Pilinszky Zsigmond nyilatkozik a botrányba fulladt Tannhäuser előadásról
A Tannhäuser legutóbbi operaházi előadása magyar színpadon egészen szokatlan botránnyal végződött: a címszereplő Pilinszky Zsigmond már a darab legelején teljesen berekedt, mire a közönség egy része pisszegni, fütyülni kezdett, s ezt az ellenséges tüntetést mindaddig folytatta, míg a berekedt tenoristát a harmadik felvonásra ki nem cserélték.
A nagy bukás után felkerestük Pilinszky Zsigmondot, a botrány szenvedő hősét. Harmincnyolc-kilenctizedes lázzal betegen fekszik lakásán. Borotgatás a homlokán, torkán és szorgalmasan szedi a kinineket.
– Hát igen, – mondja láztól csillogó szemekkel, – beszéljünk csak a nagy bukásról. Az én nagy bukásomról. Elhiszi nekem, ha becsületszavamra most kijelentem, hogy én jól akartam énekelni? Nem sikerült. Beteg voltam, influenzás, lázam volt! Nem én velem történt meg ez a dolog először…
– Miért vállalta a játékot, ha nem érezte jól magát?
– Nekem is voltak aggályaim, de délelőtt próbát énekeltem és olyan szárnyalón csengett a hangom, hogy rászántam magam a szereplésre.
– És mi történt az előadással?
– Ahogy a színpadra léptem, éreztem, hogy valami baj van, fejem zúgott és ínyemen valami pokoli szárazságot éreztem. Nekikezdtem az első áriának, és éreztem, hogy hangszálaim felmondják a szolgálatot. Az volt az érzésem, mintha homlokomon az acélkalapácsok százai dolgoznának és valami halálos fásult ernyedés vett erőt rajtam. Aztán hallottam, hogy pisszegnek, fütyülnek és fujjoltak. Ennyi történt!…
– Mi az érzése most, ha visszagondol a kedden lezajlott eseményekre?
Felül az ágyban, fogát keményen összeszorítja:
– A pisszegőkhöz, a fütyülőkhöz és a fujjozókhoz volna néhány szavam. Szeretném, ha valamelyik pisszegő úr megvárna engem a színészbejáró előtt és ott pisszegne ki. Alaposan ellátnám a baját az illetőnek. Két évig boxoltam Amerikában! – teszi hozzá magyarázóan.
– Mi a véleménye általában az operai botrányról?
– Meg vagyok győződve róla, hogy az a rosszakaratú, rosszindulatú társaság, amely már hosszú idő óta azt tűzte ki céljául, hogy engemet lehetetlenné tegyen, idézte elő a keddi botrányt is, mert van egy ilyen társaság, az bizonyos. Édesanyám is, meg a fivérem is többször megfigyelték, hogy mindig ugyanazok a személyek a folyosón, a nyilvánosság előtt rosszindulatú, veséző megjegyzéseket tesznek rám. Hogy mi okuk van erre, fogalmam sincs róla!
– A kedd esti operaház előadás voltoztat valamit az eddigi életén?
Csapzott haját hátrasimítja homlokáról, és maga elé meregve mondja:
– Nem, semmi változás nem történik. Az élet megy tovább, én ugyanaz maradok, aki eddig voltam: Pilinszky Zsigmond úr! Semmi mással nem törődöm, mert előfordul az, hogy az ember megy nyugodtan, békésen az utcán és egy automobil kerekei telefröcskölik sárral. Mit lehet ilyenkor tenni? Az ember előveszi a zsebkendőjét és letisztítja magát…
Most egy hosszabb köhögési roham fullasztja el. Bejön a szobalány és a Tannhäuser homlokára friss borogatást rak…
Rónai Ervin, 8 órai újság, 1938, március 25.
Jelenet a Tannhauser 1931-es budapesti felújításából
Pilinszky Zsigmond (1883 – 1957) 1913 és 1944 között énekelt Pesten. Fiatalkorában harangöntőnek készül, majd mégis az éneklés mellett dönt. Az Operaháznak – ahol ifj. Ábrányi Emil Don Quijote című operájának címszerepében aratta első jelentős sikerét – csak rövid ideig volt tagja, de vendégszerepelni a II. világháborúig majdnem minden évadban visszajárt. Elsősorban Wagner-tenorként volt ismert, de énekelte Hunyadi Lászlót, Bánk bánt és Sámsont is. 1928-tól a berlini Staatsoper tagja és az első „teljes” Tannhäuser felvételt is vele rögzítették, 1931-ben Bayreuthban.
Fotók: Magyar Állami Operaház Archívuma
