Szent Miklós többek között a tengerészek, a kereskedők, az illatszerészek, a gyógyszerészek, a zálogházak, az eladósorban levő leányok, az igazságtalanul elítéltek, a gyermekek, a diákok és általában minden nehéz körülmények között élők, a pálinkafőzők, valamint Kecskemét védőszentje. Életéről hiteles adataink nincsenek, de annál több a legenda szól róla.
Életéről kevés dokumentált adat áll rendelkezésre, a legrészletesebben a 13. századi Legenda Aureában mutatják be, de a hagiográfusok megállapították, hogy Szent Miklós legendájában több olyan momentum is van, amelyek más, a 6. században élt szentektől származnak.
Az életéről szóló források jórészt a krétai Andrástól és egy János nevű konstantinápolyi szerzetestől származnak. Ezek szerint 270 és 286 között született Patara városában született, a mai Törökország területén, és amikor hosszú öregség után, 343-ban vagy 350-ben meghalt, angyalok fogadták és vezették be a Paradicsomba. 19 éves volt, amikor nagybátyja, akit szintén Miklósnak hívtak, és szintén mürai püspök volt, pappá szentelte. Szüleitől örökölt vagyonát szétosztotta a szegények között.
Diocletianus és Galerius császár keresztényüldözése idején börtönbe került, de életben maradt, és részt vett a 325-ben tartott niceai zsinaton, ahol állítólag a Jézus Istennel való egylényegűségéről szóló vita hevében felpofozta vitapartnerét, Ariust.
A legenda szerint Miklós már a születése napján fölállt a fürdőkádjában, böjti napokon pedig csak egyszer szopott. Égi jel hatására választotta meg őt Müra városa püspökének. Több csodatétel is fűződik hozzá. Tengeri viharba keveredett hajó vízbe esett matrózait mentette ki és az időjárást is lecsendesítette, de fennmaradt csodatevése gabona megszaporításáról éhínség idején, halálraítéltek megmentéséről. Az egyik legendában pedig egy szegény ember három lányának adott titokban hozományt, így mehettek a lányok férjhez.
Ennek egyik változata szerint a megajándékozott legkisebb lány éppen akkor tette a harisnyáját a kéménybe száradni, amikor Miklós püspök leejtette az ajándékot. A névtelen jótevőről elterjedt a szóbeszéd, hogy a mindig hóborította Taurus hegységből való. A bedobott aranyak között volt egy érme, amit egy helybéli aranykereskedő előzőleg Miklós püspöknek adományozott, így aztán kitudódott a titok. Egy másik történet szerint egy gonosz vendéglős elcsábított három iskolás fiút, majd megölte őket, és mint a húst szokás, só közé egy hordóba rejtette a holttestüket. Miklóst viszont egy angyal figyelmeztette, ő megjelent a vendéglős házánál, föltámasztotta a gyermekeket, és megbüntette a bűnöst.
Miklós püspök tisztelete Keleten, Müra városában és Konstantinápolyban már a 6. században elindult, innen terjedt el tisztelete az egész görög, szláv illetve orosz egyházban. A latin egyházban – a dél-itáliai területtől eltekintve – csak lassan és később terjedt el tisztelete, a 9. századi Rómában egy bazilikában és három kápolnában tisztelték. Németországba egy évszázaddal később jutott el a görög származású Theofanu császárnő révén, a mai Franciaország és Anglia területén a normannok ismertették meg a 11. század végén.
A Demre városában álló Szt. Miklós-templom az oldalkápolnájában található a püspök sírhelye. Ezt 1956-ban találták meg régészek. A sír azonban majdnem teljesen üres volt, mert 1087-ben olasz tengerészek a sírt feltörték, és elrabolták Szent Miklós csontvázát, amit Bariba vittek, és ma is a róla elnevezett (San Nicola) templomban látható. Más leírások szerint a várost elfoglaló szeldzsuk törökök elől vitték a maradványokat a szent tisztelői az olasz városba, ahol bazilikát építettek a tiszteletére.
Ekkortól jelentősen megnőtt a kontinensen is a tisztelete. A késő középkor óta Miklós püspököt a tizennégy segítő szent közé sorolják. A bizánci és a kopt rítusban temetése napját, december 6-át ülik ünnepként, a nyugati egyházban 10. század óta tartják ezt a napot.
