230 éve, 1790. december 23-án született Jean-François Champollion, az ókori egyiptomi hieroglif írás megfejtője. A francia klasszika-filológus, orientalista volt az, aki az egyiptológia alapjait megvetette, és elődei munkájára építve lefordította a rosette-i kő szövegét.
A rosette-i követ Pierre-François Bouchard francia kapitány fedezte fel Egyiptom Rosette (ma Rashid) nevű kikötővárosában 1799. július 15-én. A kövön V. Ptolemaiosz Kr. e. 196-ban kelt rendelete olvasható egyiptomi démotikus írással, ógörög nyelven és egyiptomi hieroglifákkal. Mivel a görög nyelv jól ismert, e kő volt a kulcs Jean-François Champollion számára a hieroglifák megfejtéséhez, ahhoz, hogy megállapítsa, az írásrendszer fonetikus és ideografikus jelek kombinációja.
A hieroglif írás elnevezés a hieroglifa nevű írásjeleiről kapta a nevét, ennek a görög szóösszetételnek a jelentése „szent véset”, ugyanakkor az egyiptomiak medu netjeru, azaz „az istenek szavai” kifejezést használták rá. Ebben benne rejlik az a legenda is, hogy az írásmód feltalálását Thot istennek köszönhetjük. Pontosan nem tudjuk, mikor alakult ki, de a Kr. e. 4. évezredből már maradtak fenn írásos emlékek. A hieroglif írás nagyon dekoratív, ezért a díszítő funkciót sem elfelejtve alkalmazták a templomok és sírok falain, az obeliszkeken és sztéléken. Helyenként ez a funkció fontosabbnak bizonyult az általános szabálynál, amely szerint a szöveg arról kezdődik, amerre a benne szereplő hieroglifák ember- és állatalakjai néznek, egyes helyeken azonban – főleg ha a szövegek istenekről vagy királyokról szóltak – egy feliraton belül jobbról balra és balról jobbra is írtak, sőt akár fentől lefelé is, a dekorativitás és az reprezentatív funkció szinte minden előírás fölött állt.
Az írnoktanulók a hieroglifákat csoportosítva tanulták – például állat- és emberalakok, növényi formák, épületek stb. –, ezt több papiruszon fennmaradt írásjellistából következtették ki. Nem volt könnyű dolguk, mert a fejlődés csúcsán már kb. 5000, más források szerint 7000 volt belőlük. Megfejtésük azért sem volt könnyű, mert a hieroglifák lehettek ideogrammák, azaz valódi képi jelek, de jelölhettek betűket, sőt szótagokat is. Az egyiptomi írásban 24 mássalhangzójel volt, írás viszont nem jelölte a magánhangzókat, emiatt az egyiptomi nyelv pontos kiejtését sem ismerjük. A kopt nyelv magánhangzói és más ókori források, köztük az akkád írásjelekkel írt levelek segítenek abban, hogy mégis legyen hangképünk a nyelvről, amelyet mintegy háromezer évig használtak. Úgynevezett értelmező (determinatív) jegyeket is találunk a nyelvben, amelyekre azért volt szükség, mert az egyiptomi írásban egy bizonyos jel hol szót, hol pedig mássalhangzót jelölt, az értelmező jelek nélkül pedig jó nagy félreértésekre kerülhetett volna sor.
A hieroglifák megfejtése igen hosszú ideig tartott.
Horapollo az 5. században 200 jelet azonosított, de gyakorlatilag mindet rosszul. Arab tudósok a 9-10. században egyes hieroglif szövegrészleteket a kopt nyelv segítségével tudtak lefordítani. Ezeket a részleteket Athanasius Kircher közvetítésével ismerték meg a 17. században Európában is. A rosette-i követ jó két évtizedig szemlélték, mire megfejtették. Egy svéd diplomata és orientalista, Johan David Åkerblad 1802-ben beazonosította a szöveg összes démotikus személynevét, és 14-et a démotikus írásmód 29 jelei közül. Azt viszont rosszul gondolta, hogy a démotikus írás teljesen fonetikus vagy alfabetikus, csakúgy, mint Thomas Young, aki ennek ellenére megfejtette a teljes démotikus szöveget. A hieroglifákkal folytatta a munkát, de arra nem jött rá, hogy a két szöveg nem pontos fordítása. Ekkor lépett színre Jean-François Champollionra, aki tudott koptul is, így tudta 1824-re befejezni a hieroglifák megfejtését, amelyhez kiindulási alapot jelentettek neki a kövön szereplő tulajdonnevek, és két korábban, egy philaei leletből is azonosított név: Ptolemaioszé és Kleopátráé.
Egyiptomban a köznapi életben, levelezésben, feljegyzésekben a hieratikus (papi) írást használták, ezeket az írásjeleket már nem kőbe vésték vagy agyagtáblába nyomták, hanem nádtollal, ecsettel írták papiruszra, a Kr. e. 8. században pedig bevezették a démotikus írást, s ezt használták mintegy ezer évig.
