November 23-án Ács Dominika egyike volt annak a tíz ifjú tehetségnek, akik az MVM Zrt. által támogatott magyar zeneművészet kategória Junior Prima Díját átvehették. A fuvolaművésszel és összművészeti alkotóval a díjról, számára fontos küldetésekről és jövőbeli terveiről is beszélgettünk.
– Mit jelent számodra, hogy megkaptad a Junior Prima Díjat? Milyen hozadéka lehet ennek a későbbi pályádon?
– Úgy gondolom, hogy az én esetemben – hiszen én más klasszikus fuvolistákhoz képest kicsit kívülálló úton járok – ez nagyon különleges elismerés. Számomra a zenélés egy összművészeti alkotás, amelyben más műfajok is erőteljesen megjelennek, így más utat választottam, mint a kollégáim. Ez a díj megerősített abban, hogy annak az alkotófolyamatnak, amelyről gyerekkorom óta álmodtam, a kreatív munkának, amelyben a zenélést és más művészeteket tudok ötvözni a színpadon, helye van ebben a világban. És természetesen hatalmas megtiszteltetés, hogy egy ilyen presztízsű díjjal honorált csapat tagja lehetek. Nagyon büszke vagyok erre. A szüleim a lehetőségeik szerint mindenben támogattak, és már kisiskolás koromban komolyan vették az álmaimat. A legnagyobb öröm az volt, hogy ők is ott voltak a díjátadón.
– Hogy indult a zenei pályafutásod? Mindig egyértelmű volt, hogy ez lesz az utad?
– Igen, azt hiszem, hogy ez bennem soha nem volt kérdés. Egy kis faluból, Noszlopról származom, ahol nem volt előttem ilyen minta, de zsigerileg mindig éreztem, hogy nekem a színpadon van a helyem. Helyben nem tudtam zeneiskolába járni, viszont a kultúrházban szombatonként Ormándlaky Péter tartott fantasztikus, élményalapú oktatást, ahol olyan közösséget teremtett a zene és a művészet által, amelynek én is a részese akartam lenni. Ilyen alternatív módon kezdődött a zenetanulásom, nem hivatalos rendszerben. Ormándlaky Péter sajnos már elhunyt, és sokszor eszembe jut, hogy bárcsak tudná, hova jutottam.
– Van még olyan tanárod, akire példaképként tekintesz?
– Kovács Imre tanár urat mindenképpen meg kell említenem: ő lett később a zeneiskolai tanárom. Ő olyan fantasztikus tehetséggondozást végez egy kisvárosban, Ajkán, hogy mindig kötelességemnek érzem, hogy megismertessem a nevét. Nagyon hálás vagyok neki, mert olyan szeretettel, mérhetetlen nagy szakmai tudással és figyelemmel volt velem végig az utamon – a mai napig követi a pályámat –, hogy ezt nem tudom eléggé megköszönni neki. Mellette természetesen mesteremet, Horgas Esztert kell kiemelnem. Amikor őt megismertem, az első pillanattól kezdve az volt az érzésem, hogy ezen a pályán ő az az ember, aki mellett a legtöbbet ki tudom hozni magamból.
– Sokszor olvashatjuk veled kapcsolatban, hogy leginkább összművészeti projektekben érzed igazán jól magad. A zene mellett az éneklés és a mozgásszínház is gyakran az előadásaid része. A kortárs projektek hogyan kerültek a látószögedbe?
– A szüleim hatalmas szabadságot biztosítottak, hagyták, hogy azt csináljam, ami a leginkább érdekel. Nagyon szerettem rajzolni, táncolni, színjátszó körbe járni – és egészen fantasztikus, hogy erre mind volt is lehetőségem a szülőfalumban. Elég hamar eldőlt, hogy a zene lesz az első számomra, mert ezzel tudtam a legjobban kifejezni magam. A Horgas Eszter által elindított balatonfüredi Partitúra Összművészeti Kurzuson – amit talán a leginkább kreatív önismereti tábornak nevezhetnénk – találkoztam azzal, hogy mekkora ereje van a művészeteknek. Itt ismertem fel, hogy van olyan, amikor nem biztos, hogy a fuvolával tudok átadni a legjobban egy-egy érzést. Az, hogy merek nyitni más művészeti ágak felé is, egyre nagyobb teret nyer a pályámon. Ezek közül most az éneklés a legfontosabb, amelyben szintén egy fantasztikus tanár, Micheller Myrtill áll mellettem.
Jelenleg nagyon erősnek érzem magamban az évek alatt összegyűlt alkotói vágyat, amit szeretnék kihasználni. A jövő év elején jelenik meg az első albumom, amelyen már kifejezetten a saját zenéim lesznek. Büszke vagyok, hogy az első, teljesen önálló összművészeti projektem, a „for who was not born” már egy nemzetközi verseny díját is magáénak tudhatja. Ennek az elkészítése nagyon intenzív alkotómunka volt: a szövegtől a rendezésen át a zenei struktúráig mindent én raktam össze. Ehhez fantasztikus művésztársakat is kaptam, akik minden őrületemet elviselték, és hozzám hasonlóan ők is tudták egyfajta játszótérként értelmezni ezt a folyamatot. Nagyon hálás vagyok nekik, és azért, hogy ezt sikerült közösen elérnünk.
