Nemrég egy francia zenetudós látogatott meg, aki Vincent d’Indy Jean Hundaye alcímet viselő, 1874-75-ben keletkezett 5. szimfóniájának partitúráját kereste. A különös név a mi Hunyadi Jánosunkat takarja, s kutató nem akarta elhinni, hogy a mű sohasem jutott el Magyarországra. Végigjárva Budapest összes lelőhelyét, végül mindössze egy Erkel színházi Hunyadi László és egy Pomádé előadással gazdagabban tért haza. A tudós felfedezte, hogy d’Indy felhasználta művében a Hunyadi nyitányának néhány motívumát. Ha ez így van, érdekes, hogy hogyan jutott hozzá annak idején Erkel művének kottájához a hazánkban sosem járt francia szerző és miként gondolhatta azt a zenét a „Hunyadiak motívumának”.
Ahogyan a franciák semmit se tudnak például Erkelről, mi sem tudunk sokat Vincent d’Indy-ről. Hundaye szimfóniájának itthon hírét sem hallottuk, sőt a szerző egyéb kompozíciói is csak szökőévenként fordulnak elő koncertrepertoárunkban. Műveit hazájában se játsszák agyon, de mint a fenti történet mutatja, munkásságának feltárása folyamatos. A Pesten járt zenetudós egy cd-vel ajándékozott meg. Az 1903-ban bemutatott Idegen (L’Étranger) d’Indy öt operája közül a harmadik.
A kétfelvonásos mű egy óceánparti francia faluban játszódik az 1800-as években. A közelben egy Idegen telepedett le. Egyedül neki van szerencséje a tengeren, de zsákmányát elosztja a szegények között. A faluközösség gyanakvással tekint a különös tekintetű férfira, akinek kalapját egy smaragd díszíti. Vita az egyetlen lány, aki szívesen beszélget az Idegennel, egy André nevű vámtiszt szépséges menyasszonya. Az Idegen szerelmet, megváltás remél a lánytól, akiben fel sem merül bármiféle érzelem az öreg – a kotta szerint negyvenkét éves – férfi iránt. André egy megbilincselt csempésszel érkezik, akit börtönbe kell kísérnie. Az Idegen megpróbálja pénzen kiváltani a szerencsétlen rabot, de a vámtiszt elutasítja az ajánlatot. Vitának nem tetszik vőlegénye viselkedése. Vasárnap reggel a templomból jövet a falu lakói megszólják Vitát, amiért az Idegennel barátkozik. Pedig megint őt várja. A férfi távozni akar, nincs, ami itt tartsa többé. Vitában megtalálta a tiszta szépséget és a hallhatatlan szerelmet. Feltárja előtte a smaragd titkát, a lánynak adja azt, majd elmegy. Vita egyedül marad a gyerekkorától csodált tengerrel. Kérdéseire nem kap választ a hullámoktól. André egy nyakláncot hoz neki, ezzel jelezve szándéka komolyságát. A tenger egyre erősebben háborog, vihar közeledik. Az Idegen mindenki megdöbbenésére csónakba szál. Vita egy szikláról kiállt le, hogy követni fogja. A víz mindkettőjüket elnyeli, de csodálatos smaragdzöld hullámokban egyesülnek. Csak egy halász imádkozik a parton: De profundis.
A történet alapja jó ismerősünk, maga Wagner komponálta meg ugyanerre a vázra A bolygó hollandit. A d’Indy által írt történet még puritánabb, a két főszereplő – szoprán és bariton – mellett a tenor André szólama eltörpül, rajtuk kívül pedig csak egy-egy mondatos szólók színezik a darabot. Mindamellett, az Idegen és Vita közötti kapocsként mindig halljuk a számtalan színben játszó tenger zenéit. Ez sem önálló találmány, a századfordulón kevés francia zeneszerzőnek sikerült kikerülnie Debussy hatását. D’Indynek semmiképpen sem. Mint a korszak francia operatermésének jó részéből, Az idegenből is elsősorban az egyedi hang és a sodró lendület hiányzik. Kell-e mondanunk, hogy a darab komponálásakor az öregedő szerző egy fiatal lányba volt szerelmes, s ezt az érzést próbálta zenébe ültetni.
Az idegen bemutatója 1903. januárjában volt a brüsszeli Theatre de la Monnaie-ban Sylvian Dupuis vezényletével. A siker hatására két évvel később a Párizsi Opera is műsorára tűzte, majd egy sor francia város is. Az 1910-es évek közepéig tartották műsorukon, aztán majd száz évig senki sem nyúlt hozzá. Lawrence Foster karmesteré az érdem, hogy kiemelte a feledés homályából és 2010-ben Montpellier-ben ismét megszólaltatta. A koncertet természetesen rögzítették és idén cd-n is megjelentették, így egy elfelejtett francia opera ismét bárki által hozzáférhető közkincsé lett. Nyilván az Accord lemeztársaság nem ebből fog meggazdagodni, de kulturális befektetésként igen fontos tett a világelső felvétel megjelentetése. Izgalmas lenne egyszer a századforduló magyar operáit, Goldmark, Hubay vagy Dohnányi műveit nekünk is hasonló módon az utókorra hagyományozni.
