A „100 szóban Budapest” egy olyan történetíró pályázat, amelynek csupán két szabálya van: maximum száz szót felhasználva kell megalkotni egy személyes írást, amely kifejezetten Budapesthez kapcsolódik, legyen az akár egy, a mindennapokból vett élethelyzet leírása, a reggeli rutin, az éjszakai élet vagy bármilyen személyes benyomás megfogalmazása. A pályázat alapgondolata az, hogy az irodalom és a városi lét összefonódjon, és hogy a napi közlekedés során az emberek egy pillanatra megálljanak, és időt szakítsanak az irodalomra.
A 100 szóban Budapest 2014-ben indult útjára a chilei Santiago-ban megrendezésre kerülő eredeti felhívás magyarországi változataként. Alapelvei is ugyanazok: 100 szóban kell megfogalmazni, mit jelent a város a benne élőknek, milyen történetük, emlékük, érzésük, benyomásuk van vele kapcsolatban.
A pályázatra 6 év alatt 6000 pályázat született, 2020-ban több mint 2500 történetet kaptak a szervezők, ami 2014 óta a legtöbb.
„vettemfrisskiflit. lefőttakávé. hánykorjösszkábé? matutinemmaradoktovább. vigyázzmagadra. mármosttörialábam. sziacicavangazdád? négyeshatos. tesseneksegíteniéhesvagyok. sziauram. kösziuram…” – kezdi asszociációszerű írását a tavalyi év egyik díjazottja, Papp Adrienn. „A Blahán nehéz a hajnal és sűrűek a reggelek…” – olvasható szintén a 2019-es díjazott, Czégé Imre Pál történetében. „Nagyapával sétáltunk, akkor láttam meg őt a Thököly úton. – Mit néz az a nő az erkélyen? – Az egy szobor. – Nem hiszem, mindjárt int nekem. – Próbáld meg! Integettem, de nem történt semmi. – Tényleg csak egy szobor. – De nem akármilyen. – Valami híresség? – Nem. Ő egy legenda…” – írta Laczkó Ilona a Nő az erkélyen című pályaműben. Látható, hogy sok-sok élmény beleférhet nagyjából száz szóba. A rövid írásokat olvasva egészen különös világként jelenik meg az a főváros, amelynek lakójaként az ember úgy érzi, számára semmi újdonságot nem tartogathat már ez a hely. A 100 szóban Budapest révén azonban újabb szemszögekből láthatunk rá az ezerszer meglátogatott terekre, a kerületből ismerős arcokra, a szobrokra, a Duna vizére vagy a villamosozásra, a pályázat népszerűsége legalábbis ennek élményszerűségét igazolja. Végsősoron egy olyan nagyvárosban, mint Budapest, bizonyára minden percben történik valami, amit érdemes lehet megörökíteni a jövő számára, a várostörténetek peidg az utóbbi időben egyébként is csak egyre közkedveltebbek – a közösséghez való tartozás élményén túl egyfajta beavatottság-érzést is adnak az olvasónak, de a személyes és családi történetek, emlékek visszafejtését, felidézését is segíthetik.
A versenyben, amelynek legjobbjait idén Boncsér Sára Luca színésznő, Szabó Benedek zenész és Závada Péter költő választja ki az is nagyszerű, hogy nincs műfaji megkötés, így az elmúlt években a díjazott írások is igen sokszínűek voltak. A nyertes műveket ráadásul kortárs magyar grafikusok illusztrálják, ebből pedig kiállítást is rendeznek, ahogy korábban is.
Legjobb 100 írás emellett megjelenik majd egy POKET kiskönyvben. A legkiválóbb három író pénzjutalomban is részesül, és külön kategóriában jutalmazzák a 18 év alattiakat is – az ezévi történésekről például egészen biztosan sok mondanivalója lehet ennek a korosztálynak is.
A novemberi eredményhirdetést megelőzően az idei zsűri tagjai nemcsak kiválasztják a legjobb történeteket, hanem a korábbi évek hagyományai alapján zenei kísérettel fel is dolgoznak néhányat a CAFe Budapest programsorozatában. A helyszín is kivételes, egy régi ásványvíz-palackozó üzem a Margitszigeten, ahol már jó ideje nem palackoznak semmit.
Czitrom Ádám – gitár, Ajtai Péter – nagybőgő, Szelevényi Vito – trombita, Cseke Dániel – szaxofon, Szelevényi Ákos – szaxofon, ütőhangszerek, Miklós Szilveszter – dob
Összességében olyan ez, mintha egy képzeletbeli rendhagyó városnéző sétára indulnánk, amelyben nem csak a saját szemünkkel láthatjuk a körülöttünk lévő világot. Ráadásul azért is érdemes figyelni a műveket, mert lehet, hogy épp egy barátunkról vagy családtagunkról derül ki, hogy még az íráshoz is van tehetsége!
A 2019-es top 100 történet ide kattintva olvasható.
