Ismét nemzetközi tudományos konferencia kapcsolódott a Zeneakadémia idei, vonósnégyes formációknak megrendezett Bartók Világversenyéhez, főként a névadó zeneszerző kvartettjeinek keletkezéstörténetéről, formai jellegzetességeiről tartottak előadást a téma hazai és külföldi kutatói.
Az ELKH BTK Zenetörténeti Intézetben zajlott a pénteki, egész napos tanácskozás, amelyet Vikárius László muzikológus, a Zeneakadémia oktatója, az intézet Bartók Archívumának osztályvezetője szervezett. Mint elmondta, szerencsés egybeesés a megmérettetéssel, hogy most készül Bartók vonósnégyeseinek kritikai összkiadása az intézetnél.
Az angol nyelvű előadások egy vendégelőadóé kivételével a szerző hat kvartettjével foglalkoztak: formai és szerkezeti kérdésekkel, legnagyobb részt keletkezéstörténetükkel, a vázlatokkal, mindez rendkívül izgalmas terület – tette hozzá.
A külföldi kapcsolódások közül egy olasz kutató (Gianmario Borio) Bartók vonósnégyeseinek a német hagyományhoz viszonyulását mutatta be, egy francia szakember (François Delécluse) pedig Debussy kvartettjéről beszélt, a legkorszerűbb filológiai módszerekkel feltárva keletkezését. Mint a muzikológus rámutatott, ez azért illeszkedett a konferencia témájához, mert Bartóknak fontos volt a francia komponista munkássága, elő is adta több művét, emellett szinte bizonyos, hogy első vonósnégyesére is hatott Debussy. A konferencián a Bartók Archívum munkatársai (Nakahara Yusuke és Németh Zsombor) is a kritikai összkiadás szerkesztéséhez kapcsolódó friss kutatási eredményeikről számoltak be, s előadást tartott Somfai László, az Archívum korábbi vezetője, a Zeneakadémia professzor emeritusa is. Szomorú aktualitás emellett, hogy Kárpáti János, Bartók kvartettjeinek egyik legjelentősebb kutatója tavasszal elhunyt, a konferenciát az ő emlékének is ajánlották.
És hogy miért tartják a muzsikusok és a szakma a vonósnégyest a kamarazenélés csúcsának? Vikárius László úgy fogalmazott: talán azért, mert e téren egyedülálló a homogén hangzása, amely nem keveredik más, például billentyűs hangszerével, hiszen négy vonósra írják, ráadásul különleges egyensúly alakul ki a két magasabb szólam, illetve a kísérő jellegű brácsa és a cselló szólama között. A vonósnégyesnek jelentős történelme van, Haydn különösen magas rendű alkotásokat hozott létre, Mozart sem véletlenül ajánlotta egyik sorozatát épp Haydnnak, a műfaj egyik csúcsának pedig Beethoven kompozícióit tekintik. A 19. században a házi muzsikálásban is gyakorivá vált, tehát rendelkezik bizonyos intimitással, eltérően például a nagyközönségnek szánt szimfonikus művektől.
Bartók hat kvartettjének különlegességét az adja, hogy egyedi, új hangot hoztak, valamint összefüggések mutathatók ki közöttük. Vikárius László felhívta a figyelmet arra: meglepő például, hogy az 1. vonósnégyes lassú tétellel indul, majd fokozatosan jut a rendkívül gyors zárótételhez. A 2. mérsékelt tempóval indul, aztán gyorsul, ám zárótétele lassú, míg a 3. egybe van komponálva, tételszünet nélkül. A 4.-nél és 5.-nél Bartók aztán az addigiakhoz képest ismét újított, öt tételt használt, Beethovenhez visszanyúlva. E két műve szimmetrikus is, de eltérő módon: előbbiben lassú tétel a középpont, utóbbiban pedig egy scherzo.
A muzikológus hangsúlyozza: ez az a hídforma vagy palindrom-forma, amely gyakran felbukkan Bartók kompozícióiban, nem véletlen, hogy a Bartók Világverseny logójában is ezt szimbolizálják a kék sávok. A 6. vonósnégyesben a szerző ismét különlegeset alkotott, bevezetett egy fokozatosan fejlődő ritornell (visszatérő) témát.
Vikárius László arról is beszélt, hogy e kvartettekben, főleg a 3.-ban és a 4.-ben, sok új játékmódot vezetett be Bartók: szeretett kísérletezni a hangszerekkel, és mivel szoros kapcsolatban volt a Hubay-iskola hegedűseivel, jól ismerte a technikákat. Ilyen például a fogólapra pattintott, azaz erősen megpengetett húr, amelyet bár már Mahler is használt, Bartóknál újdonság és jellegzetesség, olyannyira, hogy róla elnevezve „Bartók-pizzicatóként” tartjuk számon.
(Via Zeneakadémia)
