Igen változatos képet mutat az 1920-as évek magyar operatermése. Nádor Mihály Donna Annája, Bahnert József Jégvirága, Zádor Jenő Dianája, Vincze Zsigmond Az erősebb című zenedrámája, Szántó Tivadar Tájfunja vagy Beretvás Hugó Assisi Szent Ferenc oratóriuma mind Szántó: Tájfun és Beretvás Hugó: Assisi Szent Ferenc alig ért meg néhány előadást, Poldini Farsangi lakodalma ezzel szemben évtizedekéig volt az Operaház legnépszerűbb repertoárdarabja, Hubay Jenő Karenina Annája pedig ma is az újra felfedezésre vár. Ebbe a közegbe igen meglepő, hogy egy daljátékot is bemutatnak, mégpedig Kodály tanár úr tollából. A Háry János 1926 októberi főpróbája telt házat vonzott, kivonult a teljes szakma, a Zeneakadémia hallgatói és a Nemzeti Színház színészei. „Talán tizenöt előadást is megér a darab ebben az évadban.” – jósolta Ottlik Pálma. A kritikusnak majdnem igaza lett, tizenkétszer csendültek fel a szezonban Kodály daljátéka, ami akkoriban elképesztően magas előadásszámot jelentett. Az október 6-i premiert Oláh Gusztáv díszleteiben és jelmezeiben, Márkus László rendezte és Rékai Nándor vezényelte. A mára legendássá vált szereposztás élén Palló Imre és a Nemzeti Színházból kölcsönkért Nagy Izabella állt. A Császárnét Sebeők Sári, Mária Lujzát Marschalkó Rózsi, Marci bácsi Körmendi János énekelte a Magyar Színházból. A kritika egyértelműen lelkesen fogadja az elismert zeneszerző első színpadi művét, de némileg zavarban van a daljáték műfajának meghatározásakor. „A szerzők egyenes kívánságára: a darab nem vígopera. A szöveg: nem librettó. Neve még nincs: valami új, magyar műfaj. Tényleg, ajánlatos lenne a „dalmű” helyett máris valami új nevet keresni, ami jobban ráillik a darabra.” – írta Aszlányi Károly a Nyugatban. Erre a „problémára” tulajdonképpen a mai napig nem érkezett felelet, talán Kodály nem is akarta megválaszolni. Ha elolvassuk a premier színlapját egy furcsaságra lehetünk figyelmesek: „Daljáték 5 kalandban”. Háry csatája a világ végén a hétfejű sárkánnyal már a második előadáson kikerült a darabból, ahogy a Császár napa is. Egyetlen zeneszámtól, a Sárkánytánctól búcsúztunk el végleg.
Néhány héttel a bemutató után Kodály interjút adott Az Est tudósítójának, melyben elmesélte, hogy a darab még közel sincs kész, új számokat és szövegmódosításokat ígért. A változtatásokkal a következő évben készült el, többek között ekkor került be a daljátékba a Színházi nyitány, a Császárné és Mária Lujza kettőse, és Ebelasztin dala. A 1928. január 10-i felújítás szereposztása megegyezik az ősbemutatóéval. A következő években általában három-négy előadást tartottak a műből. Új szereplő alig állt be, Hámory Imre 1938-ban öltötte először magára Háry uniformisát, még 1926-ben párszor Palay Matild és Sándor Mária énekelte Örzsét Nagy Izabella helyett, Mária Lujzaként Budánovits Mária mutatkozott be, Marci bácsiként Venczell Béla és Maleczky Oszkár. A 25.-dik előadást 1930-ban, az 50.-diket 1940-ben tartották.
Két évnyi szünet után 1940. február 15-én Rékai András új rendezésében kerül színre a darab, de a régi kiállításban. Az előadást Ferencsik János vezényelte, a szereposztás is a régi – Palló, Nagy Izabella, Sebeők Sári, Budánovits Mária (majd Gere Lola) és Maleczky Oszkár -„bizonyságul annak, hogy ennél jobbat hogy ezeknél a főszereplőknél jobbat, alkalmasabbat nem találni egyhamar”.. A háború után Fricsay Ferenc vezényel pár előadást, Lőrincz Zsuzsa és Tiszay Magda után Szilvássy Margit is bemutatkozik Örzseként, Szilvássy Némethy Ella mellett a Császárnét is énekelte. A darabot 1942-től a Városi (majd Erkel) Színházban is játszotta a társulat.
