A Boston Ballet jelenleg a világ egyik legsikeresebb táncegyüttese: 69 aktív táncművésszel, saját szimfonikus zenekarral rendelkezik és egy műemlékként védett 2600 férőhelyes színházépületben játszik. Érdemes felidézni ennek a sikertörténetnek a kezdetét.
Egy lelkes táncpedagógus, E. Virginia Williams 1963-ban megalapította New England első professzionális balett társulatát. (Ez nemcsak Massachusetts, hanem a környező öt állam területét is jelenti.) Köztudott, hogy az USA-ban a kultúra támogatása és fenntartása privát szponzoroktól függ. De Mrs. Williams odaadását és meggyőző erejét siker koronázta: hamarosan nagyhírű művészeket tudtak vendégül látni, mint pl. Margot Fonteyn-t és Rudolf Nureyevet. A koreográfusok közül főleg Georg Balanchine (1904-1983) munkája volt jelentős a társulattal; művei a mai napig műsoron vannak.
A társulat otthona egy 1928-ban épített, minden pompával ellátott színházépület. Carrara-márvány szobrok, antik csillárok, aranyozott tükrök és selyemtapéták – a ház fenntartása óriási összegeket emésztett fel. Először a Boston Opera House bérelte 1981-ig; a teljes felújítás óta, 2004-től a Boston Ballet kitűnő előadásait élvezheti itt a közönség.
A művészeti igazgató, Mikko Nissinen, okos programpolitikát folytat: a modern tánc és a nagy klasszikus balettek egyformán megtalálták az utat a közönség felé. A tradicionális Diótörő-előadások például évente 41-szer gondoskodnak telt házról – de a leghíresebb kortárs koreográfusok is szívesen dolgoznak az együttessel. Végül, de nem utolsó sorban: a Boston Ballet School New Englandben kb. 5000 növendéket oktat.
A társulat zeneigazgatója a karizmatikus svájci-magyar karmester, Mischa Santora, aki Magyarországon sem ismeretlen. Santora többször vezényelte a Nemzeti Filharmonikusokat és a Pannon Filharmonikusokat, a miskolci Bartók Plusz Operafesztivál gyakori vendége és 2003-ban zeneigazgatója volt. 1998-ban az Aspeni Zenei Fesztivál karmesterversenyének győztese lett, azóta rendszeresen vezényel rangos amerikai és európai zenekarokat.
rEVOLUTION
A 2020. februári premieren három híres koreográfus egyfelvonásos műve került előadásra.
Agon (Vetélkedés, 1957), Georg Balanchine és Igor Stravinsky közös alkotása.
Stravinsky élete végéig nyitott maradt az új irányzatok felé. Kipróbálta és magáévá tette őket, úgy a neoklasszikus stílust, mint a jazzt és ebben a műben a tizenkétfokú kompozíciós technikát is alkalmazta. Kis irónia részéről: 12 személy 12 táncban „vetélkedik” egymással. A nagyzenekarra írt partitúra sok kényes szólót és kamarazenei részletet is tartalmaz, és úgy a táncegyüttes, mint a zenekar is bravúros teljesítményt nyújtott.
Glass Pieces (1983)
Philip Glass, a „minimal music” egyik fontos képviselője a repetitív struktúrák ellenére meglepően színesen komponál. Jerome Robbins (1918-1998) intenzív költői képeket teremtett Glass három kompozíciójához. Egy vizuális élmény a csodálatosan táncolt Pas de Deux-ben a háttér sziluett-mozgásait követni.
In the middle, somewhat elevated (1987)
Korunk egyik legjelentősebb koreográfusa, William Forsythe több mint 60 balettet kreált Thom Willems zenéjéhez. Ez a kompozíció kemény elektronikus hangzásával kontraszt alkotott a Glass-darabok nyugodt atmoszférájához – a 3 szólistára és 6 táncosra írt darab mintha az Agon vetélkedő harcainak a folytatása lett volna. A bravúros, szinte atlétikus teljesítményeket a közönség hosszan tartó ovációval ünnepelte.
