Kodályból 1952-re állami intézmény lett, vagy ennél is több: élő legenda. Természetes, hogy 70. születésnapát (és a soron következőket is) az akkor elképzelhető legnagyobb pompával ünnepelték meg. Az évfordulóra 1952. december 16-án és 1953. január 3-én újították fel a Háry Jánost. Az előadásnak éppoly tökéletesnek és klasszikusnak kellett lenni, mint a Bolsoj Borisz Godunovjának. Különös módon, noha a kor kultúrpolitikájának figyelme mindenre kiterjedt, Kodály librettistái felett szemet hunytak. Pedig Paulini Bála, a Gyöngyösbokréta mozgalom vezetője 1945-ben éppen a vörös katonák zaklatása miatt lett öngyilkos, Harsányi Zsolt pedig a Horthy korszak egyik kedvelt ponyvaírója volt. Oláh Gusztáv ezúttal nemcsak a díszleteket tervezte, hanem a darabot is maga rendezte. A jelmezek Márk Tivadar kezét dicsérték, a koreográfiát Harangozó Gyula készítette, az előadásokat Ferencsik János, majd Kórodi András vezénylete. Ekkor került vissza az előadásba az addig kihagyott Piros alma, és a mester néhány új kísérőzenét is komponált. A két szereposztásban Háryt a veterán Palló Imre és az ifjú Melis György alakította, Örzse Mátyás Mária és Tiszay Magda, Marci bácsi Maleczky Oszkár és Radnai György, a Császárné Báthy Anna majd Virág Ilona, Mária Lujza Palánkay Klára és Tamássy Éva volt. Az előadás „a nép győzelmes optimizmusát hivatott hirdetni” – az egyik újságcikk szerint. Kritikát az előadásról alig találni, ellenben minden napilap megírta a díszvendégek listáját Dobi Istvántól a szovjet nagykövetig. Később beállt a produkcióba Tóth Péter karmester, Hámory Imre (1958-tól ismét Háry lehetett), Lőrincz Zsuzsa (Örzse), Lorencz Kornélia (Császárné), Sándor Judit (Mária Lujza), Katona Lajos (Marci bácsi). A társulat híres, 1958-as moszkvai vendégjátékán a Háry Jánost is bemutatta a Nagyszínházban. 1962 áprilisában a 150. operaházi előadáson öltötte utoljára magára Háry jelmezét a hetven éves Palló Imre.
A császári udvar – 1952
Kerek tíz évvel később, az Operaház egy újabb Háry János felújítással köszöntse az immáron nyolcvan esztendős Kodály Zoltánt. Az 1962. december 16-i előadást Békés András rendezte, Erdélyi Miklós, később Kerekes János vezénylete, a díszleteket Forray Gábor, a jelmezetek Szeitz Gizella tervezte. Két teljesen új szereposztás mutatkozott be: Radnai György és Palócz László (Háry), Házy Erzsébet és Komlóssy Erzsébet (Örzse), Neményi Lili és Szilvássy Margit (Császárné), Szőnyi Olga és Sándor Judit (Mária Lujza), Domahidy László és Varga András (Marci bácsi) álltak a hosszú szereplista élén, melyben olyan korábbi nagyságok is helyet kaptak, mint Rösler Endre Napóleonként és Hámory Imre Ferenc császárként. Több kritika felrótta Békés Andrásnak, hogy túlságosan szórakoztatni akart, és „revüszerűvé” varázsolta az előadást. Ennek oka részben az lehetett, hogy korábban Békés a Szegedi Szabadtéri Színpad hatalmas terében valósította meg elképzeléseit, részben pedig olvashatta Paulini Béla 1926-os cikkét, melyben a külföldi revükből operaszínpadra importált látványvilágról írt darabja kapcsán. Ennyi év távlatából lehetetlen megállapítani, de Békés valószínűleg a parasztember álmát nagyította fel. Ebben segítségére volt a kor nép kultúrájának ikonja is, az óraszobrokat készítő Kovács Margit és Rábai Miklós koreográfus. Később Turpinszky Béla, Berczelly István (Háry), Moldován Stefánia, Mátyás Mária (Örzse), Laczkó Mária, Szecsődi Irén, Birkás Lilian (Császárné) és Katona Lajos (Marci bácsi) állt be a produkcióba. 1977. november 20-án pedig egy teljes új szereposztás mutatkozott be. Az előadást Kerekes János vezénylete, a címszerepet másfél évtizedes szünet után ismét Melis György énekelte, a Ház szőke üdvöskéje, Csengery Adrienne volt Örzse, László Margit A császárné, Számadó Gabriella (később Jász Klári) Mária Lujza és Széki Sándor Marci bácsi.
