Azt hiszem, generációmnak egyik meghatározó „színházi” élménye, amikor általános iskolásként rendszeresen elrángatták a fél iskolával együtt az Andrássy úti Állami Bábszínház valamelyik szörnyűséges előadására. Hogy a nyomorult tanulók csendbe üljék végig az izgalmasnak ítélt tanmeséket, az előadások előtt mindig kijött valaki a függöny elé, és elmesélte, hogy majd bepillanthatunk a kulisszák mögé. Valamiért én akkor azt hittem-reméltem, hogy a gügye mese helyett a színházi varázs titkaiba avatnak be. Ez persze sosem történt meg., így a bábszínházi matinék rendre dupla csalódással záródtak. Enyhet legfeljebb a kakasos nyalókák adtak, olykor rágógumival a piros állat szíve helyén. Azt hiszem, a lelke mélyén minden nézőt izgat a kulisszák mögötti zárt és titokzatos világ. Ha a szomszédasszony unokája balettozni tanul és szerepel a Diótörőben, vagy az egyik kolléganő fia statisztál a Barátok köztben, úgy érezzük, hogy egy kicsit a mi is részesei vagyunk a dolognak. Valószínűleg ugyanezért fogynak tisztességes példányszámban a nagy művészek (ön)életrajzai is. Hátha kiderül róluk valami. Közelebb kerülhetünk az Ismeretlen Világhoz.
Az Operaház kulisszái mögött talán Borsa Miklós mozog a legotthonosabban. Az építész diplomával rendelkező fiatalember 1964-ben került a dalszínházba. Először főmérnökként, majd műszaki igazgatóként dolgozott ugyanott negyvenkét éven keresztül. „Civilként”, kívülről érkezett a színház világában, de olthatatlan kíváncsisággal ismerkedett vele. Hosszú évtizedeken keresztül volt felelőse az Operaház és az Erkel Színház épületének, és a röviden műszaknak nevezett több száz fős személyzetnek, akik az előadások létrehozásának nélkülözhetetlen elemei. De Borsa Miklós nemcsak mérnökember, tervezett díszletet (Zorba és a Titus kegyelme időnként felbukkan az Operaház játékrendjén), jeles öttusázó is, aki hetven felett még mindig naponta eljár edzeni, járatos az asztrológiában, és – ha még ez nem lenne elég – olyakor íróemberként is tevékenykedik. Szakmai cikkek tucatját jelentette meg, miközben – talán csak saját szórakozatására – kiadott Három transzcendens etűd címmel egy igen kellemes krimi-kötetet. Az Operaház megnyitásának centenáriumára Tolnay Pállal közösösen jegyezték Az ismeretlen Operaház című könyvet, mely bemutatja a dalszínház eredeti terveit és az azóta megsemmisült egykori műszaki csodát, az 1884-ben gyártott technikai elemeket.
Amikor a színház éppen aktuális vezetése a 2000-es évek közepén éppen nem tartott igény a nyugdíjas főmérnök tudására, Borsa Miklós nekiült és az évtizedek alatt felhalmozott emlékeit papírra vetette. A rendezetlen emlékekből végül mérnöki pontossággal átgondolt könyv lett, ahol végigmegy azon a negyvenkét éven, melyet a színházban töltött, s minden évadhoz csatol néhány történetet. (Mint az Operaház fennállásának 125. jubileumán megjelent kötet bevezetőjében megírja, kiszámolta a negyvenkét év, melyet itt töltött pont a harmada a százhuszonötnek – innen az Egyharmad Opera cím.) Borsa tolla könnyen siklott a fehér papíron, s élvezetes stílusban már az első lapokon életterére, a kulisszák mögé kalauzolja az olvasót. Kiváló memóriájából kipattanó történeteit szabadon választotta meg. Van köztünk vidám és tragikus, tanulságos, ironikus és önironikus is. Olyan oldalukról mutat be kis és nagy művészeket, melyeket csak kevesen láthattak. Az anekdoták mellett olyan történetek is előkerülnek, melyek rávilágítanak a honi színháztörténet fehér foltjaira, például az Operaház 1984-es nagy felújítására, melyet annak idején Borsa vezetett le, s melyről eddig igen keveset lehetett tudni. A kötetet a színház másik nagy ismerője, Mezey Béla eddig publikálatlan fotói ékesítik. Ahogy mostanában oly sok hasonló témájú visszaemlékezés esetében, itt is elkelt volna egy szerkesztő a háttérben és egy korrektor az előtérben. A Kairosz Kiadó kissé borsosan árazta be annak idején a könyvet, de most, hála a bookline-nak 55% árengedménnyel egy igen kellemes és tanulságos olvasmányhoz juthatnak az Operaház kulisszatitkainak vadászai a hosszú téli estékre.
