T, mint Traviata Érdekes megfigyelni, – s ez nem csupán itthoni jelenség – hogy a Traviata előadásoknak egészen másfajta közönsége is van, mint a többi operának. Nemcsak idős házaspárok, úgynevezettet operabarátok vagy turisták töltik meg a színházakat, hanem fiatalok is. Az embernek olyan érzése van ha rájuk néz, mintha egy beteljesülés előtti estén Violetta történetével akarnák megpecsételni (bevezetni?) a kapcsolatukat. Mintha egy kis könnyezés és egy jó vacsora után a lányok (valamiért úgy érzem, általában ők veszik a jegyet) kicsit megtisztulnának, „Lám így is lehet csinálni! Ez velünk is előfordulhatna.” A fiúk talán csak annyit éreznek, hogy a kötelező kultúrprogram és a kiadós hagymás rostélyos után végre mindent szabad. Hosszú volt az út, amíg a párizsi kurtizánról szóló opera a bukástól és a megbotránkozástól eljutott az elfogadáson át a világszerte legkeresettebb operák közé. Mert bizony hatalmas merészség volt az 1850-es években Verditől, hogy kortárs színdarabot zenésített meg, egy olyan nőről, akinek életvitele igen távol állt az operába járó közönség akkori társadalom-felfogásától. Nem szabad elfelejteni, hogy az özvegy komponista ekkoriban vidéki birtokán együtt élt Giuseppe Strepponi énekesnővel, s ezt a vadházasságot sem nézte jó szemmel a közvélemény. Az 1853-as velencei bemutató másnapján így írt Verdi: „A Traviata tegnap este meg bukott. Nem tudom, ki a hibás érte, én vagy az énekesek. Az idő majd eldönti.” Eldöntötte.
Miről szól a darab? A tüdőbajából felépülni látszó Violetta Valery ismét megnyitja szalonját barátai előtt. Gaston egy sápadt ifjút vezet a ház asszonya elé, akiről elpletykálja, hogy a lány betegsége alatt minden nap személyesen érdeklődött a házban hogyléte felől. Violetta erre felkéri a zavarban lévő Alfrédot, mondjon pohárköszöntőt. A szomszéd szobában megszólal a tánczene, Violetta is indulna a vendégekkel, de megszédül. Múló rosszullét, ne is törődjenek vele – mondja – egy perc és összeszedem magam. Amikor magára marad, ijedten vizsgálja egy tükörben az arcát. Hát lehet, hogy mégis erősebb a betegség? Alfréd tér vissza és szerelemet vall a lánynak. Violetta számtalan hasonló monológot hallgatott végig az elmúlt években, de ennek a fiúnak a hangja valahogy másképp cseng. Elküldi, de átad neki egy szál kaméliát, hogy térjen vissza hozzá, amikor a virág szirmai lehullnak. Későre jár, búcsúznak a vendégek is. A hatalmas lakásban Violetta eltöpreng a rá váró jövőn. Továbbéli a kurtizánok csillogó éltét, mely sehova sem vezet, vagy hallgat a szerelmes Alfrédra és elvonul vele vidékre. Még nem tud dönteni. Violetta és Alfréd már három hónapja egymásnak él, elbújva egy Párizs melletti nyaralóban. A fiúban csak most tudatosul, hogy mindezt egy kurtizán megtakarításaiból teszik, ezért a városba siet, hogy pénzt szerezzen. Violetta egy uzsorás érkezését várja, hogy ismét eladjon pár dolgot. Ehelyett egy határozott fellépésű öregúr érkezik, Alfréd apja. Először igen lekezelően bánik a kurtizánnal, de a lány határozottsága meghátrálásra kényszeríti. Elmeséli, hogy Alfrédnek van egy húga, akinek a vőlegénye családja nem nézi jó szemmel a viszonyt. A házasság egyedüli akadálya Violetta. Ezért arra kéri őt, hagyja elmenni Alfrédot. Violetta először összeomlik, hiszen a fiú az egyetlen kapaszkodója az életbe, mióta tisztába van azzal, hogy betegsége gyógyíthatatlan. Hát ő, a bukott nő, ennyit sem érdemel a sorstól? Végül vállalja az áldozatot. Germont úr megígéri, hogy mindenről tájékoztatja fiát, majd távozik. Violetta megpróbál levelet írni Alfrédnak, de folyton megakasztja a sírás. Amikor a fiú visszatér, a karjaiba veti magát, majd zokogva elrohan. Alfréd nem érti szerelmese különös viselkedést. Egy küldönc