A Heidelbergi Tavasz Zenei Fesztiválon, majd két nappal később a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Heteken ad koncertet a Klangforum Wien, programján a száz éve született Ligeti György versenyművei szólalnak meg, hazai szólisták közreműködésével. Az április 6-i est karmestere Eötvös Péter, őt kérdeztük a szerzőről és a különleges műsorról.
– Egy zeneszerző halála gyakran a művei iránti érdeklődés elcsendesülésével jár. A csend olykor egészen hosszan eltarthat. A Ligeti György halála óta eltelt másfél évtizedben mekkora volt a csend?
– Úgy látom, hogy nála egyáltalán nem állt be ez a bizonyos csend. Jelentős pályatársaival, például Karlheinz Stockhausennel, Luciano Berióval, Mauricio Kagellel ellentétben a Ligeti iránti érdeklődés még fokozódott is. Jó könyvek jelentek meg róla, zenekari darabjait szívesen vezénylik a karmesterek, és általában maguk a zenekarok is szeretik. Születésének századik évfordulója mindezt tovább erősíti majd.
– Ön már kisiskolásként találkozhatott Ligetivel, később pedig karmesterként folyamatosan kapcsolatban volt vele és műveivel. Mi volt az első meghatározó zenei impulzus, amely a Ligeti-zene felől érkezett?
– Zeneakadémiai zongoratanáromnak, Szegedi Ernőnek nagyon sokat köszönhetek: nála tanultam meg Ligeti még idehaza írt sorozatát, a Musica ricercata című ciklust. Aztán 1965-ben, Darmstadtban találkoztam vele, akkor mutatták be a Requiemet, és arról tartott előadást. Karmesterként különösen sokat foglalkoztam zenéjével a ’70-es évek végétől, amikor a párizsi Ensemble intercontemporain zenei vezetője lettem. 1992-ben, Kölnben, az Ensemble Modern élén pedig én vezényeltem a Hegedűverseny második változatának bemutatóját.
– A közös munka során milyen kérdések merültek fel?
– Csak technikai kérdésekről beszéltünk. Semmi esztétika! Nem is lett volna másra szükség, hiszen a Hegedűverseny világa számomra nem ismeretlen, ugyanebből a világból, ugyanebből a zenei nyelvből érkeztem magam is.
– Ön mit nevezne meg Ligeti legsajátabb alkotóművészi tulajdonságaként?
– A bátorságot, a merészséget, a járatlan utak felfedezésének élvezetét. Személyisége, egész lénye arra késztette, hogy ne foglalkozzon elvárásokkal, hogy mindig olyasmivel foglalkozzon, amivel rajta kívül senki. Számomra különösen kedves az Aventures és Nouvelles Aventures, mert ebben Ligeti megalkotta a modern operai nyelv prototípusát. Sajnálom, hogy aztán ő maga nem ment el ebbe az irányba.
– A Klangforum Wien koncertjén három versenymű hangzik el. Ezekben a darabokban felfedezhetők olyan törekvések, melyek hasonlóan állítják új pályára a műfajt, mint ahogyan az Aventures az operáét?
– Számomra a Csellóverseny ilyen. Nincsenek benne szokásos elemek, magát a hangszert is egészen speciális módon kezeli, amiben meghatározó szerepe lehetett a darabot bemutató, fantasztikus gordonkásnak, Siegfried Palmnak. Egészen különleges dolgokat tudott. Csak egyetlen példát említek: egy üres húrt is képes volt megvibrálni a hangszer testén keresztül, de általában is elmondható, hogy az az extrém zenei világ, melyet Ligeti kialakított a szólista számára, neki teljesen természetes volt. Olyan halkan tudta megszólaltatni a hangszerét, hogy valójában nem is lehetett hallani, de mégis az volt az ember érzése, hogy hallja. Karmesteri szempontból is ez a versenymű adja a legizgalmasabb feladatot, mert a szólista minden zenei pillanatát közvetíteni kell az együttes felé, folyamatos kontroll alatt kell tartani a szokatlanul csendes játékmódot. Itt végig nagyon szoros kapcsolatban kell maradnom a szólistával, a zenekart pedig valahogy be kell vonnom az ő bűvkörébe. A Zongoraverseny ebből a szempontból tipikusabb, lényegében azt kell tenni, amit a legtöbb zongoraverseny esetében. A Hegedűverseny egy harmadik eset, mivel az inkább kamarazene. Ligeti itt annyira érzékenyen közelítette meg a pillanatnyi akusztikai fenoménokat, hogy minden egyes hangot külön-külön is figyelni kell.
– A heidelbergi és a budapesti koncerten a Klangforum Wien működik közre. Régi kapcsolat fűzi az együtteshez.
– Igen, sokat koncerteztünk együtt, több lemezfelvételt is készítettünk közösen, jól ismerem a zenekart. Persze ma már számos együttes képes magas színvonalon megszólaltatni Ligeti darabjait, de a Klangforum rendelkezik azzal a többlettel, amely szerintem Ligeti elképzeléseinek közvetítéséhez nagyon jól jöhet: a 20. századi modern zene speciálisan bécsi dialektusát anyanyelvként beszéli. És túl azon, hogy Ligeti is Bécset tekintette otthonának, az ő zenei kultúrája Schönberg és Webern világához is erős szálakkal kötődik. Egy olyan együttes számára, amely többször is játszotta már ezt a repertoárt, Ligeti zenei nyelve ismerős közeg. A Kammerkonzertben pedig, amelynek minden egyes tétele egészen különleges, lehetőség lesz az extrakvalitások megvillantására, hiszen itt Ligeti valóban olyan hangszeres pillanatokat teremtett, amilyeneket előtte senki sem mert kipróbálni, mert az egyszerűen nonszensznek tűnt.
