Napra pontosan száz éve, 1913. október 22-én egy igen kínos történet borzolta fel Budapest kényes orrú polgárai kedélyét. Békebeli izgalmak a Monarchia utolsó pillanataiból. Az Est tudósítását szöveghűen közöljük.
Rendkívül gonddal titkolt, kínos ügy került az Operaházból a nyilvánosság elé. Semmi köze hozzá a művészetnek, a zenének, az ambíciónak, a munkának, a mely a színház embereit elönti és elfoglalja, – egészen és szigorúan háziügy, a mely mégis ezer szempontból kívánkozik a közönség elé. Az alábbiakból kiderül, hogy miért.
Az Operaháznak tudvalevően több bejárata van, nemcsak a közönség, hanem a tagok és az alkalmazottak számára is. A Hajós-utcai utolsó bejáratnál, a hajós-utca 10. szám alatt házmester, Boczka Péter, a ki előbb évekig mint háziszolga volt alkalmazva, két év előtt, pontosan 1911. október 18-án, midőn az eddigi házfelügyelő, Kreiner János, nyugdíjba ment, elnyerte a házmesteri állást. Úgy halljuk most: akkoriban sokan ellenezték, hogy Bocka legyen a házmester, Christofan József műszaki felügyel jóakarata, a melylyel Boczkát be akarta segíteni a jó állásba, győzedelmeskedett az ellenvetéseken.
Tavaly nyáron Boczka kis telket vásárolt Óbudán, a villamos Vörösvári-úti végállomásától mintegy tízpercnyi járásra. A telek 796 négyzetméter, nem túlságosan nagy, de konyhaveteménynek és kevés gabona termelésére fölötte alkalmas. E mezőgazdasági tevékenységhez azonban trágyára volt szüksége. Boczka Péter, az Operaház házmestere, könnyű szerrel segített magán: a Hajós-utca utcaseprőjével és az Opera-kávéház előtt való fiakkerállomás hatalmasságaival megegyezett és a következő módot találta ki:
Boczka Péter alkalmazza az Opera szolgálatába kerülő ideiglenes házszolgákat. Nem nehéz kitalálni, hogy e háziszolgák legfőbb vágya, hogy nyugdíjasból végleges szolgák legyenek. E célból tehát keresniök kell a mindenható házmester kegyeit. Nem csuda ilyen körülmények között, hogy Kiss Mihály napidíja szolga, hogy fölöttese: Boczka Péter jó szemmel nézzen rá, minden reggel öt órakor, midőn gyalogjáróseprés címén megjelent az Operaháznál, készséggel vette át az utcaseprőtől az előtte való nap összegyűjtött és a sarki szürke ládába helyezett gabonatermelési anyagot és a házmester kívánságára felvitte az Operaház negyedik emeletére, a nézőtér felett lévő legmagasabb padlásra, az úgynevezett „ördögpadlásra”.
Kiss Mihálynak azonban a katonasághoz kellett bevonulnia, szeptember elején tehát elhagyta az állását, a melyre a házmester Szatmári Mózest alkalmazta. Szatmári is szerette volna véglegesíttetni magát, hát szívesen hordta az utcáról az Operaház padlására a szürke ládák tartalmát, sőt segített Boczkának az elhordásban is. A jó, kiszáradt anyagot ugyanis Boczka becsomagolta az Operaház gazdag festőterméből vett ládákba, kartonlapokba, papírokba és villamoson kivitte a telekre.
Két hét előtt Szatmári Mózes két reggel egymásután elmulasztotta a házmester iránt vállalt kötelezettségét. Boczka rövid úton felmondott neki és tudatta vele, hogy nyolc nap múlva elmehet. Szatmári kétségbeesésében beadványt intézett a színház gazdasági hivatalához, a melyben leleplezi a házmestert és egyben feljelentette Boczkát a rendőrségen is.
A gazdasági főnök ezidőtájt beteg volt, helyettese, Christofani, a ki a házmester régi jóakarója, értesítette Boczkát az ellene érkezett feljelentésről és megparancsolta neki, hogy azonnal takarítsa ki a padlást, a melynek a szomszédságában lévő nagy ruhatár és jelmeztár már-már illatozik a házmester mezőgazdasági tevékenységétől. Így történt, hogy mikor a rendőrség nevében a mult csütörtökön egy rendőrfogalmazó a feljelentés alapján vizsgálatot tartott, a padlás már tiszta volt, de a falain az átszivárgott lé és a hónapok óta felhalmozott sok piszok erős nyomot hagyott.
Boczka a rendőrfogalmazó kérdéseire eleinte tagadott, később azonban bevallott mindent, mire a hivatalos eljárás megindult ellene.
