Ha belső felfedezőútra indulunk, optimális esetben a célszalagon az áll: végtelen béke. Függetlenül attól, hiszünk-e üdvösségben, örök fényben, megvilágosodásban, tisztulásban, abban megegyezhetünk, a meditáció fegyelmezi, nyugtatja, csendesíti az elmét. Tudatos döntéssel.
Figyelem. Jelenlét. Az itt és most megélése. Összpontosítás. Az érzékek élesedése. A hétköznapi, a rögvaló ügyeinek ideiglenes törlése. Praktikusan, nem kötelező spiritualitással.
Orgonára. Ennek a nemes és súlyos, komoly, de nem komor hangszernek a hangjaira. The ultimate uplifting experience – mondhatnák be a teleshopos ajánlóban.
Egy 1935-ös Messiaen-darabra (premier: 1936. február 27., Párizs, La Trinité, ráadásul három orgonista által). A La Nativité du Seigneur a zeneszerző pályáján is fordulópont, az érettség, a felnőttség kezdete. Benne vannak a hegyek, a színes rózsablakokon átszűrődő fények, a madárdalok. A természetből jövő legmélyebb áhítat. Valami szokatlan szépség. A világ – és benne mi magunk – misztériumának megélése.