– Az említett zenésztársaid a ConnecTrio nevű zenekarod tagjai is, amelynek első lemeze még idén megjelenik: mesélnél a formációról és az általatok játszott zenéről?
– A „for who was not born” kapcsán María Valverdét és T-Potzner Veronikát kértem fel, hogy dolgozzunk együtt. Azt hiszem, mind a hárman már a próbafolyamat alatt éreztük, hogy folytatni fogjuk a közös munkát. Ezután a Zeneakadémián is kaptunk egy lehetőséget a bemutatkozásra: itt már ConnecTrio néven léptünk a színpadra, majd az itt bemutatott műsorunk lett végül a hamarosan megjelenő, Luminosity című lemezünk gerince. Ezen sok kortárs zene lesz majd: fontosnak tartjuk, hogy ezzel reflektáljunk a világra. Azt gondolom, hogy a kortársra kicsit úgy tekintünk, mint egy kötelezően elviselendő dologra, pedig ennek nem kellene így lennie. Én nagyon szeretném kifejezni a zenémben, hogy mennyire szeretek élni, és hogy mennyire hiszek a generációmban és a művészetben: ezt igyekszünk átadni a ConnecTrioval is.
– Ezért tartod fontosnak a kulturális szervezést és a társadalmi felelősségvállalást is az előadóművészi pályád mellett?
– Azt gondolom, hogy egy művésznek ma sok lábon kell állnia. Nem reális többé az az elképzelés, hogy az ember fuvolaművészként megkapja a diplomáját a Zeneakadémián és utána egész életében abból tud megélni. Ez nem csak a financiális szempontok miatt van így, hanem azért is mert nem olyan világot élünk. Arról nem is beszélve, hogy a saját személyiségem sem ezt diktálja.
A társadalmi felelősségvállalásra szívügyként tekintek. Szeretek tájékozott lenni azzal kapcsolatban, hogy mi történik körülöttünk – akár a világban, akár a saját mikrokörnyezetünkben. Szembe kell néznünk ezekkel a dolgokkal akkor is, ha olykor nehéz. Úgy gondolom, hogy a művészet ezeken is át tud segíteni bennünket.
– Jelenleg a Zeneakadémián végzed a doktori tanulmányaidat: mivel foglalkozol a készülő disszertációdban?
– A Forrás Kamarazenei műhely történetével foglalkozom: azt igyekszem feltárni, hogy mi ment végbe a rendszerváltás körül a zenei életben, politikailag és társadalmilag is. Nagyon izgalmas időszak volt, a zenei menedzsment elkezdett megváltozni, és kialakulni az, amit most is ismerünk. Érdekes megfigyelni, hogy az a fiatal csapat, akiknek a mesterei Kurtág György és Rados Ferenc voltak, hogy berobbantak a zeneiparba. Nekem is nagyon inspiráló látni, hogy ezek a fiatalok összeálltak, elkezdtek közösen kitalálni projekteket, felépíteni, dramaturgiát és témát adni a koncertjeinknek, és ez mennyire működött. Ezekből a fiatalokból élvonalbeli művészek lettek, mint például Várjon Dénes, vagy a mesterem, Horgas Eszter.
– Mire vagy a legbüszkébb az eddigi pályafutásod során?
– Általánosságban azt mondanám, hogy arra, hogy a megélt szakmai és magánéleti mélységek milyen sok dologra tanítottak meg. Ez a legszebb dolog a művészetben, annak segítségével ugyanis szinte mindent a javunkra tudunk fordítani. Ha konkrét eseményt kellene említenem, akkor az idei londoni debütálásomat emelném ki, de nagyon fontos a Bogányi Gergellyel adott közös koncert, és az Oláh Krisztiánnal való folyamatos közös munka is. Nagyon sok szép élményt ki tudnék még emelni. Emellett talán a legfontosabb, hogy olyan szakmai és családi háttér van mögöttem, akikre mindig számíthatok.
– Milyen távlati terveid vannak, hogy képzeled el a jövődet?
– Mindenképpen szeretném tovább vinni azokat a formációkat, melyekkel jelenleg is dolgozom. Folytatni a közös munkát a ConnecTrioval, María Velverdével és Oláh Krisztiánnal is. Maríával elkezdtünk angol nyelvű videós tartalomgyártással is foglalkozni: művészeti szervezeteket, intézményeket szeretnénk bemutatni ezeken keresztül. Úgy érzem, hogy ezekkel a művésztársakkal évekig lesznek még közös ötleteink, így nagyon szerencsésnek érzem magam. Készül a saját albumon és a későbbiekben fontosnak tartanám a tanítást is, de jelenleg akkor vagyok igazán önmagam, ha a színpadon állhatok.
További információ: mvmjuniorprima.hu
Támogatott tartalom.