Csengery Adrienne, Melis György és Számadó Gabriella (1977)
Az 1970-es évek végére az Operaház két állandó rendezőjének fantáziája kiapadni látszott. A frissen kinevezett főigazgató, Mihály András külsős színházi szakemberekkel próbálta felélénkíteni a munkát. Ascher Tamás nagy vihart kavart Idomeneója után hasonló érdeklődés kísérte a korszak másik nagy rendező „fenegyerekének”, Ruszt Józsefnek első operai munkáját. Ruszt prózai rendezőként nyilván a szövegből indult ki, s ennek megfelelően kinyitotta az addigi összes jótékony húzást. A kritikusok a mű történetében először tesznek rá megjegyzést, miszerint „a szöveg nem méltó a zenéhez”. Fodor Lajos mindössze kettő szóval intézi el a rendezést: „bágyasztóan unalmas”. Az 1979. november 4-i és 8-i premiereket Medveczky Ádám vezényelte. A produkció díszleteit Csikós Attila, jelmezeit Vágó Nelly, koreográfiáját Fodor Antal készítette. A párhuzamos szereposztásokban Melis György és Ötvös Csaba (Háry), Mészöly Katalin és Póka Eszter (Örzse), László Margit és Moldován Stefánia (Császárné), Tihanyi Éva és Jász Klári (Mária Lujza), Szalma Ferenc és Németh Gábor (Marci bácsi) énekelt. A produkció mindössze öt évadot ért meg. A később előadásokat vezényelte Váradi Katalin, Nagy Ferenc és Kovács László is. Visszaállt régi szerepébe Berczelly István, és Számadó Gabriella. 1982-ben Marci bácsiként ünnepelte 40. jubileumát Katona Lajos, Melis György 1984-ben, hatvanegy évesen énekelte utoljára Háryt.
Petrovics Emil operaigazgatóként különösen szívén viselte a magyar operák sorsát. Természetesen első igazgatása idején visszahozta a színház játékrendjére a Háry Jánost is. Mihály Andráshoz hasonlóan ő is külsős rendezőben gondolkodott. Kerényi Imre sikeres János vitéze után egy másik nemzeti érzelmű alkotóra, Sík Ferencre esett a választása. A kísérletet ezúttal sem bizonyult szerencsésebbnek, mint Ruszt József esetében. Ráadásul a rendszerváltásra nagyjából eltűntek a magyar operaszínpadról azok az autentikus egyéniségek, akik anyanyelvi szinten tudták közvetíteni Kodály daljátékát. Az 1988 október 14-i és 16-i felújítás alkotói: Forray Gábor (díszlet), Schäffer Judit (jelmez), Eck Imre (táncok). A két premiert még szegedi főzeneigazgatóként Oberfrank Géza vezényelte, később Jármai Gyula, Török Géza és Doman Katalin vették át a darabot. Háryt Sárkány Kázmér és Csurja Tamás, Örzsét Takács Tamara és Sánta Jolán, A császárnét Déry Gabriella és Horváth Eszter, Mária Lujzát Maria Teresa Uribe majd Markovics Erika, Marci bácsit Bordás György és Martin János énekelték. Egy évvel később beállt: Ötvös Csaba, Ulbrich Andrea, Számadó Gabriella és Szalma Ferenc is, kétszer Balatoni Éva ugrott be Örzse szerepébe.
Sánta Jolán, Sárkány Kázmér és Markovics Erika (1999)
Hosszú élete során Szinetár Miklós sok mindenre volt már nagyon büszke. Operaigazgatóként például arra, hogy senki sem mutatott be annyi magyar operát, mint ő. Igazgatása idején természetesen a Háry János sem hiányozhatott az Erkel Színház műsoráról. A darab színrevitelével Oberfrank Géza főzeneigazgatót bízta meg, aki korábban Szegeden már több rendezést jegyzett. A karmester „Háry specialistának” számított, hiszen annak idején ő vezényelte Walter Felsenstein berlini bemutatóját is. A produkció az ifjúsági közönséget célozta meg, mindenféle felnőtteknek szóló tartalom nélkül. A felújítás dátuma 1999. március 20. és 21. A látványért ismét a Csikós Attila, Vágó Nelly páros felelt, a koreográfiát Zsuráfszky Zoltán (majd 2001-től Fodor Gyula) készítette, a premiereket Kaposi Gergely vezényelte. A főszerepekben Buda Tamás és Sárkány Kázmér (Háry), Ulbrich Andrea és Sánta Jolán (Örzse), Pelle Erzsébet és Ötvös Csilla (Császárné), Gémes Katalin és Markovics Erika (Mária Lujza), Egri Sándor és Martin János (Marci bácsi) léptek színpadra. Az előadásokat gyorsan átvette Oberfrank Géza, végül Medveczky Ádám próbált rangot adni a produkciónak. Petrovics Emil 2004-ben megpróbált új életet lehelni a Háry Jánosba és beállította a Miller Lajos, Kovács Annamária, Sólyom-Nagy Sándor triót. Örzsét énekelte még Bokor Jutta és Gál Erika, a Császárnét Hajdú Franciska. Az utolsó – 444. Háry János előadást 2005. február 23-án tartották az Erkel Színházban.
Kodály Zoltán az 1952-es felújítás szereplőivel
Fotók: Operaház Archívum
