Papp Mátyás is megkapta idén az MVM Zrt. által támogatott Junior Prima Díjat zeneművészet kategóriában. A hangszerelőként is aktív fiatal jazz-harsonaművésszel indulásáról, hangszerének presztízséről, a díjról és a távlati terveiről is beszélgettünk.
– Hogyan kerültél közel a zenéhez?
– A zene szeretetét otthonról hozom. Édesanyám csellóművész, így nem volt kérdés, hogy járjak-e zeneiskolába. Siklóson kezdtem a tanulmányaimat, először furulyán, később pedig trombitán. A szüleim a mai napig úgy mesélik, hogy egészen hamar kijelentettem, hogy én harsonázni szeretnék. Később Kecskemétre költöztünk, ahol először a tenorkürtöt kezdhettem el és talán hetedikes voltam, amikor egy zeneiskolai vizsga után megkaptam az első harsonámat.
– Klasszikus harsonát kezdtél tanulni. A jazz felé mikor fordultál?
– Egy alkalommal az albertirsai fúvószenekarral adtunk koncertet. A fellépés után Korb Attila harsonaművész hozott engem autóval, útközben pedig jazz-zenét hallgattunk, ami azt hiszem, hogy egy életre megfogott.
– Hangszerelőként is számos sikered van. Milyen szerepe van a két tevékenységnek az életedben?
– Nagyjából kiegyenlítik egymást. A két feladatot egyébként nagyon jól külön lehet választani. Az persze előnyt jelent, hogy magam is gyakorló hangszeres vagyok.
– A saját zenei nyelvedet hogyan jellemeznéd? Mi az, ami közel áll hozzád?
– Az 1920-as, 30-as és 40-es évek világát érzem leginkább a magaménak. Olyan tradicionális irányzatokat, mint a swing, vagy a dixieland. Louis Armstrong, Duke Ellington, és Jimmie Lunceford művészete, az ami lenyűgöz.
– A hangszerednek milyen szerep jut a jazzben? Mennyire lehet egyénileg kiteljesedni?
– A harsona már a korai jazzben fontos szerepet játszott és bár a bebop-korszakban egy kicsit elfelejtődött, a J. J. Johnson által képviselt zene által újra az őt megillető helyre került. Ma egyébként négy harsona nélkül nem lehet például elképzelni egy big bandet.
– Meglepetésként ért a Junior Prima Díj?
– Egyáltalán nem tudtam róla, hogy bekerültem a jelöltek közé. Éppen Bécsbe utaztam vissza, amikor megkaptam a értesítést. Nagyon megtisztelve érzem magam.
– Mi volt eddig a legmeghatározóbb zenei élményed?
– Nemrég volt szerencsém együtt játszani Dan Barrett amerikai harsonással, aki a ma élő nagyöregek egyike. Nekem ő egy legenda, nagyon sokat hallgattam a felvételeit. Ő még együtt játszhatott a legnagyobbakkal, most pedig európai turnéja alkalmával én is egy színpadon állhattam vele. Ez egy soha vissza nem térő érzés. Van egyébként egy hasonló élményem, amikor az általam alapított The Coquette Jazz Banddel adtunk koncertet Frank Roberscheuten holland szaxofonossal közösen a Müpában.
– A The Coquette Jazz Band jövőre lesz tízéves. Készültök valamivel?
– A Coquette egy nemzetközi együttes, amit még a Grazi Egyetemen töltött években alapítottunk. A Covid alatt térben és időben is egy kicsit távol kerültünk egymástól. A terveim között szerepel, hogy újra felélesztem ezeket a kapcsolatokat, mert egyébként is a zenekari munkára szeretnék most koncentrálni.
– Grazban és Bécsben végeztél. Hogyan látod magad a későbbiekben?
– A nyári időszakban több koncertem is lesz, főként Ausztriában, de mindenekelőtt egy olyan anyagot szeretnék összeállítani, amit aztán lemezre is veszek. Egyelőre kisebb formációban, kvartettben vagy kvintettben gondolkodom. A zenekari munka mellett a hangszerelés területén is fejlődni szeretnék. Sok a feladatom, de nem zárkózom el attól, hogy adott esetben ebbe az irányba tanuljak tovább.
További információ: mvmjuniorprima.hu
