Jeles évfordulóhoz érkezett a honi operatörténet, ma ünnepeljük Gyurkovics Mária születésének centenáriumát. Emlékezünk, noha igen kevesen maradhattak, akik még valóban emlékeznek a jeles koloratúrszoprán egy-egy legendává magasztosult alakítására. Harminc évvel ezelőtt, 1983 júniusában emléktáblát helyeztek el a XI. kerület, Budafoki út 81-es számú ház falára, ahol Gyurkovics Mária 1913. június 19-én megszületett. Az egyik pályatárs, a ritkán megszólaló, Melis György emlékezett kedves pályatársára akkor. Talán hitelesebb, ha dátumok és szerepek felsorolása helyett ebből a szép beszédből idézünk néhány gondolatot:
„Aki Gyurkovics Máriát hallotta, soha nem felejtheti, aki nem hallhatta, örökké sajnálhatja! (…) Nem tudom, volt-e az ő idejében szebb koloratúrszoprán hang a világon, én nem hallottam. Mint csodálóját, s mint partnerét mindig foglalkoztattak s mindmáig foglalkoztatnak hatalmas sikereinek titkai. Ami énekhangja varázsát illeti, a titok megfejthetetlen, ez az övé marad.
Elgondolkoztatóan példaadó volt ellenben egész pályáján az előadóművészedhez való hozzáállása. Talán egyetlen volt, aki a legizzóbb este után se volt elégedett, pedig az Operaház egy nagy klasszikus korszakának volt abszolút ünnepelt sztárja. Ez az elégedetlenség, ez a még jobbat akarás, ez tartja a művészt állandóan képességei legmagasabb fokán! Ez az első és legfontosabb, amiben Gyurkovics Mária örök példa marad!
Nagyon sok előadását hallhattam, s a sors kegye folytán partnere lehettem, de egy pillanatra sem emlékszem, hogy ne lett volna állandóan szívvel-lélekkel-ésszel, nem pedig rutinnal a színpadon, pedig szeretetre méltó lénye, varázsos hangja a közönség figyelmét állandóan őrá irányította, erre való legkisebb törekvés nélkül. Ő hivatalos volt és kiválasztott, korszakot meghatározó jelenség, akire figyelni kellett!
Minden kollégáját, akit csak nem vert vagy áldott meg az ég azzal, hogy csak magamagát mutogassa a színpadon, rádöbbenthette arra, hogy a legszebb orgánum is csak kifejezőeszköz, amely ha csak öncélú marad, a közönséget nem ragadhatja magával… Akit nagyon szeretünk, azt tiszteljük: Gyurkovics Mária nagyon szerette a közönséget. Tudatában volt, hogy minden egyes színházi estének megismételhetetlen, ünnepi összejövetelnek kell lennie! Megadatott neki a legnagyobb adomány, amivel csak az elhivatottak rendelkeznek, a lélek örök fiatalsága. Már családanyaként: ártatlan Gilda, szenvedő Lucia, bohó Norina és Rosina tudott maradni. Ez az abszolút tehetség, amit tagadni, magyarázni lehet, de megmagyarázni soha!”
Fotó: Operaház Emlékgyűjtemény
