Nagyvárad közel 1000 éves zenei jelenléte a helyi és nemzetközi köztudatban több kapcsolódási pont mentén építkezik: vallási, intézményi, közösségi, társadalmi, egyéni, családi, nemzeti, és globális. Fokozatosan alakult ki a multikulturális zenei nevelés területe, amely az idők folyamán jelentős változásokat hozott Nagyváradon.
A zenei értelemben vett multikulturalitásnak igazából többféle értelmezése lehetséges attól függően, hogy a fogalmat tágabb vagy szűkebb értelemben vizsgáljuk, a jelenünkben tapasztalt utóhatásokról már nem is beszélve. Érdekes azt is megvizsgálni ugyanakkor, hogy az itt élő, eltérő etnikumok kulturája hogyan alakul ki egy tágabb értelemben vett közösség életében, és lényegében mit jelent tagjainak számára. A zenetörténeti tények önmagukban csupán száraz adatok, információ-értéküket a környezetbe ágyazottságuk adja. A multikulturális nevelés és zenei tevékenység (amelynek napjainkban minden eddiginél nagyobb aktualitása kell(ene), hogy legyen) nem új fogalom Nagyváradon. Inkább csak újra felfedezett és újraértelmezett kifejezés a XX. században.
Nagyvárad, alapítását követően hamarabb volt az igazi multikulturalitásból fakadó pozitív értékeknek és ebből származó eredményeknek zászlóvivője, mint sok más európai város. A törökök ittléte előtt is jól kirajzolódik ez az erény, de amiután a törökök végleg elhagyják a várost, Patachich Ádámmal ismételten az a nemzetközi légkör lesz jellemző, amely az összefogásban rejlő lehetőségek mentén építkezik: osztrák (M.Haydn, Dittersdorf), cseh (W.Pichl), és sok más olyan különféle nemzetiségű neves zenei személy, akik az akkori püspöki zenekarban tagok voltak, közösen kívántak létrehozni valami egyedit. Akkoriban nem önmaguk karrielbeli malmának meghajtásáért fogtak össze, hanem a közösen vallott értékek mentén kívántak egyre több kulturális hidat kiépíteni úgy egymással, mint a szerte, Európában tevékenykedő kollegákkal. Szem előtt tartották az átfogó értékeknek a felkarolását, fejlesztését, amelyek mind a kisebbség, mind pedig a többség számára fontosak és értékesek. Ebben hittek azon vándor jellegű operatársulatok, és más előadók is, amelyekről korábbi cikkekben már említést tettem.
A török hódoltság után Patatchich püspök úgyszintén nyitott áramlásokat tudott biztosítanil, ahol minden zenei résztvevő közösen dolgozott, és azután örvendett az elért sikereknek, eredményeknek. Elmenetele után körülbelül 40-60 évre rá kezd egyre jobban felerősödni az együttműködések mentén az a vonal is, amely egyfajta versengést, rivalizálást tükröz. Ezt egyfajta társadalmi hasadásként kell felfogni. Városunkban nem volt tapasztalható több száz évig az a nemzeti elszigeteltséghez vezető út, amire rálépve ezt ma már napjaikban ismerjük. A kezdetekben nem volt tapasztalható a részbeni tudatos zárkózottság a különböző nemzetek részéről, mely egyfajta önigazolási vágyban tapasztalható: „mi oldottuk meg, mi szerveztük meg, mi tettük meg az első lépést”, stb.
A multikulturalizmus jelensége napjaink egyik legrelevánsabb, legtöbbet tárgyalt kérdésköre, legyen szó különböző kultúrákról, vallásokról vagy tágabb értelemben, bármilyen emberek közti különbségekről. Szinte mindenhol jelen van, az egész társadalmunkat átszövi. A XX-XXI. század a multikulturális társadalmak időszakának nevezhető, azonban ha visszatekintünk, rájövünk, hogy évszázadokkal korábban már ismert jelenség volt, tehát különböző kultúrák, vallások, nyelvek, szokások, tradíciók és életformák normális keretek közt egymás mellett tudtak élni, akár még keveredni is egymással, hatni egymásra. A multikulturális társadalmak kialakulása a második világháború után vált világméretekben erősödő folyamattá. Ennek hátterében főként olyan tényezők álltak, mint a gazdaság, a társadalom és a politika területén fennálló ellentétekből fakadó konfliktusok, háborúk, megélhetési nehézségek.
