Maradjunk még a téli éjszakánál. A szűz hóval borítottnál. Az életet megváltoztatóan vakmerő tettekre sarkallónál.
Ha nem lennének pöttyös könyvek, a 12-13 éves lányok közül jó néhányan nem tudnák idézni a Peer Gynt egy rövid részletét, és fogalma nem lenne a Kreutzer-szonátáról. A Szalmaláng szegedi gimnazista főhőse, Palócz Vera ugyanis a Peer Gyntöt játszó színészbe, Iharosba szeret bele, aztán Kolozs János pesti karmesterbe. A regény 1960-as, akik akkor ajándékba kapták Janikovszky Éva könyvét, ma unokáiknak adhatják tovább.
A Peer Gynt Áprily Lajos fordításában itt olvasható el
Kiskamaszként Solvejg csak egy kicsivel több, mint egy furcsa név. Nagyobbra nőve vagy elolvassa az ember Ibsen drámai költeményét – sokszor, minden életkorában másra figyelve, mást észrevéve, haladva benne egyre mélyebben, lefejtve a rétegeket, mint a hagymahéjat, de sosem megfejtve -, vagy megnézi színházban, vagy meghallgatja koncerten Grieg alkalmi kísérőzenéből saját jogán megismert és népszerűvé vált művét. Ahogy öregszik az ember, annál inkább érti, miért voltak a zeneszerzőnek nehézségei, miért küzdött azzal, hogy megragadja Ibsen – és maga a múló élet – komplexitását, és az 1876. február 24-i bemutatóhoz képest évekkel később miért lett belőle két szvit.
Hallgattuk már az érett, szinte mindent megélt férfiszív dobbanását, íme hát egy fiatal nő zavarbaejtően őszinte vallomása. Solvejg tiszta és naiv. Fölmegy a fenyvesbe a téli éjszakán, a magas hóban. Előtte utána senki nem jár, csak a téli éjszaka világít neki. Honnan van ez a határtalan bátorság, honnan az a csupa hit, csupa remény, csupa szeretet kitartás, amiről énekel? Talán mert hazugságok nélkül, erősen, tartással, döntésképesen él. Így kiadhatja magát. Így kiénekelheti félelmeit a jövőt és a férfit illetően.
