatója, a bukovinai székelyek történetének megismerése
Programtérkép a helyszínen kapható.