Csinády Dóra emlékére

1956. novemberének közepén sáros, szögecses bakancsban egy harmincegy éves asszony lépi át az osztrák-magyar határt.  Az útjába kerülő orosz katonákat némi kenőpénzzel és rummal fizeti le. Disszidens honfitársaihoz hasonlóan először ő is Bécsbe került, majd Párizsba. Ide követi a kislánya is a következő év tavaszán. A találkozásról megrendítő fotó-sorozat készült, melyet a Getty Archívumban őriznek. Csinády Dóra Magyarország vezető balerinája volt ekkor. Egy mára legendássá vált nemzedék csillaga, Patócs Kató, Kováts Nóra, Pásztor Vera, Szarvas Janina, Müller Margit, Lakatos Gabriella és Kun Zsuzsa kortársa. Budapest kedvencei közül csak az utóbbi kettő fejezte be a pályafutását itthon, a többiek az első adandó alkalommal távoztak. Kelet-európai népszerűségüket feladva, választott hazájukban több-kevesebb sikerrel érvényesültek. Családjukat, iskolájukat, színházukat hátrahagyva magányosan próbáltak érvényesülni a nagyvilágba, ami elől elzárta őket a vasfüggöny.
Csinády Dóra 1925-ben született Budapesten. Mint operaházi kortársai közül szinte mindenki, ő is Nádasi Ferenc mesteriskolájából került a színházba. Már tizenöt éves korában fellép az Operában, mint tánckari növendék, ekkor még Teodóra keresztnévvel. A ranglétrán fokozatosan emelkedik, első kisebb szólószerepét 1942. decemberében, Delibes Sylviájának felújításában táncolja. A nagy kiugrás a világháború után következik be. Ekkor sorra kapja a főszerepeket az új egészestés szovjet és magyar balettekben. A diótörő, a Párizs lángjai, A hattyúk tava, A bahcsiszeráji szökőkút, a Coppélia, a Keszkenő és a Bihari nőtája lírai hősnői kerülnek néhány év alatt a repertoárjába. A színház sztárolja, a közönség imádja, a kor honi lehetőségeihez képest mindent megkap. 56-ban mégis itt hagyja az aranykalitkát. Hannoverben telepedik le, ahol egy ideig táncol, majd tanít. Vissza sohasem nézett, egykori kollégáival sohasem kereste a kapcsolatot, nem nézett vissza az általa választott úton. Néhány napja hunyt el, nyolcvanhárom éves korában.
Fotó: Operaház, Archívum, A hattyúk tava, Fülöp Viktorral, 1951.