hozza Violetta levelét, melyben szakít. Kiderül, hogy a holmiját már előbb elvitette. A kétségbe esett fiú utána menne, de ekkor tér vissza az apja. Semmit sem mesél el a Violettával történt találkozásból, minden eszközzel rá akarja venni a fiát, hogy térjen vele haza. Alfréd ekkor megtalálja az asztalon Violetta barátnője, Flóra meghívóját az esti bálra. Hát ennyi volt a lány szerelme? Új lovag után néz máris? – kérdezi Alfréd, és elrohan. Flóránál a pazar estélyen remekül mulat a párizsi felvilág krémje. Már mindent tudnak Violettáék szakításról, izgatottan várják a fejleményeket. Először Alfréd érkezik, aki úgy tesz, mint akit már nem is érdekel az egész szerelmi affér. Inkább kártyázni volna kedve. A sápadt Violetta egykori lovagja Douphol báró karjain érkezik. Nem érti, miért van itt a fiú, miért nem értette meg vele Germont úr a helyzetet. A szerencse Alfrédnak kedvez, már a bárótól is sok ezer frankot nyert – s közben egyre leplezetlenebbül sértegeti Violettát. Amikor a társaság vacsorázni vonul, Violetta magához kéreti a fiút, aki értelmes beszélgetés helyett csak vádakkal sújtja a lányt. Végül behívja az egész társaságot és a kártyanyereményét Violetta arcába vágja, mondván most aztán mindenki szeme láttára kifizette a kurtizánt. Ekkor toppan be az apja, aki kemény szavakkal emlékezteti arra, hogy hogyan kell viselkedni egy úriembernek. Hónapok teltek el. Miközben az utcáról vidám karneváli ének szól, a magányos Violetta egykori hatalmas lakásában egyedül haldoklik. Bútorai az árverezőknél, mindössze egyetlen fűthető szobája maradt. Grenvil doktor csak néhány órát jósol a lány szolgálójának, Anninának. Violetta leszámolt mindennel. Párnája alatt őrzi az egyetlen értéket, ami életben tartja: Germont levelét, arról, hogy mindent elmondott a fiának, aki rohan haza külföldi útjáról. Csak nehogy késő legyen – kiáltja Violetta a hideg szobában. Annina egy jó hírre akarja felkészíteni úrnőjét, aki már kitalálta azt, és rohan a visszatérő Alfréd karaiba. Kölcsönös bocsánatkérések közepette ölelik egymást. De boldogságuk nem tart soká. A lány ereje fogytán. Megnyugodva veszi tudomásul, hogy utolsó perceiben olyan emberek veszik körül, akik valóban szeretik – Germont személyesen jött el bocsánatot kérni – majd minden földi fájdalomtól megtisztulva kileheli lelkét.
Miért izgalmas a darab? Nem vitás, Verdi sok tekintetben ezzel az operájával merészkedett a legmesszebbre. Amíg ifj. Alexandre Dumas regénye és színműve Párizsban igen népszerű lett, addig a konzervatív és mélyen katolikus Itáliában a témaválasztás bőven tabunak számított. Hogy „mentsék a menthetőt”, igen sokáig áthelyezték a darab cselekményét a 17. századba. Még az 1930-as évekből is maradtak fenn pesti fotók, Sándor Erzsiről és Palló Imréről, melyben rizsporos parókákban énekelnek. Idővel ezek a felesleges modorosságok természetesen eltűntek a Traviata előadásaiból. Ismét Maria Callas volt az, aki előbb Luchino Visconti, majd Franco Zeffirelli segítségével leporolta a darabot, és Violettát, egy szenvedő, férfiak által kizsákmányolt asszonyt állított annak központjába. Neki köszönhetjük, hogy onnantól kezdve nem szép hangú csalogányok, hanem izgalmas nők szerepe lett A tévedt nő. Ha végigtekintünk az elmúlt évek-évtizedek listáján, olyan nevek szerepelnek rajta, mint Anna Moffo, Mirella Freni, Teresa Stratas, Angela Gheorghiu, Anna Netrebko, vagy Natalie Dessay. S rá kell döbbennünk, hogy nekünk sincs okunk szégyenkezni, itthon is nagyszerű Violetták sorsát könnyezhettünk végig. A sort talán számunkra Pitti Katalin kezdte – és ma sem fejeződött be…
Marie Duplessis – akiről Dumas A kaméliás hölgyet mintázta – élettörténete a Caruso blog egy régebbi bejegyzésében is olvasható.
