Van a mesebeli hatlovas hintó, és van a valóban létező háromlovas szán, ami csak úgy suhan a végeláthatatlan orosz hómezőkön.
Prokofjev a Kizsé hadnagy – magyarul A cár aludni kíván – című filmhez írt kísérőzenét. Az 1934-es mozit nem tartotta kifejezetten sikeresnek, a zenével viszont elégedett volt, ezért 1936-ban zenekari szvitként dolgozta fel. Ennek negyedik tétele a Trojka. (A filmtörténet iránt érdeklődőknek ajánlott a Wikipedia szócikke.) További érdekesség, hogy Sting Russians című dalához a főtémát ennek a szvitnek a Románc tételéből kölcsönözte.
Pokrócba, prémbe bugyoláltan ül az ember a szánon, sőt talán inkább szánban, amit 40-50 km/h sebességgel húznak a lovak. Szinte fáradhatatlanul. Ennek oka az, hogy különböző jármódú lovakat fognak be, a középső üget, a szélsők galoppíroznak (ha szerencsénk van, nem el-). Ezt a pattogó ütemet Prokofjev Trojkájánál is tartani kell a zenészeknek.
Aki csak egyszer is olvasta az Anyegint, a Háború és békét vagy az Anna Kareninát, most becsukhatja a szemét, és azt képzelheti, hogy a melegítő rétegek alatt fess uniformisban vagy suhogó ruhakölteményben kucorog, orrát pirosra csípi a menetszél, a felékszerezett lovak csilingelnek, és irány a bál. 1:52-nél mintha feltűnne hirtelen egy nyuszi, akkor a gyeplőt meg kell rántani egy pillanatra, de a kocsis (szánkós?) ura a helyzetnek, 2:29-nél befordulunk a szomszéd birtokhoz, 2:40-nél megérkezünk. Előttünk az éjszaka, és egy mélytüzű szempár reménye.
Istenem, orosz romantika… Nem, nem volt ennyire szép a valóság, lapozzuk csak fel Dosztojevszkijt vagy egy későbbi Tolsztojt. De a tegnapi ablak után ennyi kegyes hazugság – tél lévén: white lie – hadd járjon már nekünk!
