Nagyváradon 1990. január 8-tól 2020. január 9-ig összesen 48 operát adtak elő a meghívott, valamint a helyi előadók. Teljes estét betöltő operaelőadásokról beszélünk ismételten.
254 év alatt összesen 1836 alkalommal volt teljes estét betöltő operaelőadás Nagyváradon, ezzel pedig európai viszonylatokban is az élvonalban tudhatjuk városunkat. Természetesen minden egyes előadásról bővebb tájékozottsága is van a Thurzó családnak, de még így is úgy gondolom, hogy eddig ilyen pontos ismeretei a kedves olvasóknak a nagyváradi operajátszással kapcsolatban biztosan nem voltak.
Összegző gyanánt, íme egy gyors áttekintő:
1766-1788 között: 1 (Dittersdorf: „Amore in Musica”),
1788. január és 1833. szeptember 23. között – 56,
1834. január és 1862. október 21. között – 132,
1867. szeptember 22-től 1900. január 20-ig – 328,
1900. január 25-től 1956. január 9-ig – 941,
1956. január 9-től 1989. december 24-ig – 330,
1990. január 8-tól 2020. január 9-ig pedig csupán 48 operaelőadás.
Az elmúlt történelmi korszakokban, évszázadokban csodás történetek körvonalazódnak operajátszás tekintetében városunkban. A zenei élet előadóinak színe-java fellépett az elmúlt 254 év alatt.
Természetesen több más, az említett majd’összes operaelőadáshoz csatlakoztatható háttérinformációval is rendelkezik a Thurzó család hatalmas zenei adattára – de ez a cikksorozat csupán pontozottan, egy gyors áttekintőt kíván nyújtani az olvasóknak a város zenetörténetével kapcsolatban, nem pedig enciklopédikus jelleggel minden részletet megemlíteni.
A nagyváradi közönség minden korszakban hálás köszönettel élvezte ezen eseményeket, hallgatta városunkban fellépő jeles előadóművészeket (ezen pillanatoknak nagy többsége a korabeli sajtóban megjelent utócikkekben is tükröződik), és ugyanolyan rajongással ölelték körbe ezeket, mint a nagy világvárosokban, valamint európai viszonylatban ismert zenei fővárosokban volt tapasztalható.
Minden opera-előadás gyakorlatilag egy ünnepnap volt
úgy a fellépőknek, mint ahogyan a zenekedvelőknek is. Nem egyszer ugyanolyan üdvrivalgás közepette kísérték át az előadások helyszínéről az étterembe, szállodába a fellépő művészeket, muzsikusokat, mint ahogyan ezt jellemzően különféle zenei életrajzi könyvekben olvashatjuk, vagy éppen történelmi filmekben láthattuk már.
Az utóbbi harminc év vonatkozásban nézve a magyar kulturális ívet, egyfajta kulturális útkeresés is tapasztalható, ahol sok mindent (sok mindenkit) mellőztek, amelyet viszont nem lett volna szabad: a zenei szakembereket. Időközben lassan betette a lábát a politika is eme kulturális szférába, és onnantól kezdve vagy minden megtorpant egy adott szinten, vagy megromlott, és a végén leállt. Akkoriban ugyanúgy, mint ahogyan ezt napjainkban is láthatjuk magunk körül. A politika maga alá gyúrta a kulturális intézmények vezetését, és a háttérben nem a művészi hozzáértés számított sok esetben, hanem a párthűség.
Immár csak közönségcsalogató gyanánt szoktak a rendszertől független szervezők nagyobb városi események alkalmával operaelőadásokat meghívni. A korábbi időkben nagy költségvetéssel rendelkező (de ugyanakkor jelentős bevétellel is büszkélkedő) operaelőasádokat felváltják a minimalista költségvetésű díszletek közt előadott-, vagy épp koncertszerű operaelőadások.
Városunkban napjainkban is igény lenne az állandó opera-előadások megtartására. Beleásva magam a zeneileg dokumentált múltunkba elmondhatom, hogy az opera iránti rajongás napjainkban is jelen van a lakosság körében, a kulturális intézmények vezetői viszont valamiért nem látják (nem tartják prioritásnak) annak módját, hogy miként rendszeresítsék ismét ezt a műfajt. Pedig gyakorlatilag 7 lépésben visszaállítható lehetne a rendszeres operajátszás, valamint lehetővé tehetnék (ismételten) egy önálló, intézményesített operatársulat létrejöttét is.
